Szabadíts meg a gonosztól...

1969. június 29, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“de szabadíts meg minket a gonosztól.”

A Miatyánknak ez az utolsó kérése tulajdonképpen az előtte levő kérésnek a folytatása, szinte fokozása. “És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól” tudniillik azt a fokozati különbséget fejezi ki, ami a megkísértés és a kísértésbe esés között van. A megkísértés még nem bukás, a kísértésbe esés már igen. A megkísértés azt jelenti, hogy az ellenség tolvaj módjára ott settenkedik a szívünk körül, keresve a gyenge pontot, ahol betörhet. A kísértésbe esés pedig azt jelenti, hogy annak a tolvajnak már sikerült behatolnia a házba, megkezdődött a küzdelem, és most az a kérdés, ki marad felül, ki lesz a győztes. Ki tudom-e még űzni, vagy elfoglalja a bensőmet, megkötöz, és uralomra jut felettem? Ezért tanít Jézus így imádkozni: “ne vígy minket kísértetbe”, de ha már beleestünk abba, ha már viaskodunk vele, ha már megkezdte is az a kísértő a maga gonosz munkálkodását bennünk, akkor sem vagyunk még elveszve, akkor is van még menedék, segítség, egy nagy S.O.S. jeladás, segélykiáltás: “szabadíts meg minket a gonosztól”!

Mi az a gonosz, amiről itt Jézus beszél? Az előbbi kéréssel kapcsolatban is szó volt már róla, akkor azt mondtam: a Sátán nem kísértet, hanem kísértő. Olyan misztikus hatalom, aki folyton a nyomunkban jár, kísér mindenüvé. Ide a templomba is. Itt Jézus most mintegy leleplezi az arcát, amikor azt mondja róla, hogy gonosz. Nem gonoszságról van szó, hanem a gonoszról. Ez a név kifejezi a lényegét a kísértőnek. Gonosz, rossz, romboló, halálos hatalmasság. Tökéletes ellentéte a jónak. Semmi jó nincsen benne. Még ha jóval kecsegtet is, rossz. Radikálisan rossz, sem nem tud, sem nem akar mást, csak rosszat, kárt. A legmélyebbre süllyedt emberben is van még valami, ami fogékony a jóra, itt semmi. Jó tudni, hogy a kísértések egész világa mögött ez a gonosz áll. Minden kísértésben ez a gonosz működik. Az emberi élet minden rosszában benne van a keze. És Jézus mintegy figyelmeztet: Vigyázzatok, ilyen hatalommal van dolgotok. Könyörögjetek segítségért, mert a magatok erejéből nem tudtok ellenállni neki.

De honnan van ez a gonosz a világban? Ez lehet érdekes kérdés, de elméleti kérdés. A Biblia pedig sohasem fejteget spekulatív problémákat a gonosz eredetével kapcsolatban sem, hanem egyszerűen figyelmeztet, hogy van, mégpedig itt van, betört a földi világba. Amikor valakit komoly veszedelem fenyeget, akkor az ember nem filozofál, hanem cselekszik, védekezik. Ha egy gyilkos szándékú tolvaj betört a lakásomba, akkor nem elmélkedem azon, hogy honnan jött, hol született, hány kilót nyom, milyen a vérsejt összetétele, milyen iskolát végzett, hanem számolok a veszéllyel és megteszek mindent, ami rajtam áll, hogy védjem magam. Így beszél Jézus a gonoszról, mint fenyegető hatalomról. Sőt nem is a gonoszról beszél tulajdonképpen, hanem a tőle való megszabadulás lehetőségéről. Nem magyarázgatja, ki és miféle hatalom az a gonosz, hanem azt mondja: így kiáltsatok: “Mi Atyánk... szabadíts meg minket a gonosztól”! Emberlétünk, különösen keresztyén létünk a gonosz támadásaitól szakadatlanul fenyegetett lét. Valaki egyszer olyan szépen mondta ezt: a világosság és sötétség hatalma úgy lebeg a fejünk felett, mint két óriási mágnes, állandóan vonzanak bennünket. Soha nem vagyunk egyedül ezen a világon, mindig körül vagyunk véve ennek a kétféle hatalomnak az alakjaival, mindkettő harcol értünk, birtokba akar venni bennünket. Valahányszor egy emberi szívben aggodalmaskodó, keserű vagy szenvedélyes gondolatok támadnak, és az ember ezeket a gondolatokat növekedni hagyja, bizonyos lehet abban, hogy a sötétség hatalmai vonzzák és megpróbálják lefoglalni a szívét, s onnan kiindulva a nyelvét, a kezeit, minden tagját, hogy minél jobban felhasználhassák a maguk szolgálatára. Két világ követei tartanak igényt ránk, és minden attól függ, melyiknek adjuk át magunkat, tehát hogy a világosság vagy a sötétség szelleme foglalja-e el szívünket. Vagy győzünk, vagy legyőzöttekké válunk.

E gonosz hatalom támadásának a titka éppen abban van, hogy támadhatók vagyunk. Fogékonyak vagyunk, az ellenség hídfőállásai, támaszpontjai bennünk vannak, a szívünkben, a vérünkben, a vágyainkban, a lelkünk mélységeiben. Jézus egyszer ezt mondta önmagáról: “Jön a világ fejedelme (tudniillik az a bizonyos gonosz): és én bennem nincsen semmije!” (Jn 14,30). Jézusban nem talált ilyen támaszpontot, Jézus lelkében, szívében nem volt a gonosz hatalomnak bázisa, kapaszkodója. De bennünk ott van az a bizonyos óemberünk, a megromlott természetünk, és ez az óember annak a gonosz hatalomnak a titkos ügynöke, szövetségese, amelyik belülről mintegy jeleket ad az ellenségnek és elárulja neki az egyéniség várának a gyenge pontjait.

Ezt a gonoszt akkor lehet igazán megismerni, ha az ember önmagában keresi, nem önmagán kívül valahol. A saját énje mélyén. Mi magunk vagyunk az a hely, amelyet az a gonosz meg tud szállni, és ahol annak a gonosznak a valósága a saját gonosz indulatainkban, vágyainkban, gondolatainkban, szavainkban és gonosz cselekedeteinkben, tehát a saját gonoszságunkban felismerhető. A legördögibb dolog az ördögöt másutt, másban keresni, meglátni, és nem önmagunkban. Nem úgy beszélni a gonoszról, mint bennünk levő valóságról, már magában véve is gonosz dolog. Csak aki már felismerte a saját bensőjét lefoglaló gonoszt, az önmagában mozgató erővé vált gonoszt, az tudja igazán, milyen élő realitás a gonosz. Aki már önmagán tapasztalta, hogy mennyire hatalmába tudja venni az a gonosz, mennyire be tudja hálózni, le tudja nyűgözni, meg tudja gyötörni és bénítani, az tud igazán így kiáltani: “szabadíts meg minket a gonosztól”! Ismered-e így ezt a gonoszt?

De most éppen az a nagyszerű, hogy akármilyen hatalom, mégsem vagyunk védtelenül kiszolgáltatva neki. Ha nem volna szabadulás a gonosz e rettentő hatalmától, nem volna benne a Miatyánkban ez a kérés: “szabadíts meg minket a gonosztól”! És ami a fő: az a Jézus tanított így imádkozni bennünket, Akinek a halála és feltámadása éppen a gonosz hatalom felett való döntő győzelmet jelenti. A Golgotán éppen az történt, hogy az Atya azt a Valakit, Akit a legjobban szeretett, a Fiút, a Szentháromság második személyét, önmaga lényének ezt a drága darabját bevetette a gonosz elleni küzdelembe. Szinte kiszolgáltatta a gonosznak. És az a gonosz ki is töltötte Jézuson minden dühét, szinte ráviharozta haragját, de Jézus mindent eltűrt, hagyta, hogy tombolja ki magát rajta, alázattal elhordozott, és éppen ezzel rontotta meg, törte meg a gonosz hatalmát. Mit lehet tenni azzal, Aki mindent eltűr: szidalmat, gyalázatot, igazságtalanságot, kínzást, megalázást, testi-lelki gyötrést, még a halált is? Ez a Jézusban megtestesült isteni szeretet mindent eltűrt. És éppen ez által győzött. Az abszolút jó kerül szembe az abszolút gonosszal, és a gonosz megtört a jón. Ebbe a győzelembe kapaszkodunk bele, mint a fuldokló a mentőövbe, amikor így imádkozunk: “szabadíts meg minket a gonosztól”! Ezzel a kéréssel mintegy átöleljük a keresztet, a gonosz feletti győzelem örök jelét. In hoc signo vinces - hangzik felénk is a biztatás: e jelben győzni fogsz.

Ahogyan az ige mondja egy helyen: “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek” (Jn 8,36). Persze nem olyan értelemben, hogy most már semmi közünk nem lesz többé a gonosz hatalmához, sőt, amíg élünk, itt a földön sohasem kerülünk ki e hatalom befolyási szférájából. Mindig újra támad a sötétség hatalma, de ne feledjük, hogy ez már számunkra legyőzött ellenség. Jézus már győzött. Vágjad csak nyugodtan a szemébe annak a gonosznak, amit a legkevésbé szeret hallani: Megvert ellenség vagy, legyőzött hatalom vagy, nem félek tőled. Ezért mondhatja Jakab apostol a levelében: “álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” #Jak 4,7. Csak ragaszkodj ahhoz, hogy te Jézus által már megváltott ember vagy, Ő hozzá tartozol, a győztes félhez, és meg fogod tapasztalni, hogy igenis, van szabadulás a gonosztól.

A Miatyánknak ez a kérése is, mint mindegyik, többes szám első személyben van. Jézus tehát ebbe a kérésünkbe is beleöleli az egész teremtett világért való könyörgést. Éppen az az ember, aki már ismeri Jézus győzelmét a gonosz felett, képtelen közönyösen nézni a világ bármilyen nyomorúságát, baját, kínját, mint akinek semmi köze hozzá. Hanem éppen a gonosz látása könyörgésre készteti: Uram, szabadíts meg minket, embereket a gonosztól! A világban levő gonoszság láttán nem panaszkodni és keseregni kell, hanem segítséget kérni ellene onnan, ahol a szabadulás készen van a számára. Aki Jézust úgy ismerte meg, mint Akinek “adatott minden hatalom mennyen és földön” #Mt 28,18, tehát a gonosz felett is, az nem alkudhat meg többé e világnak semmiféle bajával, szegénységgel, betegséggel, könnyel, fájdalommal, igazságtalansággal, háborúval. Nem törődhet bele abba, hogy mindez elkerülhetetlen végzet, hanem tudja, hogy e világ nyomorúságával szemben egyet mindenképpen tehet, könyöröghet: “Szabadíts meg minket a gonosztól”.

Aki egyszer Jézus szabadító kegyelmét megízlelte a maga életében, nem tud többé szabadulni attól, hogy éhezi és szomjúhozza a jobbat, azt, amit Isten az egész teremtett világnak is megígért, a végső győzelmet. Azt az új eget és új földet, amelyben Isten igazsága lakozik majd, tehát a gonosz teljes és végérvényes kiiktatását. A megváltásnak ezért a végső kiteljesedéséért is tanít Jézus a Miatyánk utolsó kérésében könyörögni, kiáltani. És gondolj mindig arra, amikor így kiszélesíted ezt a könyörgést az egész embervilágért, hogy nem egyedül imádkozol így, hanem Jézus sok-sok millió követője ott áll veled együtt Isten előtt és kéri ugyanazt naponként, amit te, hogy szabadítsa meg az Úr ezt a világot a gonosztól.

Végül ez a nagyszerű imádság, imádásba megy át: “Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké”. Itt érkezik el az imádkozó ember arra a csúcsra, ahol már csak az Isten nagyságát, hatalmát, dicsőségét szemléli a lélek. Mindent, amit ebben az imádságban kértünk, arra való tekintettel kérhetjük teljes bizonyossággal, mert Istené az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amikor valaki ennyire igazán Istennek adja át az életét, akkor mindig megerősödik abban a bizonyosságban, hogy Jézus valóban él benne, mert tapasztalja, hogy íme munkálkodik általa. Azok a szavak, amiket mond, azok a hatások, amik belőle áradnak, azok az eredmények, amiket szolgálatával elér, nem telnek ki belőle, itt más valaki működik benne és általa: maga az élő Isten. Ez a legboldogabb megbizonyosodás Isten élő valóságáról. Tehát az, hogy érzem, hogy felhasznál az Isten, áldássá teszi az életemet mások számára. Bár ilyen rendíthetetlen bizonyosságban tudnánk tovább élni egész keresztyén életünket, hogy a mi Megváltónk láthatatlanul bár, de megtapasztalhatóan él.

Ez az egész befejező rész tulajdonképpen csak kiszélesítése az “ámen” szónak. Az “ámen”, ami eredetileg azt jelenti, hogy bizonnyal, igazán, úgy van, nem olyan valami, mint a pont a mondat végén, hanem maga is hitvallás. Nem az embereknek mondjuk, jeléül annak, hogy most már vége az imádságnak, hanem Istennek, mintha azt mondanánk, hogy hiszek az ígéretében, hiszek a hűségében, hiszek az imádságom meghallgatásában. Ha igazán hittel mondja valaki, hogy “ámen”, másként áll föl az imából, mint ahogyan kezdte. Megváltozott közben valami. Béke és nyugalom száll a szívébe. Talán félelmek, aggodalmak között kezdte, de minél jobban tudatosult, hogy mennyei Atyjával beszél, annál jobban megnyugszik. És mire a végére ér és “ámen”-t mond, tudja, hogy ott minden kérése, imádsága a legfőbb szeretet-hatalom előtt van. Talán még nem látja az eredményt, talán még várnia kell, talán egészen másként jön a meghallgatás, mint remélte, de egy bizonyos: meghallgatta az Isten. Ezt a hitbeli bizonyosságot fejezi ki ez a szó: “ámen”. Erről tegyünk most együtt is bizonyságot:

Aki kérésében haboz, Az tőled üres választ hoz,
De mi, Krisztus érdeméből Nyugodt szívvel lévén erről,
Hogy megadsz, valamit kértünk, Kérésünkhöz ámen-t kötünk.

483. ének 18. vers

Ámen

Dátum: 1969. június 29.