Isten és a mammon

1965. január 31, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévővilágosság sötétség:mekkora akkor a sötétség?! Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

Jézus a Hegyi beszédnek ezzel a most soron levőszakaszával a mindennapi élet egyik legaktuálisabb problémájába szól bele: az anyagi javainkkal, mondjuk így, a pénzzel való gazdálkodás problémájába. Kényes és kellemetlen kérdés ez, mert általában senki sem hagyja a másikat szívesen belenézni a pénztárcájába, de Jézusnak erre is hatalma van, és most éppen ezt akarja tenni velünk. Az Ő szava mindig megítél és felemel, de éppen ezáltal adja a megoldást is. Bár így tudnánk most is elfogadni tőle zűrzavaros anyagi problémáinkban a megoldást.
Azt a veszélyt, ami ellen Jézus itt figyelmeztet, egyetlen szóval ki lehet fejezni: elanyagiasodás. Ez ma a háború mellett az egyik legakutabb veszedelme a világnak .A háború veszedelmét már mindenki érzi, és hatalmas erők fognak össze és küzdenek ellene, szerencsére. De a másik fenyegetőveszedelmet, az elanyagiasodás veszélyét még alig-alig látjuk, s éppen ezért szinte észrevétlenül tör reánk. Mert ránk tör, és egyre fenyegetőbbé válik.
Egy példával hadd illusztráljam. Nemrégen az egyik külföldi újságban egy nagy autókereskedőnek a hirdetése jelent meg a következőszöveggel, ÉLET-CÉLOK: 1945-ben a legégetőbb az éhséget csillapítani; 1948-ban egy kerékpár birtokában lenni; 1953-ban két keréken motorizálva lenni; 1955-ben saját autón járni.
Lehet azt mondani erre a hirdetésre, hogy az a bizonyos cég ügyes reklámot talált ki, hogy minél több autót adjon el, és ezt jól is teszi. De ez a hirdetési szöveg nemcsak autót propagál, hanem ugyanakkor egy bizonyos világnézetet is, olyan világnézetet, ami mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni. Tényleg az lenne az életcél, hogy saját autója legyen valakinek? És éppen az a baj, hogy igen sok embernek tényleg ez az életcélja, vagy legalábbis ehhez hasonló valami.

Egy holland újság ankétot rendezett fiatalemberek között, választ kérve tőlük a következőkérdésre: Ha megjelenne egy tündér, és azt mondaná, egy kívánságodat teljesítem, mit kívánnál akkor? A beérkezett válaszok ugyanabba az irányba mutattak, mint az előbbi hirdetés. A fiatalok nagy része legfőbb életcélként csak anyagi kívánságokat ismer, ilyeneket, mint: autó, ruhák, ékszerek, szerencsés találat a Totón. És csak 6% nevezett meg olyan szellemi értékeket, mint megelégedettség, szilárd jellem, lelki békesség. Úgy gondolom, ha ugyanezt az ankétot az idősebb generációval tartották volna meg, nem sokban különbözött volna az eredmény. Igen, a veszély abban áll, hogy életcéllá válik kincseket gyűjteni a földön.

Tehát ne értsük félre, nem abban van a baj, hogy az ember vágyik valami jobbra, többre. Egyáltalán nem arról van szó, hogy autó nélkül jobban tetszik vaki Istennek, mint a volán mellett. Arról sem akar lebeszélni Jézus senkit, hogy nyisson betétkönyvet az OTP-nél és rakosgassa be a megtakarított pénzecskéjét. Sőt, nagyon jól teszi, aki ezt teszi. Anyagi jólétre törekedni egyáltalán nem Krisztus-ellenes dolog, sőt szükséges, kötelesség. Nem azt mondja Jézus: ne gyűjtsetek kincseket a földön. Nem. Hanem ezt: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön” #Mt6.19a.

Ez a “magatoknak” szócska, ez a kulcsa az egész problémának. Tehát az a bizonyos földi kincsgyűjtés akkor veszélyes, ha annyira lefoglal “magatokat” =bennünket, hogy a magasabb rendűértékeket föláldozzuk érte. Ha lefoglalja a szívünket. “Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” #Mt6.21. -mondja Jézus. És a földi kincsnek, a Mammonnak, a pénznek éppen ez a nagy kísértése: magához kötözi az ember szívét, minden gondolatát, törekvését, vágyát, érzelmét, hangulatát úgy, hogy céllá válik, életcéllá, aminek minden egyéb a szolgálatába kerül, eluralkodik az ember felett, s rabszolgájává lesz neki a lélek. Nem a pénz szolgál az embernek, hanem az ember a pénznek.
Megdöbbentő, hogy Jézus milyen óriási hatalmat tulajdonít az ember felett a pénznek. Ebben az egymás mellé állításban, hogy “Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” #Mt6.24c), szinte úgy tünteti fel a Mammont, mint ami az ember számára konkurense az Istennek. Nem túlzás ez? Bizony nem, mert - figyeljük csak meg - természettől fogva mindnyájan hajlandók vagyunk az igazi bizalmunkat a havi fizetésünkbe vetni, vagy a bankbetétkönyvünkbe, a pénzbe. A pénz, a földi kincs bármily formája, gyakorlatilag valóban az Isten nagy riválisa a számunkra, ha arról van szó, hogy kié a szívünk. Isten azt akarja, hogy Őt szeressük, Ő benne bízzunk,

Ő benne higgyünk. A pénz pedig azt mondja: szeress csak engem inkább, én biztosabb alapja vagyok az életednek, mint bármilyen szép spekuláció az isteni gondviselésről. Általam ahhoz jutsz hozzá, amihez csak akarsz. Én minden óhajodat teljesíteni tudom. Pénzért minden kapható. Engem szeress, engem szerezz meg magadnak, akkor jól lesz dolgod. Ki ne hallotta volna már valahol a szíve elrejtett zugában a Mammonnak ezt a suttogását? Ennek a hatalomnak az ígérete alatt él az egész világ.

És valóban, valami egészen misztikus hatalom a pénz. Vegyetek csak egyszer előegy százforintos bankjegyet. Képzeljétek el, ha az a pénz beszélni tudna, mi-mindent mondhatna el! Mennyi titok rejtőzhetik annak a gyűrődéseiben. Hány ember verítéke tapad hozzá! Hány munkában eltöltött óra fáradsága van benne! Talán megterheli a halála is valakinek, aki agyondolgozta érte magát, hogy pár órára az övé lehessen? Mennyi kézen mehetett már keresztül! És mi-mindent végzett már hosszú-hosszú útján. Talán fehér rózsákat vitt egy boldogságtól sugárzó menyasszonynak. Vagy édes mignonokat egy keresztelői ünnepségre. Vagy kenyeret juttatott egy család asztalára, vagy fölvidított egy szomorú embert, talán a segítséget vivőorvosi vizitet fizette ki valahol, vagy egy iskolás gyermek könyveit. Talán ez volt az ára egy gyermek halálának az anyaméhben? Vagy ez fizette meg annak az italnak az árát, ami miatt úgy szenvedett egy család? Vagy ez tett tolvajjá valakit? Ez vásárolta meg néhány órára egy asszony testét? Vagy ez fizette meg az a fegyvert, amivel megöltek valakit? Talán ezt adták oda egy koporsóért? Mennyi boldog vagy szomorú misztérium van egy pénzdarabban! És mekkora hatalom. Mennyi jót és mennyi rosszat tud csinálni. Ó, ha beszélni tudna, akkor látnánk talán igazán, mi az a Mammon.

És most ott van a te kezedben. Mit csinálsz vele, vagy mit csinál veled? Nos, a Mammon valóban olyan veszedelem, titokzatos hatalom, hogy nem is lehet másképpen megoldani vele szemben a problémát, csak úgy, hogy egy másik, nagyobb hatalom uralma alá rendeljük. Nem szolgálhattok két úrnak, Istennek és a Mammonnak! És a Mammon káros befolyását csak úgy lehet kivédeni, ha a Mammonnal is az Istennek szolgáltok. Így válik a Mammon cél helyett eszközzé a jóra.

Olvastam egyszer egy hindu orvosról, aki mindig, mielőtt hozzákezdett egy műtéthez, az operáló eszközöket felemelte a magasba, mintegy a gyógyító Jézus elé tartva azokat, imádkozott, és úgy fogott hozzá a műtéthez.

Ha egy ember minden fillérjét, minden anyagi javát, amije van, odatárja Jézus elé, és ezt mondja: Uram, ez mind a Tied legyen, Te oszd be a számomra, hogy Te mit akarsz vele tenni, akkor az már nem gyűjt magának kincseket a földön, hanem a mennyben. Nem azt akarja Jézus, hogy az Ő követője elfordulva, megvetve a földi javakat, tisztán valamiféle elvont lelkiségbe merüljön, hanem azt, hogy a földi javakat is lelkileg használja fel. A földi javait is Isten országa céljainak az eszközéül rendelje, használja. Isten országa pedig, ugye tudjátok, annyi, mint szeretet, igazságosság, jóság, öröm, tiszta öröm, békesség a földön az embereknek. Ezt jelenti kincseket gyűjteni a mennyben. Nem arról van szó, hogy ha jótékonykodsz, szétosztod a pénzedet a szegények között, bőséges jutalmat kapsz érte a mennyországban. Nem. Hanem kincseket gyűjteni a mennyben annyi, mint minden anyagi javainkkal és bevételünkkel Isten előtti szent felelősséggel gazdálkodni, az örökkévalóság szempontjából a Mammont valami jobbra fölhasználni, mint gyűjtögetni, élvezni, mindig többet akarni szerezni. A Mammont veszedelem helyett áldássá tenni. Mert az is lehet áldás, de csak az Isten uralma alatt.
Ezért kívánta Isten régen az ótestamentumi népétől az ún. tizedet, vagyis azt, hogy minden bevételüknek egytized részét Neki, az Ő szolgálatára adja mindenki. Ezzel apellált Isten mintegy az Ő népének a hitére, bizalmára, hogy rá merik-e bízni magukat az Ő gondoskodására.
Olvassuk csak el #Mal3,6-12 verseit! “Ezzel próbáljatok meg engem” #Mal 3,10. Olyan ez, mint egy kihívás, mintha azt mondaná: mertek-e hinni annyira bennem, hogy ha jövedelmetek egy tizedét nekem szentelitek, nem rövidültök meg?
Ma is vannak olyan hívőemberek, akik a tizedet magukra nézve kötelezőnek tartják, és meg is teszik, hogy minden jövedelmük egytized részét Isten ügyeinek a szolgálatára, egyházi célra, vagy olyan más emberek megsegítésére adják, akikről egyébként nem volna kötelességük gondoskodni. És ez helyes.

Mások azt mondják: a tizedfizetésből nem lehet törvényt csinálni. Ez is igaz. Csak azután az ne legyen belőle, hogy szinte csak mintegy borravalót adjon valaki az Istennek. Mert az Újtestamentumban sem töröltetett el a tized, hanem felemeltetett. Nem a tized az Istené, hanem az egész! És ha valaki azt gondolja, hogy ha a tizedet megfizette Istennek, a többivel azt tehet, amit akar, az még nem szabadult fel a Mammon hatalma alól. És viszont: aki a tized ellen argumentál, bármilyen meggondolás alapján, az jól gondolja meg Jézus szavait: “Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába” (Mt 5,20). A farizeusok igazsága többek között abban is állott, hogy megadták mindenből a tizedet Istennek. Ha a mi áldozatkészségünk ennél nem több, hanem kevesebb, akkor Jézus szerint nem nagyon jól állunk a hitben.

Az Isten dolgaira való áldozás, legyen az akár egyházfenntartói járulék, akár perselybe hullatott pénz; akár egy szűkölködőn való közvetlen segítés (de nem olyan valakin, akiről egyébként is gondoskodni tartozik valaki); legyen az bármily igazán jó és nemes célra áldozott adomány, - az ilyen áldozat nem törvény, hanem segítség, eszköz arra, hogy az ember a Mammontól való függetlenségét, szabadságát gyakorolja, megélje, önmaga előtt is bizonyítsa. Tehát nem pár forintos borravaló, hanem a komoly hitbeli anyagi áldozat bizonysága annak, hogy szabad vagyok, nem rab, Istennek szolgálok, nem a Mammonnak. Nemcsak magammal törődöm, hanem a másik emberrel is. Arra buzdít Jézus, hogy próbáljunk meg kevésbé egocentrikusan, vagy akár családcentrikusan élni, és eljutni arra a felszabadító fölismerésre, hogy az ember akkor él igazán, ha a másikkal együtt él, Akkor örül igazán, ha a másiknak is örömet szerez.

Nekünk is azt mondja most Isten: “Ezzel próbáljatok meg engem”. Azzal, hogy az anyagi javaitokhoz nem ragaszkodtok olyan görcsösen, hanem fölszabadulva az én rendelkezésem alá bocsátjátok. Aki ezt meg meri tenni, hitből, hálából Jézus iránt, szeretetből Isten iránt, az egészen bizonyosan mérhetetlen áldását fogja tapasztalni minden tekintetben a maga életében, és a hitéletnek egészen új perspektíváit fogja meglátni. Ez is egyik formája, mégpedig nagyon elevenbe vágó formája hitünk gyakorlásának, önmagunknak a keresztyénségbe való belegyakorlásának.

Ámen

Dátum: 1965. január 31.