Amikor böjtölsz...

1964. március 08, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.”

A keresztény egyházakhoz tartozó emberekben több-kevesebb bizonytalansággal él az a köztudat, hogy a húsvét előtti néhány hetet az ún. nagyböjt időszaknak szokták nevezni. Ezzel kapcsolatban még nagyobb bizonytalanság van a tekintetben, hogy mi is valójában az a kegyességi gyakorlat, amit úgy nevezünk: böjt?
A múltkor egy édesanya kérdezte tőlem, hogy a gyerekeit meghívták egy társaságba, de nagyböjt lévén, szabad-e nekik oda elmenni, és ha elmennek, szabad-e nekik ott táncolni? - Beteghez mentem a múltkor úrvacsorát vinni. Az illetőzavarban volt, azt mondta: kérem, én ma már ettem, vehetek ezért úrvacsorát? - Társaságban beszélgettünk ezekről a kérdésekről, s valaki azt mondta: pénteken sohasem eszünk húst. Egy másik így szólt hozzá a témához: nagypénteken egész nap böjtölök.

Nos, hogy viszonyulunk, evangéliumi keresztyének a böjt kérdéséhez? Római katolikus atyánkfiainál szabályozva van, pontos előírásokban utasítja az egyház a híveit, mikor és hogyan böjtöljön. A Jézus korabeli zsidóknál is részletesen körül volt írva, mit szabad és mit nem szabad enni böjt idején, és mikor kell ezeket az előírásokat megtartani. Nálunk sem az elmélete, sem a gyakorlata nincs megszabva a böjtnek. Mi itt a helyes magatartás? Van böjt egyáltalán, vagy nincs?

Jézus szavaiból elsősorban is az derül ki, hogy van. Azért beszél róla az Úr. Igenis van. Mégpedig kétféle formája lehetséges a böjtnek. Lehet önkéntes, lehet kényszerű. Van olyan böjtölés, amikor valaki önként mond le valamiről, esetleg valamilyen ételnek vagy italnak az élvezetéről, vagy dohányzásról, vagy társaságban való részvételről. Önként vállal a megszokott életrendjében bizonyos korlátozásokat, takarékosságot, megszorítást, böjtöt. Azt mondja: most ezt nem teszem. Hogy miért, arról majd mindjárt beszélünk még.

És van olyan böjtölés, amit azért vállal valaki, mert muszáj. Nem önként vállalja a lemondást, hanem azért, mert kénytelen, olyan helyzetbe került. Ez az, amit Jézus így fejez ki: “eljőnek a napok, a mikor elvétetik tőlök a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak” #Mt9,15. Tehát amikor elvétetik az embertől valaki vagy valami, aki, vagy ami kedves volt, jó volt, drága volt a számára. Például halál által elvétetik egy asszonynak a férje, és akkor bizony egy hosszú, keserves böjti időszak kezdődik a hátramaradt özvegy számára.

Vagy például, mint az egyik családban történik most, hogy súlyos, kínos betegség által elvétetik az édesanya egészsége, s bizony ilyenkor a kényszerűböjt fájó terhét vele együtt az egész család hordozza. Vagy amikor egy családi konfliktus által elvétetik a házasélet boldogsága, és a szenvedőházastárs nélkülözni kénytelen a másik gyöngédségét, mellette állását. Ez is egy kényszerűböjti időszak. Vagy amikor anyagilag rendül meg valakinek a létalapja, és kénytelen sok mindenféléről való lemondással az egész élete körül szorosabbra húzni a derékszíjat. Ez is kényszerűböjt.

A böjt mindenképpen egy bizonyos lemondás, akár önkéntesen vállalja valaki, akár kényszerűségből. Mind a két fajta böjtölésre egyaránt érvényes, amit Jézus igénkben mond: “Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” #Mt9,16-18.

Különösen a kényszerűböjt idején, amikor “elvétetik a vőlegény”, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóknak, akik eltorzítják az arcukat, hogy lássák az emberek. Egy veszteség felett érzett fájdalom, szenvedés nem tartozik az emberekre. Nem olyan mutatvány az, amit életünk kirakatába kellene állítani, hogy lássák, megcsodáljanak érte, felfigyeljenek ránk. Aki saját fájdalmának, kényszerűböjtjének állandó hangoztatásával mártírkoszorút tesz a fejére, azt senki sem tartja igazán mártírnak. Aki komor ábrázattal úton útfélen panaszolja a gondjait és így sajnáltatja magát, azt senki sem sajnálja igazán, legfeljebb lesajnálja. Aki a maga lelki sebeivel sebezi állandóan az embereket, annak a sebeit senki sem igyekszik bekötözni. Aki folyton csak a maga problémáival foglalkoztatja az embereket, annak a problémáival senki sem foglalkozik szívesen. Aki a maga fájdalmas hangulatával rátelepszik a családjára, barátaira, kollégáira, megjátszván a nagy szenvedőszerepét, az elől menekülnek a családtagok, barátok és kollégák.

Amikor böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, ne torzítsátok el az arcotokat, hogy lássák az emberek, hogy ti mennyire böjtöltök. Ne értsük félre. Nem arról van itt szó, hogy a böjtölő, a szenvedőember sohase öntse ki a szíve fájdalmát valaki előtt. Sőt, az nagyon is szükséges. “Egymás terhét hordozzátok” (Gal 6,2), mondja az ige. Nagyon is jó, ha van egy lelki testvér, lelkigondozó, vagy lelkipásztor, akivel a kényszerűböjt minden keserűségét és problémáját megbeszélheti az ember. Kell is, hogy legyen. A lélek terhének ez a kiöntése valaki előtt, rendszerint már magában véve is nagy megkönnyebbülést hoz. De az egészen más.

Igen, egy ember lássa csak a komor ábrázatot és az eltorzult arcot, de az emberek ne lássák. Az embereknek ne mutasd, hogy mennyit böjtölsz. Nem rájuk tartozik, hanem Istenre. Ezért mondja Jézus: “Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” #Mt9,17-18.

“Kend meg a fejedet” ez az ünnepi hangulatnak a kifejezése, mosd meg az arcodat: mosd le könnyeidet és így lépj az emberek elé, mint aki derűsen néz rájuk, bár belül titokban böjtöl, és bánatát, szenvedését az előtt az Atya előtt hordozza csendesen, Aki titkon, elrejtve nézi, Aki lát mindent. Ez elég. Az emberek előtt elrejtett szenvedés annál inkább lelepleződik az Isten előtt. Ha mosolyog az arc, és derűsen tekintenek a szemek, miközben harcok dúlnak a szívben, akkor ennek az a bizonyosság az alapja, hogy minden javukra van azoknak, (minden, a legkeservesebb kényszerűböjt is), akik az Istent szeretik #Róm8,28. Akik tudják, hogy Isten szereti őket. Lehet tehát böjtölni sugárzó arccal is eltorzult ábrázat helyett, és ujjongó dicséretmondással az ajkakon panaszos jeremiádák helyett, ha tudom és hiszem, hogy Isten az Atyám. Így böjtöljön az, akinek böjtölnie kell.

Mert a böjtölésnek egyik legnagyobb veszedelme a képmutatás. Ne úgy böjtöljetek, mint a képmutatók, mondja Jézus. És ez a veszély különösen fenyegeti azt, aki önkéntesen böjtöl, aki önként mond le valami ételről, italról, szórakozásról vagy bármiről. Ez a képmutatóskodás abban áll, hogy az ember bizonyos formaságoknak, szabályoknak a megtartásával vallásosabbnak, hívőbbnek, kegyesebbnek látszik az emberek előtt, vagy akár önmaga előtt, mint amilyen a valóságban. Vagyis: az ember szemlélőjévé lesz a saját kegyességének, és úgy érzi, hogy így majd jobban tetszik az Istennek.

Mi tetszenék abban az Istennek, ha valaki pénteken nem eszik húst? Vagy nagypénteken nem szív egyetlen cigarettát sem? Mi ebben az Istennek tetsződolog? Nem hiszem, hogy az az Isten, Aki így tanított Jézus által imádkozni: “A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” #Mt9,11. és aki Jézus által ötezer éhes embert lakatott jól a pusztában, hogy ez az Isten különösebben kedvét lelné abban, ha valaki éhezéssel gyötri a testét. Mennyiben válik jobb keresztyénné, mondjuk egy ember, aki az éles nyelvével már sok sebet vágott másokon, ha akár az egész nagyböjt idejére lemond is minden húsételről? Az ilyen embernek ne a gyomra böjtöljön, hanem a nyelve.

Tudjátok, mi a baj az egész böjtöléssel? Az, hogy mindig a régi ruhára akarunk valami új foltot varrni. Ahol már nagyon szakadozott a régi énünk, oda egy kis keresztyén mázt kenünk, azt valami kegyességi formaságnak a foltjával takargatjuk. Isten pedig azt mondja: nem az áldozatod, nem a lemondásod kell nekem, hanem a szíved. Azzal, hogy bizonyos formaságok, szabályok, megkötözöttségek közé szorítod az életedet, az életed tartalma még nem változik meg. A kegyességi formák megtartása, magunkra erőszakolása nem tesz bennünket nemcsak hogy jobb keresztyénekké, de egyáltalán keresztyénekké sem. Sőt, Jézus éppen mindenféle vallásos formaság alól akar felszabadítani, amikor a böjtről beszél. Ne úgy böjtöljetek, mint a képmutatók, nem az a böjt lényege, hogy bizonyos napokon bizonyos dolgokat megvontok magatoktól, disznóhúst nem esztek, de halat igen, mi a jó ebben? Nem táncoltok, mert éppen nagyböjt van, de éppen olyan irigyek, önzők maradtok, mint máskor. Mi ebben a jó? Nem reggeliztek úrvacsoravétel előtt, de az üres gyomor miatt szédelgőfejjel nem tudtok jól figyelni a prédikációra. Mi ebben a jó? Semmi. Az ilyen szabályok megtartásának semmi értelme nincs.

Hallgassuk csak meg, mit mond Isten már az Ótestamentumban is Ézsaiás próféta által: “Hát ilyen a bőjt, a melyet én kedvelek, és olyan a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak? Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és őazt mondja: Ímé, itt vagyok!” #Ézs58,5-9.

Akkor nincs értelme az önkéntes böjtnek? nem jó az, ha valaki lemond valamiről, megtartóztatja magát? De jó, csakhogy azt nem lehet senki számára szabályban előírni, hogy miről mondjon le. A böjt lényege nem maga a lemondás, hanem a felszabadulás valami megkötöttség alól. Arról kell tehát lemondani, ami azzal fenyegeti az embert, hogy megkötözöttségben tartja. Igen, a böjt nagyon hasznos lelki gyakorlat, arra gyakorolja magát az ember, hogy ura legyen a testi kívánságainak, vágyainak, fantáziájának, és ne szolgája.

Amikor valami testi kívánság, vágy, fantázia el akar uralkodni a lelken, akkor igenis helye van a böjtnek. Az önkéntes böjtnek. És különösen a mi korunkban roppant fontos ez, mert az emberek egyre jobban játékszerévé válnak a saját vágyaiknak, kívánságaiknak. Az igazi hit abban is megmutatkozik, hogy képessé teszi az embert arra, hogy vágyait megfékezze, magát nekik ne szolgáltassa ki szabad prédául. Igen, lehet, hogy valamilyen ételtől vagy italtól, vagy a dohányzástól kell megtartóztatnia magát, ha azoknak már kezd rabjává lenni az ember teste és lelke. De lehet, hogy egészen más élvezetek ellen kell a böjt harcát felvenni. Talán a rádió, a televízió ellen, ami már nem hagy egy nyugodt, elcsendesedésre alkalmas percet, vagy a sport őrület ellen, ami már egészen lefoglalja az érzelmi életét, vagy az álmodozó fantáziaképek ellen, amik már megszállva tartják a lelkét. Mindenféle testi és lelki vágy ellen, ami azzal fenyeget, hogy szenvedéllyé válik, eluralkodik felettünk.

Tehát mindenkinek önmagának kell megpróbálnia magát a tekintetben, hogy milyen megkötözöttségei vannak, amikből fel kell szabadulnia ahhoz, hogy teljes emberként élhessen. Nincs általános sémája a böjtölésnek, hanem ki-ki vonatkoztassa arra, ami a teljes lelki szabadságában korlátozza. A böjtölésben nem vallásos formaságok megtartásáról van szó, hanem szabadságról: azoktól a gúzsba kötő, testet-lelket nyomorító megkötözöttségektől való felszabadulásról, amelyek eluralkodtak, vagy már kezdenek eluralkodni rajtunk. Éppen ezért nincs a böjt bizonyos időhöz, napokhoz, és formákhoz kötve.

Ez a kényszerű böjtre is érvényes. Azért ne legyen komor a nézése még annak se, akitől “elvétetik a vőlegény”: tehát ha valaki gyászol, beteg, szenved, vagy boldogtalan is, hogy gyakorolja magát a lelki függetlenségben. Mert a hívőember lelki egyensúlya, derűje, békéje független még egy akármilyen kedves személytől is, meg az egészségi állapotától is, meg az élete boldogságától is. A böjt ne legyen egy szomorú és levert lelkiállapot, hanem egy örvendezőés boldog áldozatvállalás. Ezért mondja Jézus: “Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg” #Mt9,17. Ha böjtölsz, akár önkéntesen, akár kényszerűségből, ragyogjon az arcod, a böjt az öröm szertartása. Lakodalom. A böjtben a lélek ünnepel és lakomázik, s a test éppen azért böjtöl, mert félre akar állni az útból. Elzárkózik épp azokon a pontokon, ahol egyébként a legnagyobb volna a kísértés.

Ebből végül az is következik, hogy a böjtnek, mindenféle böjtnek, akkor van igazán értelme, ha az valamilyen céllal történik. Ez a cél pedig mindig: még jobban elmélyülni az Istennel való közösségben. A böjt célja mindig az, hogy a lélek fokozottabban fordulhasson oda Isten felé. Ami ettől az elmélyedéstől, odafordulástól elvon, ami ebben akadályoz: az legyen a böjtölésednek a tárgya. Ha neked a tánc az akadály, mert felkorbácsolja a véredet, vagy a bor, mert kellemes illúziókba ringat, vagy a tejszínhab, mert szenvedélyeddé vált már, vagy egy új ruha, aminek a költségei miatt már nem jut pénz az Isten oltárára, akkor arról kell tudni lemondani, azzal kapcsolatban kell böjtölni. De sohasem a lemondás a cél, magam sanyargatása, hanem a megújulás az Istennel való közösségben, Jézus által. Az Ő bűnbocsátó kegyelmének, testet-lelket megszentelőszeretetének a mélyebb átélése.

Erre vonatkoznak igénk utolsó szavai: “...ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” #Mt9,18. . Egy ilyen kívülről nem látszó, de belülről annál inkább Isten felé forduló böjtölésnek mindig megvan a jutalma. Így mondja Jézus: Isten megfizet. Azaz részesít a saját gazdagságában. És akkor a megkötözött, megfáradt ember megújul, megerősödik, fölszabadul újra az örvendezőszolgálat, a szeretet sokféle gyakorlására, a teljesebb életre.

Óemberünk, ha szenved,
Az jó nekünk, tudom;
Ki vérnek, testnek enged,
Az nem jár jó úton.
A láthatót ne bánd,
Csak rázd le, mi kötözne:
Hadd törjön éned össze,
Menvén halálon át.

455. ének 3. vers

Ámen

Dátum: 1964. március 8.