Minden kész

1966. április 24, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!”

Kedves Testvéreim! A mi gyülekezetünknek ezen a szép, meghitt, családi ünnepén, amikor a konfirmandusok ide sereglettek elénk, és amikor majd el fogják mondani most is, mint minden esztendőben, hogy hiszem és vallom, ígérem és fogadom, és vallást tesznek Jézusról, Jézus és az egyház iránt való hűségükről, szeretnék én az a szolga lenni, akit az Ő Ura elküld, hogy gyertek el, immár minden kész. Készen van a vacsora, éspedig nemcsak ez az úrvacsora vár bennünket ennél az asztalnál. Ez is készen van és ez is nagyszerű, hogy ehhez meg vagyunk híva mostan mindnyájan. De mostan egy másik vacsoráról is szó van, aminek ez a vacsora csak jelképe. Az a nagy, lakodalmi vacsora, amit különösen a Máté írása szerinti evangéliumban, tehát egy másik leírásban úgy olvasunk, hogy egy nagyon gazdag úr egyetlen fia menyegzője, lakodalma alkalmával készít.
Mi is, mindnyájan, egy fényes, gazdag, pompás menyegzőre, királyi lakodalomra vagyunk hivatalosak. Ezzel a képpel akarja érzékeltetni Jézus azt, hogy az Ő követése milyen öröm, milyen jó dolog, hogy az Ő követése tulajdonképpen olyan örömünnep, az Ő vele való együttlét olyan örömünnep, ami tele van vidámsággal és meglepetéssel. Ezt mindenki tudja, aki már igazán elkezdte követni Jézust. És valóban Jézus követőjének lenni jó dolog! A legjobb dolog ezen a világon! A keresztyén élet, az igazi keresztyén élet a legszebb és legjobb életforma ezen a Földön, amit egyáltalán érdemes élni. Soha nem bánta még meg senki, aki igazán rászánta magát. Sokszor mondottam már, hadd mondjam el újra, hívőembertől még soha nem hallottam azt, hogy de szeretnék hitetlen ember lenni, de hitetlentől már nagyon sokszor azt, hogy de szeretnék én is hívőlenni.

Nos tehát, amire olyan sokan vágyakoznak, a Krisztust követőéletre, az Istennel való együttlétre, a nagy vacsorára, erre vagyunk mi elhíva! Ezért mondom, hogy ezzel a képpel érzékelteti Jézus azt, hogy milyen örvendetes dolog az Ő vele való együttlét. Valóban, hát nem úgy van az, hogy olyan jó dolog olyan helyre menni, ahol az embernek örülnek? És senki nem örül nekünk jobban, mint éppen Jézus. Öröm együtt lenni valakivel, aki szeret bennünket, és aki igazán a javunkat akarja, és akiben igazán megbízhatunk, feltétlenül; hát kiről tudhatnád jobban, hogy szeret téged és megbízhatsz benne, mint éppen Jézus Krisztusról? Olyan nagyszerűés olyan örvendetes dolog az, hogy az ember nincs kiszolgáltatva a sors kénye-kedvének, az esetlegességeknek, hanem Valaki védi, oltalmazza, biztos kézzel vezeti az életünket! Hát éppen ezt teszi Jézus, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

Vajon nem jó dolog jó barátságban lenni egy hatalmas valakivel? Hát éppen ezt akarja Jézus, Ő a legjobb barát. És milyen nagyszerűdolog Testvérek, Jézus nevében jót tenni valakivel! És erre hív fel bennünket Jézus. Hogy Jézussal együtt, Jézus segítségével győzzünk a kísértések fölött, hogy Jézusnak az erejével megharcoljunk egy bűnnel szemben. Vagy akár Jézussal együtt vállalni a szenvedést, még ez is jó dolog. Öröm Jézussal együtt élni! És Testvérek, erre vagyunk mi elhíva. Hiszen hallottátok az Igéből, hogy egy menyegzői, királyi vacsoráról van szó! Azt jelenti ez, hogy az egész keresztyén élet tulajdonképpen elejétől végéig egy szakadatlan örömünnep, aminek még a halál sem vet véget. Tehát senki ne féltse Jézustól a fiatalságát, ne féltse senki Jézustól az életének az örömeit, mert Jézus nem ellensége az életnek, hanem éppen Ő az igazi szerzője. Annyira Ő a szerzője, hogy az Ő jelenlétében válik még a természetes öröm is igazán örvendetessé, a természetes boldogság is igazán boldogsággá.

Hanem sokszor sokkal inkább egy csalódott panasznak a formájában nyilatkozik meg ez a váradalom. Például talán ismeretes az a tény, hogy Gandhi annak idején még egészen fiatal korában csatlakozni akart volna valamelyik keresztyén felekezethez, és Afrikában, ahol éppen akkoriban járt, be akart lépni egy keresztyén templomba, de meglátott az ajtón egy kiírást, amely így szólt: Négereknek tilos a bemenet! És bár Gandhi nem volt néger, de nem ment be abba a templomba. Nem is akart többé bemenni! Nem akart olyan helyre belépni, ahová négereknek tilos a bemenet.
Mert őazt várta, hogy Jézus követői Mesterük példájának a nyomán gyógyítani akarják azokat a sebeket, amelyeket a fajiés a társadalmi megkülönböztetés ütött az emberiség testén. Ezt várta, és csalódott. Nagyon sok ember csalódott már. De Testvérek, az a sok-sok csalódás mind-mind azt mutatja, hogy vártak valamit a keresztyénségtől, vártak valamit a keresztyén emberektől, azt várták tőlük, hogy a keresztyén emberek másfajta emberek lesznek, mint a többiek. Valahogy olyanok, akiken megtörik a gonoszságnak az ereje, olyanok, akik a mennyei világnak a szépségét és jóságát árasztják bele a földi világnak a csúnyaságába és förtelmességébe. Valahogy olyanok, akik küzdenek igazán, a Krisztus szellemében a szegénység ellen és az embertelenség és az igazságtalanság ellen. A keresztyén fiataloktól azt várta ez a világ, hogy segítséget nyújt majd a vér és az ital szenvedélyével szemben a többi fiatalnak is. És a keresztyén házasságoktól azt várta, hogy azok olyan Krisztusban megszentelt, áldott közösségek lesznek, ahonnan gyógyító erők áradnak ki más családoknak a fájó sebeire is. Valamilyen ilyenfélét várt a világ, s csalódott. Tudjátok, Testvérek, hogy a sok csalódás után még mindig van valami váradalom a keresztyénséggel szemben? Ez abból derül ki legjobban, hogy ugyanazt a bűnt, ugyanazt a bukást, amelyiket egy nem hívőembertől magától értetődőnek vesz a világ, ugyanezt egy hívőembernek nem tudja megbocsátani. Rettenetesen zokon veszi tőle. Mert a hívőembernek a bukása megbotránkoztatóbb, mert attól többet vártak, attól mást vártak. És ilyenkor azt mondja a világ, hogy ha azoktól sem lehet valami szebbet és valami tisztábbat várni, akik a legszebb és legtisztább elveket hirdetik, akkor kitől? Akkor senkitől!

Érzitek, Testvérek, hogy a világnak, ha nem is mondja ki, valami nagynagy igénye lenne velünk szemben. Nem hiába van megírva a Római levélben, hogy ez “a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”. (Róma 8,19) Sóvárogva vár ez a teremtett világ olyan embereket, akik irányt mutatnak. Megmutatják a szexuális zűrzavarból kivezetőútnak az irányát, akik a szépnek és a becsületességnek és a megbízhatóságnak a példáit mutatják, akikbe kapaszkodni lehet, akik segítenek, ilyeneket vár ez a világ! Sóvárogva várja Isten igazi fiainak a megjelenését. Mi lenne Testvérek, ha ez a világ nemcsak öntudatlanul, hanem tudatosan is kifejezné egyszer ezt az igényét velünk szemben? Mi lenne, ha azt mondaná: ha te keresztyén ember vagy, te annak a Jézusnak vagy a követője, Aki betegeket gyógyított, Aki halottakat támasztott, Aki a szeretetet hirdette, - adj valami gyógyírt a fájdalmamra, adj valami segítséget életem küzdelmeiben, adj valami tisztaságot az életembe, adj erőt a kísértéseimben!

S mi lenne akkor Testvérek, hogyha valóságosan is gyógyíthatatlan betegeket hoznának ide be, azután leraknák itt, úgy ahogyan az az édesapa a beteg fiát, és azt kérnék tőlünk, hogy vessük rá a kezünket és gyógyítsuk meg őket? Ahogy a mi Mesterünk szokta csinálni, hiszen mi az Őtanítványai vagyunk, és mi Őtőle ilyen meghatalmazást kaptunk. Azt hiszitek, hogy ez valami túlzott igény lenne a keresztyénekkel szemben a világ részéről? Ha ez a világ tudná, hogy micsoda ígéreteket, Jézusnak milyen ígéreteit sikkasztottuk mi el, akkor ez a világ még jobban utálna bennünket, mint ahogyan utál. Az a baj, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy ilyen lehetséges, hogy ilyen csodák egyáltalán történhetnek. És ez a baj! Az, hogy magunk sem hisszük el, - mint ahogyan a tanítványok sem hitték el -, hogy Krisztus Lelkének a gyógyító hatásai átáradhatnak egy hívőemberen, bele a társadalomba és bele más embereknek az életébe, és ott gyógyítóan hathatnak, és csodák történhetnek az életében. Pedig, óh de várják az emberek, óh, de várják!

Most a kórházban is megtapasztaltam, hogy ahol csak egészen picikét megtapasztalnak Krisztusból valamit egy emberben, tapadnak hozzá a többi emberek, föltárják előtte a szívüket, elmondják a problémáikat, várják a segítségüket, várják! Egy ilyen esetnek a kapcsán, mint itt, hogy egy apa a fiának a gyógyulását a tanítványoktól várta, derült ki, hogy mennyire összezsugorodott bennünk az a valami, amit úgy neveztünk, hogy hit. Mennyire deformálódott bennünk. Mennyire semmivé vált. Hogy még csak el sem tudjuk hinni, hogy történhetnek a Krisztusban hívőember által is csodák. Az emberi élet millió nyomorúságát enyhítőés gyógyító csodák. Igen, el sem tudjuk képzelni. A tanítványok sem tudták elhinni, és amikor megkérdezték Jézustól, hogy miért nem tudták meggyógyítani azt a beteget, akkor azt mondja Jézus: “A ti hitetlenségetek miatt”! #Mt17,20 Hát azért, mert nem hisznek. És Testvérek, ezért csalódik a világ a keresztyénségben, mert mi nem hiszünk. Mi nem hisszük azt, amit hiszünk. Mert mi nem hiszünk az Isten hatalmában, hogy az Isten nagyobb, mint a megoldandó probléma, mint a legyőzendőbűn, kísértés és nyomorúság. Tehát nem hiszünk az Isten hatalmában!

Olyan szokatlanul erős Jézusnak ez a kijelentése, amikor ezt mondja: “Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket?” #Mt17,17 Bár megéreznénk belőle Testvérek, Jézusnak a fájdalmát! Mert Jézusnak sokkal nagyobb fájdalom a saját híveinek a kishitűsége, mint az ellenségeinek a hitetlensége, gúnyolódása és áskálódása. És miután így kiderül a csőd, akkor Jézus olyat mond a hitről, ami egészen lélegzetelállító, amit megint nem hiszünk. Az egyik ilyen kijelentése az, hogy “minden lehetséges a hívőnek”! (Márk 9,23) A másik pedig az: “Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, ... semmi sem volna lehetetlen néktek”! #Mt17,20
Illusztrálja is, hogy mi minden volna lehetséges. Micsoda ígéret, micsoda fölhatalmazás, micsoda hatalom! És micsoda ajándék és milyen lehetőség a hit! Arra utal Jézusnak ez a szava, hogy a hit Istennek az erőit realizálja. Azáltal, hogy Önmagát eszközül adja, hogy az Isten erői manifesztálódjanak, megvalósuljanak, működjenek, hassanak. Az Istennek az erői működjenek és hassanak. Mert a hit által, a hiten keresztül működik és hat az Istennek az ereje. Tehát nem a maga erejével cselekszi a hit a csodát, hanem a hit kapcsolatba hoz azzal az Istennel, Aki előtt semmi sem lehetetlen. Tehát nem a hit a nagy és az erős, hanem Akire irányul. Az Isten a nagy és az erős. És a Mindenható! Ezért hasonlítja éppen a mustármaghoz, amelyikről azt mondja Jézus, hogy a legkisebb a magvak közül, de mégis elég arra, hogy általa megvalósuljon, realizálódjék Istennek a hatalma. Elég arra. De nem azon van a hangsúly, hogy nagy legyen, és erős legyen az a hit, hanem azon, hogy mint a mag, élőlegyen! Tehát élőkapcsolatot jelentsen köztem és az Isten között! Akkor aztán mindegy, hogy kicsi vagy nagy. Mint ahogyan egy drótnál sem az a fontos, hogy milyen színű, hanem hogy vezesse az áramot. A hit minőségénél is az a döntő, hogy vezesse a mennyei energiát bele a szívembe. És hogy részesévé tegyen a megváltásnak, a bűnbocsánatnak, az Istennel való kapcsolatnak. Bekapcsoljon az Istenbe! És akkor Istennek mindenféle munkája, amit az emberi hit közegében végez, az mind csoda.

Így történhetnének csodák a Krisztusban hívőember által ma is. Ezért fordul Jézus a hite felőli kérdéssel az apához, amikor azt mondja: ha hiheted, lehetséges. És akkor elhangzik az apa ajkán a hitetlen hit paradoxona: “Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek”! #Mk 9,24 Milyen furcsa! Tudniillik, amikor megtudja az apa, hogy neki csak hinni kell, akkor kapva kap rajta és azt mondja, hát persze, hogy hiszek, Uram, hiszen mi sem könnyebb ennél. S abban a pillanatban, amikor kimondta, máris érzi, hogy óh dehogyis hisz, ó, dehogyis hisz! Hiszen ez a legnehezebb! Hiszen még hinni sem tudok magamtól. Hát az a hit, ami bennem van, az alig több a hitetlenségnél. S ezt tapasztalták a tanítványok is. Ő k is azt gondolták, hogy ők hisznek, aztán kiderült, hogy dehogyis hisznek! Így igaz ez mindnyájunknál. Az is igaz, hogy hiszünk, és az is igaz, hogy nem hiszünk. De milyen jó, hogy még a hitetlenségünkben is kérhetjük a segítséget. Hitetlenül is kérhetjük a segítséget, hogy hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben. Nem az én hitemben, hanem az én hitetlenségemben. Hitetlenül is odaállhatunk az Isten elé és könyöröghetünk a segítségért.

Befejezésül Testvérek, még csak annyit hadd mondjak, hogy Luther Márton a XVI. században így fogalmazta meg a század nagy kérdését: “hogyan találok irgalmas Istent?” A XVI. századnak ez volt a nagy kérdése. Ma így lehetne megfogalmazni a mai századnak a nagy kérdését: “hogyan találok irgalmas embert?” Embert! Mert ezt keresi a világ. Hogy hol található az irgalmas ember? A segíteni kész és tudó ember? A jó ember, a megbízható ember, a tiszta szívű, a tiszta kezű, a tiszta tekintetűember? Az igaz ember, az emberséges ember, hol található? Hol hát, ha nem a Krisztus követői között? Hát érezzétek magatokon mindig a világnak ezt a ki nem mondott igényét és váradalmát. Mert ez a világ sóvárogva várja, hogy segítsétek az emberi élet milliónyi nyomorúságát a Krisztus Lelkének az erejével enyhíteni és gyógyítani. És ha akármilyen nagy ez az igény, nem képtelenség. Azt mondja Jézus: “Minden lehetséges a hívőnek”! #Mk9,23 Tehát Testvérek, az Isten által ajándékozott hitnek ezért a csodájáért és az Isten által cselekedett csodáknak ezért a hitéért, ezért könyörögjünk együtt. Így:

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

479. ének 1. vers

Ámen

Dátum: 1966. április 24. Konfirmáció.