Gedeon megbizonyosodása

1969. szeptember 21, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

“Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem. El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz. Gedeon pedig elméne, és elkészíte egy kecskegödölyét és egy efa lisztből kovásztalan pogácsákat, és betevé a húst egy kosárba, és a hús levét fazékba, és kivivé hozzá a cserfa alá, és felajánlá néki. És monda néki az Isten angyala: Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá. És úgy cselekedék. Ekkor kinyújtá az Úrnak angyala pálczájának végét, mely kezében vala, és megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret; és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket.Az Úrnak angyala pedig eltünt az őszemei elől. Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nékem Uram, Istenem! mert az Úrnak angyalát láttam színről színre! És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! És építe ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezé azt Jehova-Salomnak (azaz: az Úr a béke), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, a mely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, a mely a te atyádé és a berket, a mely a mellett van, vágd ki. És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, a melyet kivágsz. Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn maga mellé az őszolgái közül, és a képen cselekedék, a mint megmondotta vala néki az Úr. De miután félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka tevé meg. Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme már össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levőberek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, a mely építteték. És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És mikor utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondották: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot. Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, a mely mellette volt. Joás pedig monda mindazoknak, a kik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-é őtet? Valaki perel őérette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen őmaga, hogy oltára lerontatott! És azon a napon elnevezték őtJerubbaálnak, mondván: Pereljen ővele Baál, mert lerontotta az őoltárát. És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében: Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívá az Abiézer házát, hogy őt kövesse. És követeket külde egész Manasséba, és egybegyűle az is őutána; és követeket külde Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljövének eleikbe.”

Többször elhangzott már a kérés itt a gyülekezetben, hogy az ilyen vasárnap esti evangélizációs istentiszteleteken az Ótestamentumból vegyünk egyszer sorozatot. Örülök ennek az igénynek, mert az Ótestamentumban, Istennek ebben a csodálatos képeskönyvében valóban rengeteg olyan történet van, amelyen át igen aktuális üzenetei vannak Istennek a mai ember számára. Úgy gondoltam tehát, hogy néhány ilyen esti alkalommal olyan jellegzetes ótestamentumi alakot, személyt választanánk ki, akinek a személye, a története szinte illusztrálja előttünk Isten mondanivalóját. Itt van például rögtön, ennek a több mint háromezer esztendővel ezelőtt élt Gedeonnak a tanulságokban gazdag története.

A most felolvasott események háttere az, hogy Izráel népét az Ígéret földjére való megérkezés utáni honfoglalás harcaiban hol ez, hol amaz az ellenség fenyegeti. Most is éppen a szomszédos midianiták nyomorgatják az Úr népét, és Gedeon kap megbízást az Úrtól, hogy öntsön bátorságot csüggedő honfitársaiba, és vigye győzelemre őket az ellenséggel szemben. Gedeon érthető módon húzódozik az erejét meghaladó feladat vállalásától. Hiába biztatja az Úr: “Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert” #Bir6.16., Gedeon még habozik, alkuszik, - neki bizonyosság kell. És itt érzem én ezt a nagyon régen élt embert olyan közel magunkhoz, mai hívőkhöz. Nem vagyunk-e mi is sokszor olyan bizonytalanok a hitünkben, küldetésünkben? A bizonytalanság bénít, megfélemlít, ingadozóvá teszi az embert. Nem komoly kételyről van itt szó, csak bizonytalanságról. Hogy van hát tényleg? Jó volna egyszer úgy igazán megbizonyosodni az Istennel való egész kapcsolatunk valóságáról! - Gedeon is ezt akarta! Hogyan?

Amint meghallotta az őt szolgálatra elhívó isteni szót, rögtön feltámadt benne a bizonytalanság érzése, íme így válaszol a megszólításra: “Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem” #Bir6.17.! Íme az örök emberi vágy: Adj Uram, valami jelt magadról, hogy hinni tudjak Benned! Igen, valami láthatót, valami kézzelfoghatót szeretnénk, amire támaszkodhatna a hitünk! Olyan sokszor, sőt egyre gyakrabban mondják ma, hogy az Istenben való egész hit a modern korban már túlhaladott álláspont, az emberiség kiskorú tudatlansága idejéből itt maradt primitív elképzelés csupán. Ki látta Istent? Isten létezése annyira bebizonyíthatatlan, hogy még hívőemberek lelkébe is befészkeli magát a bizonytalanság érzése! Olyan kínosan bizonytalan, megfoghatatlan a hit tárgya, Isten létezése, az egész örökkévalóság, a bűnbocsánat, meg az, hogy mit akar az Isten velem. Ha hallok is olykor valami hangot onnan felülről, - egy-egy bibliai Igén át vagy egy-egy Lélekkel teljes prédikációban: honnan tudjam, hogy valóban Isten szól hozzám? Mintha egy kárpit eltakarná a velem szólót. Óh, csak egy kis rés nyílnék meg azon a kárpiton! Csak valami kézzelfogható bizonyosságot szereznék róla!

Jézustól is ilyenforma jelt kívántak annakidején a farizeusok. “Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked?” #Jn6,30 Nem érzitek, hogy van ebben valami nagyfokú bizalmatlanság Jézussal szemben, sőt, valami megalázó? Mintha Jézus egy tehetségtelen kezdő lenne, Akinek előbb be kellene bizonyítania, hogy amit mond, az valóban igaz. Nem elég, ha mondja, hogy Ő az Isten Fia: mutassa is meg, mint a vásári kikiáltó, aki azzal akar hitelt szerezni a portékájának, úgy akarja megnyerni a bizalmat, hogy be is mutatja, hogy lám, milyen nagyszerűen vág például az üvegvágó! Íme, nem csalás, nem ámítás, tessék, itt van! Nem érzitek, milyen lealázó ilyen igénnyel állni oda Isten elé: “kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem” #Bir6.17. ! Mert Uram, nekem a Te szavad, a Te beszéded, a Te Igéd nem elég, én valami biztosabb jelet akarok látni!

És akkor Jézus elég keményen bár, de mégis az emberi gyarlóságra való tekintettel így szólt: “E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában” #Mt 12,39-40. Vagyis: Isten egyetlen jelet ad magáról: Jézus halálát és feltámadását. Ennél nagyobb bizonyságát az Ő szeretetének, kegyelmének, lényének úgysem adhatná! Akit ez sem győz meg, azt már semmi nem győzheti meg. Milyen jelből tudhatod meg például azt, hogy valaki igazán szeret téged? Egyfelől abból, hogy az illető mondja: kedves, szép, simogató szavakkal mondja - másfelől pedig olyan mozdulatból, gesztusból, tettből, ami a szavát hitelesíti, - ilyen jele van a szeretetnek. Nos, Isten legkedvesebb szava hozzánk, legsimogatóbb szava tudjátok, ugye, mi? Nos: JÉZUS! Hiszen Jézusban egyenesen testté vált, megtestesült a láthatatlan Istennek a szeretet-vallomása irántunk. Isten félreérthetetlen gesztusa, mozdulata, amelyben szintén az Ő szeretetét fejezte ki, megint csak Jézus golgotai halála és feltámadása. Azt, hogy van egy láthatatlan Isten, Akinél te is kegyelmet találtál, Aki téged is úgy szeret, ahogyan senki más a világon, abból az egyetlen jelből tudhatod meg, láthatod meg, hogy teérted is meghalt Jézus a keresztfán, és feltámadásával teelőtted is szabaddá tette az utat a láthatatlan örökkévalóságba. Ennél egyéb különös jelt ne is várj Tőle, mert nem adatik más jel, csak ez! Jézus halála és feltámadása! Ez az Istennek Önmagáról adott objektív jele.

De Gedeon esetében tulajdonképpen nem is ilyen akadékoskodó kérdésről volt szó, amikor jelt kért. Ő nem is annyira az Urat illetően volt bizonytalanságban, hanem sokkal inkább önmagát illetően. Hiszen kérése is így szólt: „Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valami jelt” #Bir6.17.! Tehát ő arra nézve kereste a bizonyosságot, hogy valóban kegyelmet talált-e Istennél? Az akkori szokásnak megfelelően, annak rendje és módja szerint elkészítette az áldozatát, és úgy gondolkodott: ha Isten elfogadja az áldozatot, akkor abból tudni fogja, hogy kegyelemben részesült Istennél! És Isten elfogadta. Ímé így olvastuk: “Tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket” #Bir6.21. . Isten kegyelméről ma is így lehet megbizonyosodni: elfogadja-e az áldozatomat?

De hát milyen áldozat az, amiről bizonyos lehetek, hogy Isten elfogadja? Mutassak be Neki pl. valami nagyobb pénzáldozatot? Vagy ajánljam fel Neki a szenvedéseimet? Vagy mondjak le Ő érette a földi élet örömeiről, és folytassak tovább aszkéta életet? Vagy áldozzak Neki az időmből egy jókora darabot, amelyben buzgón igyekszem Néki szolgálni? Nos, én nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen áldozatot tényleg el is fogadja tőlünk az Isten. Őt nem lehet ilyen áldozatokkal kifizetni, kielégíteni, kegyelmét megnyerni! Egyetlen áldozat van csak, amiről biztosan tudom, hogy el is fogadja az Úr. Az, amiről az #Zsolt51. zsoltárban így olvasunk: “Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg” #Bir6.19.! Tehát ha a bűnbánó szívedet viszed Isten elé, bizonyos lehetsz róla, hogy ezt elfogadja, és meggyőződhetsz róla, hogy valóban kegyelmet találtál az Ő szemei előtt!

Amikor Gedeon látta, hogy a tűz megemésztette az áldozatot, átborzongott a lelkén a félelmetesen boldog felismerés: az Úr van itt, valóban az Úr Isten közvetlen színe előtt áll. Amikor valaki igaz bűnbánattal úgy viszi oda Isten elé a bűneit, mint áldozatot, mindig az élő Isten jelenlétének a félelmetesen boldog élményében részesül. Mert mit jelent az áldozat? Valami, amit leteszek az Úr előtt, amit egészen, visszavonhatatlanul az Úrnak adok. Ha így adod a bűneidet az Úrnak, egészen bizonyosan átéled azt a borzongató csodát, amit Gedeon, hogy áldozatodat, vagyis bűneidet megemészti az Isten megváltó szeretetének a tüze. Életemben először én is így tapasztaltam meg az élő Isten realitását, hogy a bűnbánó szívemet vittem oda elé. Aki meg akar győződni, bizonyosodni arról, hogy van Isten: hogy Jézus őérette is valóban meghalt a kereszten; hogy az őbűnei is meg vannak bocsátva; hogy ő is kegyelmet talált Isten előtt; hogy a megváltás az őszámára is igaz és érvényes örökre, szedje össze minden bűnét, és egy nagy, őszinte bűnvallással vigye oda, mint egy áldozatot az Úr elé! De igazán, mint áldozatot, és vegye tudomásul, mint abszolút bizonyos valóságot, hogy elfogadja az Isten! Hiszen egyenesen azért jött Jézus ebbe a világba, hogy Istennek ama Báránya lehessen, Aki magára veszi és elviszi a megbánt és megvallott bűnök özönét. Ha Jézus halála és feltámadása az Istennek önmagáról adott objektív jele, akkor ez az áldozat az a szubjektív jel, amiből megbizonyosodhatsz arról, hogy Isten él és szeret téged!

De ez még nem minden! Most már Isten tőled vár jelt. Most már neked is mintegy jelét kell adnod annak, hogy Isten ilyen objektív és szubjektív jeleket adott Önmagáról. Olyan jelt vár tőled az Úr, amiből megint csak te bizonyosodsz meg arról, hogy a te Megváltód valóban él! - Íme, mit cselekszik Igénkben Gedeon? Isten parancsára nagy tisztogatást végez otthon, atyja házában. Ledönti a pogány bálványisten oltárát, kivágja körülötte a szent berek fáit, és annak helyén oltárt épít az Úrnak. Vagyis: mielőtt igazán áldássá lehetne népe számára, előbb otthon kell rendet teremtenie. Mert amíg a saját életünk belsőleg nincs rendben, Isten nem tud fölhasználni bennünket, nem áldja meg a mégoly buzgó szolgálatunkat sem! Sok eredménytelen szolgálatunknak nem itt van-e az oka? Nem tudunk, vagy nem is akarunk ilyen határozottan és végérvényesen leszámolni egy-egy bűnünkkel, mint Gedeon tette az otthonában eluralkodott bálványokkal! Borzasztó az, hogy mennyi bálvánnyal van tele az emberi szív! A bálvány az, ami nagyobb szerepet játszik az életünkben, ami döntőbb befolyással van a gondolkodásunkra, cselekedeteinkre, mint az élő Isten. Lehet az a pénz, akár azért, mert sok van belőle, akár azért mert kevés; lehet az egy szenvedély, amely megkötöz; vagy egy kedves arc, amely talán már nem is itt a földön él, hanem odaát, de még mindig nem tudtunk elszakadni tőle; vagy egy titkos vágy, ami elterpeszkedik a szívben; vagy a mindennapok gondja, ami nyom; vagy az idő, aminek az ijesztő múlása pánikhangulatba kerget valakit; és lehet az a legerősebb bálvány - ugye tudjátok, micsoda: a saját kedves, dédelgetett, féltett énünk! És amíg egy-egy ilyen bálvány áll és uralkodik valakinek az életében, addig nem lehet Istennek olyan eszköze, aki áldássá válhatna a körülötte élő emberek számára.

Hiszünk mi az Istenben, persze, de sajnos nem elég vonzó a hitünk! És bizony azért nem vonzó, mert gyengíti a hitelét, elveszi az erejét egyegy megtűrt bálvány! Keresztyén életünk azért nem hat jó példaként, mert magunkban sok-sok olyan oltárt hagytunk meg, amit már régen le kellett volna rombolni. Csodálkozol, hogy a legjobb szándékú bizonyságtételed nincs hatással a gyermekedre? Hiszen Ő közelről lát, és a bálványodat is látja az életed középpontjában, nem az Istent, Akiről talán beszélsz neki. Mert más hamarább észreveszi azt a bálványt a szívünkben, mint mi magunk. Kettős szívvel, a bálvány-isten és az élő Isten között megosztott szívvel nem lehet Istennek szolgálni. Hiába minden igyekezet! Isten nem fogadja el és nem áldja meg a szolgálatunkat! Isten az Ő Szent Lelkét csak a bálványoktól megüresített szívbe tudja beletölteni!

Íme itt is: amikor Gedeon végrehajtja a nagy tisztogatást, kíméletlenül és megalkuvás nélkül leszámol a bálványokkal, egyszerre olyan dolgok történnek általa, amin maga is elcsodálkozik. Mellé áll az apja, akitől pedig félt, hogy mit fog majd szólni a nagy tisztogatáshoz, felhívására csapatosan sereglenek köréje az emberek, hallgatnak a szavára, megbátorodnak, mennek utána. Mi történt itt? Az, amit így olvastunk: “Az Úrnak Lelke megszállotta Gedeont” #Bir6.34. . Mert Isten az Ő Szent Lelkét csak a bálványoktól megüresített szívbe tudja beletölteni. És most egy újabb megbizonyosodását kapja Gedeon az Istenben való hitének: érzi, tapasztalja, hogy kézbe vette őt Isten, most már maga az Úr munkálkodik általa. Amikor valaki ennyire igazán Istennek adja át az életét, akkor mindig megerősödik abban a bizonyosságban, hogy Jézus valóban él - benne, mert tapasztalja, hogy ímé: munkálkodik általa! Azok a szavak, amiket mond, azok a hatások, amik belőle áradnak, azok az eredmények, amiket szolgálatával elér: nem telnének ki belőle. Itt más Valaki működik benne és általa, - maga az élő Isten! Ez a legboldogabb megbizonyosodás az Isten élő valóságáról.

Tehát az, hogy érzem, hogy fölhasznál az Isten! Áldássá teszi az életemet mások számára az Isten!

Bár ilyen rendíthetetlen bizonyosságban tudnánk tovább élni egész keresztyén életünket, hogy a mi Megváltónk - láthatatlanul bár, de megtapasztaltan, valóban ÉL!

Ámen

Dátum: 1969. szeptember 21. du. (evangélizáció)