Mi is megbocsátunk!

1964. augusztus 30, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek ... Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ővétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ővétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

Az Úrtól tanult imádságnak talán a legnehezebb mondata ez, amit most alapigéül felolvastam: megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Ez nemcsak olyan kegyes beszéd, nem az emberi vallásos tapasztalat vagy élmény kifejezése, nem is csak arról van szó, hogy próbáljunk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Nem. Ezt Jézus mondja így: “Miképen mi is megbocsátunk” #Mt6.12b. És hogy mennyire abszolút megbocsátásra gondol Jézus, mennyire súlyos jelentőségűrésze ez az egész imádságnak, mutatja, hogy

Jézus még külön is visszatér rá, és lelkükre köti tanítványainak: “Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ővétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ővétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” #Mt6.14-15.. Igen, így mondja Jézus.

Most gondoljon ki-ki az ellene valaha vétkezőkre. Vétkezni valaki ellen rettentőnagy dolog. Mondjuk inkább így: Vétkezni egymás ellen. Mert legalább annyit vétkezek mások ellen, mint mások én ellenem. Csak a magunk vétkezését nem szoktuk úgy számon tartani. Arra nem emlékezünk már. Azt észre sem vesszük. Mindig csak azt, amit mások vétkeznek ellenünk. Azt, hogy ez vagy amaz az ember mennyit vétkezett ellenem. Hogy megbántott, megsértett.

Mindnyájunknak van ilyen, talán nem is egy, több. Micsoda rettenetes dolgok történnek az egyik, meg a másik ember között. Milyen rettenetesen tudnak emberek vétkezni egymás ellen. Hogy meg tudjuk rontani, keseríteni, tönkre tenni egymás életét, milyen pokollá tudjuk változtatni Isten szép világát. Hogy meg tudjuk sérteni egymás lelkét. Milyen fájóan tudunk rátaposni a másiknak a tyúkszemére, sőt a szívére. Micsoda durva csizmákkal tudunk beletaposni egymás életének a boldogságába. És ó jaj, amikor már késő, amikor meghalnak a szülők vagy elvétetik a házastárs, gyermek, testvér: akkor érezzük igazán, hogy mit vétettünk az apánk ellen, a gyermekünkkel szemben. De sokan kaparnának ki akár a tíz körmükkel is valakit a sírból, csak hogy jóvá tehessenek még valamit abból, amit vétkeztek. De már késő. Rettenetes az, amit vétkezünk egymás ellen.

Olyan természetes, hogy az ember az ellene vétkezőre megharagszik, gyűlölettel gondol rá, szidja, csepüli, ahol csak tudja, vagy a legjobb esetben levonja róla a konzekvenciát, és távol tartja magát tőle. És olyan természetellenes az, amit Jézus mond, hogy az ember az ellene vétkezőnek megbocsát. Megbocsát anélkül, hogy az illetőjóvátette volna a vétkét.
Anélkül, hogy amit összetört bennem, meggyógyult volna. Anélkül, hogy amit ellopott tőlem, visszaadta volna, sőt anélkül, hogy a vétkét beismerte volna, és bocsánatot kért volna.
Igen, minden jóvátétel nélkül megbocsát az ellene vétkezőnek. Mert a megbocsátás ezt jelenti. Azt jelenti, hogy ha még vérzik is a seb, amit az a másik ütött, ha még el sem múlt a fájdalom, amit az a másik okozott, te áthúzod a számláját, kitörlöd a vétkét lelkedből, a magatartásodból, a tekintetedből, a gondolatodból. Kirakod magadból, kidobod, kiveted, úgy, hogy az emléke sem marad benned többé. És soha nem érezteted vele, hogy valaha vétkezett az illetőférfi vagy nőellened. Mintha semmi sem történt volna.
Igen, ezt jelenti megbocsátani. Megbocsátani az ellenünk vétkezőknek.
De lehet így megbocsátani? Létezik ilyen? Nos, nagyon jó, ha valakiben feltámad ez a gondolat, mert valóban, ahhoz, hogy valaki így tudjon megbocsátani az ellene vétkezőnek, előbb valami csodának kell történnie benne, magában, a sértettben. A megbocsátás mindig csoda. Olyan csoda, amire csak az Isten képes. És ha egy ember igazán meg tud bocsátani az ellene vétkezőnek, az a legmélyebb értelmében sohasem a saját erejéből telik. Megbocsátani csak úgy tudunk, ha a bennünk levő természetes indulatokat, amelyek a sérelem megtorlására várva lappanganak, valaki legyőzte bennünk. Isten. Hiszen a megbocsátás azt jelenti, hogy leomlanak végre azok a vastag, kemény jerikói falak, amelyek mögé elbarikádoztuk magunkat a másik ellen, és amelyek mögött a gondolataink, szavaink és tetteink ágyúi mindig lövésre készen állanak arra a másikra irányítva, aki vétkezett ellenünk. És amelyek mögött a magunk élete is bekeseredik, magányossá, elnyomorodottá válik lassan. Leomlanak ezek a falak.

A jerikói falak leomlása is csoda volt. Ez is csoda. Valóban nem a magunk erőfeszítésének az eredménye. Magadtól, ha akármilyen humánus gondolkodású ember vagy is, képtelen vagy megbocsátani. Magunktól csak arra vagyunk képesek, hogy azokat a bizonyos falakat, amelyek a másiktól elválasztanak, egyre vastagítsuk, és egyre magasabbá építsük. Ezeket a falakat csak Isten tudja ledönteni. Csak Isten tudja úgy felrobbantani a haragunknak és gyűlöletünknek a fedezékeit, hogy azok valóban semmivé válnak.

Emlékeztek, hogyan könyörgött István vértanú azokért a dühödt emberekért, akik őt agyonkövezték? Így: “Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt!” de közvetlen e szavak előtt pedig ezt olvassuk: “Térdre esvén”... És itt van a titka a megbocsátásnak #ApCsel 7,60. Ahhoz, hogy meg tudjak bocsátani az ellenem vétőnek, előbb nekem kell térdre esni, nekem kell előbb nagyon alázatos, megtört, Istentől a saját vétkeimért bocsánatért könyörgőembernek lenni. Mert az Istentől kért és kapott bűnbocsánatban van a titka az általunk másoknak adott megbocsátásnak. Az a hálás öröm, hogy Isten nekem megbocsát, még pedig igazán puszta kegyelemből, minden érdemem nélkül, egyedül Jézus halálára való tekintettel, az a talaj, amiből a megbocsátás általunk való gyümölcse fakad. Az Istentől kapott személyes bocsánat elfogadása, megélése ösztönzi, készteti és képesíti a szívünket arra, hogy az is megbocsásson az ellene akármekkorát vétkezőnek. Ha valaki igazán részesült az Isten bűnbocsánatában, akkor annak magának is meg kell bocsátania minden ellene elkövetett vétket. Muszáj, nem is tehet mást. Akár akarja, akár nem: muszáj neki. Akinek a szívét megérintette Jézus bűnbocsátó szeretete, aki ott állt a kereszt alatt és részesült abban a mérhetetlen irgalomban és kegyelemben, ami onnét reá áradt, abból kisugárzik ez az irgalom, az maga is árasztja magából a megbocsátást mindenfelé.

Ebből is látszik, hogy az egyik nem létezhet a másik nélkül. Aki szívből könyörög: Uram, légy irgalmas nékem, bűnösnek, az nem is tud mást tenni, mint szintén csak megbocsátani az ellene vétkezőnek. “És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek” #Mt6.12. . Így mondja Jézus. Ezzel az imádsággal Jézus mintegy behozza az imakamránkba az ellenünk vétkezőket, mind. Akárkik azok, és akármit vétettek ellenünk. Úgy, hogy amikor imádkozol, akkor nem vonatkoztathatod el magadat tőlük, nem mondhatod azt, hogy várjatok most, ellenem vétkezők, mert most imádkozom, ha aztán majd áment mondtam, akkor újra előveszlek benneteket, akkor újra haragszom rátok. Ilyen nincs!

Azok az emberek, akikre görbén nézel, haraggal gondolsz, akiket megvetsz, gyűlölsz, ezek mind-mind bejönnek hozzád, az imaszobádba. Magának Jézusnak meghívására. És amikor te ott az imakamrádban Isten elé borulsz és könyörögsz: Uram, bocsáss meg nekem, akkor Jézus csendben odaállítja melléd az ellened vétkezőket, azt a kellemetlen alakot, aki annyi bosszúságot okozott már neked, meg azt a másikat, aki pletykált rólad, meg azt a harmadikat, aki becsapott, meg azt a negyediket, aki megfúrt, vagy aki miatt valami bajba kerültél. Képzeld el ezt így. És akkor te mit teszel? Létezik olyan, hogy míg egyik kezeddel Isten felé nyúlsz könyörögve: Uram bocsáss meg nekem, a másikkal torkon ragadod valamelyik ellened vétkezőt, fenyegetve, hogy fizess, te nyomorult! Létezik olyan, hogy valaki imádkozik is, meg haragszik is valakire? Létezik olyan, hogy valaki azt mondja Istennek: Uram, - a másik embernek pedig azt, hogy: te nyomorult? Nem. Olyan nem létezik. Jézus azt mondja, hogy az Istenhez való viszonyunk és a felebarátunkkal való viszonyunk harmóniában kell, hogy legyen egymással. “bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek” #Mt6.12. . A mi megbocsátási készségünk nem az imádság meghallgatásának a feltétele, hanem egyáltalán az imádkozás lehetőségének a feltétele. Megbocsátási készség nélkül, az emberekkel való kiengesztelődés, megbékülés nélkül egyszerűen nem lehet imádkozni. Ha azt a bizonyos haragot, megbántottsági érzést ki nem veted a szívedből, sőt emlékedből is, nem tudsz imádkozni. Lehetetlen.

El tudod képzelni egyáltalán, hogy Isten feléd nyújtja a kezét, ha te vonakodsz az ellened vétkezőfelé kezet nyújtani? Akarsz a templomban zsoltárt énekelni, Isten ügyére a perselybe valamit adni, úrvacsorát venni? Akarsz? Ne tedd, ha van valaki, akivel még nem tudtál megbékülni. Ha szívetekbe látnék, nem adnék úrvacsorát annak, aki még valami vélt vagy tényleges sérelmet el nem intézett a teljes megbékélés lelkületében az ellene vétkezővel. Én nem látok a szívetekbe, de az Isten igen. És azt mondja: “Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” #Mt5,23-24. Addig nem kell Istennek a dicséretmondásod, az adományod, a hódolatod. Addig ez mind utálatos az Isten előtt. Oda akarsz járulni a Golgotához, és részesülni akarsz Jézus bűnbocsátó és bűntisztító vérének a kegyelmében? Nos, visszaküld az Isten. Mindenki, aki szíve szerint meg nem bocsát a másiknak, önmaga zárja ki magát az Isten bűnbocsátó kegyelméből. Aki nem ad bocsánatot a másik embernek, az nem is kap bűnbocsánatot az Istentől. Szó szerint így mondja Jézus: “Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ővétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” #Mt6.15. . Ne késlekedjünk a megbocsátással. Mindnyájunknak van még valahol olyan ismerősünk, akinek még úgy igazán szívből nem tudtunk megbocsátani. Tegyük meg ma, most. Írjad meg még ma azt a levelet. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar - mondja Jézus. Bár úgy áldaná meg Isten ezt az igét most, hogy általa minden lelki csomó feloldódnék mindnyájunk lelkében egymás iránt. Mindenki iránt. Mert egy ilyen fel nem oldódott lelki csomó megakadályozza az egész gyülekezet imádságát, lelki növekedését, Isten Lelke áradását.

Isten az Ő egyszülött Fiát áldozta fel ezért, hogy megbocsáthasson. Nekünk csak a gőgünket, az úgynevezett igazunkat, a jogunkat, az énünket kell áldozni érte, hogy megbocsáthassunk. Eredj el, és előbb békélj meg a te atyádfiával. Azzal, aki ellened vétkezett, a feleséged ellen, vagy az egyházad ellen, vagy bárki ellen vétkezett, vagy legalábbis úgy gondolod, hogy vétkezett. Békélj meg vele, azután, de csak azután mondjad: “És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek” #Mt6.12.. Mert akkor már lehet, akkor már szabad így imádkozni.

Ámen

Dátum: 1964. augusztus 30.