Feltámadás és élet!

1966. április 10, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.”

Ez a most felolvasott Ige Jézus sok nagy mondása között is talán éppen a legnagyobb és legmerészebb! Képzeljétek el, ha nem Jézus, hanem valaki más mondaná önmagáról, hogy: “Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25b) - kinevetnénk, lesajnálnánk, megbotránkoznánk rajta. Nagy szavakban, nagy mondásokban, nagy ígéretekben nincs hiány ezen a Földön! Elegünk van már belőlük! De ez minden emberi nagyotmondásnál is sokkal-sokkal nagyobb! Ilyet valóban csak egy őrült mondhat - vagy Isten! És még ha Jézus szájából hangzik is, vagy megbotránkozni lehet rajta, vagy boldogan megragadni, és életünknek, halálunknak minden reménységét reá építeni. Bár mindnyájan, akik most itt vagyunk, ez utóbbi módon tudnánk igazán elfogadni ezt a diadalmas húsvéti evangéliumot!

És el is fogadhatjuk bátran, mert Jézus nem a nagy szavak embere volt, hanem a nagy tetteké! Amit Ő valaha mondott, az sohase maradt csak szó, hanem élő és valóságos tetté is vált mindig. És éppen a húsvét nemcsak nagy szavaknak az ünnepe, hanem a legcsodálatosabb, a legistenibb cselekedeteknek az ünnepe! Azon a húsvét reggelen ez a nagy mondása, hogy: “Én vagyok a feltámadás és az élet” - eleven valósággal telített ténnyé, tetté, megtörtént eseménnyé vált! Jézus feltámadott! Éppen ez a nagyszerű a húsvétban, hogy itt nem szép szavak hangzanak el, hanem itt egy történésről, eseményről van szó, arról, hogy Jézus a halál kemény valóságával szembeállította az Ő még keményebb életének a valóságát! És ezzel azon szavainak is, amelyeket valaha mondott, isteni energiától feszülő töltést adott! És én boldogan hirdetem néktek ezen a húsvét reggelen Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadását! Nem egy bölcs mondást, mély értelmű eszmét, nem egy nagyszerű gondolatot hirdetek, még csak nem is egy dogmát az egyház tanításából, vagy egy textust a Bibliából, hanem egy konkrét történelmi tényt, megtörtént eseményt, egyébként elképzelhetetlen, halált megsemmisítő, életet teremtő cselekedetet: Jézus Krisztus feltámadását!

“Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25b) - igen, ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy Ő maga feltámadott, és Ő maga él! A halálnak abból a mély valóságából, amibe emberek milliói, generációk egymás után merültek alá, és amiből még soha senki meg nem szabadult: Jézus feltámadott! Ő, Aki fölött nagypénteken szintén összecsaptak a halál örök hullámai, Ő kiemelkedett abból a sziklasírból, ahová eltemették, kiszállt és ott áll a húsvét reggel ragyogásában, és olyat mond az ámuló embereknek, amit se előtte, se utána, soha senki nem mert kimondani: “halott valék, és ímé élek”. (Jel 1,18) Nem tudom én megmagyarázni nektek ezt a csodát, nem is lehet, hanem csak egyszerűen, de valóban boldogan továbbadni, mint a legnagyobb örömhírt, hogy Jézus feltámadott a halálból!

De még ennél is többről van szó. Nemcsak azt mondja Jézus, hogy feltámadtam és élek, többet mond! Így szól: Én vagyok maga a feltámadás és az élet! És ezzel mintegy a maga feltámadását és életét a mi feltámadásunk és életünk forrásává, alapjává teszi. Az Ő feltámadása nemcsak feltámadás a maga saját halálából, hanem feltámadás a Halálból! Ő nemcsak a saját sírjáról hengerítette el a követ, hanem minden sírról! Ő magát a Halált győzte le, azt a Halált, ami magába foglalja a te halálodat is, meg az enyémet is. A Szentírás olyan csodálatos plasztikussággal nevezi Jézust így: “a halottak közül az elsőszülött”. (Jel 1,5) A Bibliában elsőszülött az, aki az anyaméhet megnyitja. És Jézus azért az elsőszülött a halottak közül, mert az Ő élete megnyitotta a halált. Jézus megnyitotta a halál bezárt kapuját. Ő az első, Aki ezen a megnyílt kapun átment. És azt a kaput nyitva hagyta maga után. Jézus a nagy Úttörő a halálon át az örök életbe. A halálból való feltámadás tehát az Ő feltámadásával közel kétezer esztendővel ezelőtt nem fejeződött be, hanem éppen csak elkezdődött. Ami akkor, húsvét reggelén történt, az nincs befejezve, az még csak kezdet, aminek folytatása van. A feltámadás olyan cselekedete Jézusnak, ami most is folyamatban van, még nem teljesen kész, még hiányzik belőle valami: az Övéinek is a feltámadása és élete. Jézus most azon munkálkodik, hogy az Ő feltámadásába minket is belevonjon, az Ő feltámadásának az ereje minket is magával sodorjon, s az Ő feltámadása és élete a mi feltámadásunk és életünk is legyen!

Figyeljétek csak jól meg, így mondja Jézus: “Én vagyok a feltámadás és az élet”! Tehát én vagyok! Vagyis a mi feltámadás-hitünk egy Én-re, egy élő Valakire összpontosul és épül fel. Nemcsak egy múltbeli eseményre, ami valamikor régen megtörtént, hanem annak az eseménynek, annak a ténynek a cselekvőjére, magára a most is élő, halálból feltámadott Személyre! És milyen nagyszerű ez! Mert az az esemény nem tud idejönni hozzánk, az a esemény ott marad a múltban, Arimáthiai József kertjében, ahol ezerkilencszáz és egynéhány évvel ezelőtt történt! De az az élőszemély, Aki feltámadott, áthatol az azóta eltelt sok-sok évszázadon, egészen a mai napig, 1966. április 10-ig, belép ide a templomba, és ezt mondja: “Én vagyok a feltámadás!” És ezzel a feltámadás nagy, boldog, diadalmas tényét a mának a realitásává teszi. Én a feltámadást nem úgy hirdetem most, mint egy szép tanítást, hanem azt a Feltámadottat hirdetem, Aki bár láthatatlan, de eleven valóságban most itt van közöttünk! Aki ma is minden szomorkodó Mártának mélyen belenéz a szemébe, és ezt mondja: Nézz rám, Márta, én vagyok a Feltámadás és az Élet! Én vagyok! Itt vagyok! A te számodra is a feltámadás és az élet vagyok!

De az Ige még tovább folytatódik, így: “a ki hisz énbennem, ha meghal is, él”. (Jn 11,25c) “Ha meghal”, ez az, ami egyszer mindnyájunkkal megtörténik. Ezt fogják mondani egyszer énrám is, meg terád is, meg a gyermekeinkre is! Azt, hogy meghalt! Bizonyára láttatok már üzletben vagy vendéglőben olyan halakkal teli akváriumot. Mindig újra belenyúl egy kéz felülről és kivesz egyet belőle. A többiek pedig tovább úszkálnak nyugodtan, amíg... Igen, amíg aztán ők is sorra kerülnek, mindnyájan. Mi is így úszkálunk a nagy élet-akváriumban. Csak mi... nem olyan nyugodtan, mint a halak. Mi tudjuk, mi számolunk vele. Tudjuk bizonyosan, hogy egyszer: holnap, holnapután, miérettünk is lenyúl a félelmetes kéz. “Hodie mihi, cras tibi” (ma nekem, holnap neked) - végünk van. Ma én megyek, holnap te. Vagy ha te mégy előbb, én egészen bizonyosan megyek majd utánad. Egészen bizonyosan, mert ha egészségesen és akármilyen életerősen ülünk is itt most ebben a templomban, előbb-utóbb mindegyikünknek igen akut szükségünk lesz a feltámadásra!

És hadd idézzem most az emlékezetetekbe ezen a húsvéti reggelen azokat a szeretteiteket, akik már meghaltak. A római katolikus egyháznak külön ünnepe van erre: a halottak napja. Mi, protestánsok húsvétkor ünnepeljük a halottak napját! Ilyenkor gondolunk a halottainkra. Húsvétkor a legjobb és legvigasztalóbb gondolni a halottainkra. Óh, micsoda felséges ígéret ez: “a ki hisz énbennem, ha meghal is, él”! Ez az egyetlen igazi vigasztalás a gyász szomorúságában!

“Ha meghal is...” ugye tudjátok, hogy a testi meghalás előtt is, óh, olyan sokféle halál van! A halott halálnál is rettenetesebb az élő halál, vagy a halott élet. Az a halál, ami most is, itt is, ebben a templomban is olyan sokféle formában jelen van. Az a halál, amely valakinek a hideg, érzéketlen szemén át néz ki: egy meghalt házasságnak, egy halott boldogságnak, vagy egy halott szívnek, léleknek a halála! Van olyan is, hogy meghal valaki szívében a bizalom, a remény, az öröm, a mosoly! Sőt olyan is van, hogy valaki úgy érzi: Isten is meghalt a számára! Így szoktuk mondani valamilyen szituációra, ami már egészen reménytelenül elveszni látszik: halott ügy! Nem lehet segíteni rajta! Nem így nézett ki sokszor ez az egész világ, a maga szörnyű anyagiasságával, pénzimádatával, atombombájával? És nem így néz-e ki sokszor a mi egyéni, kis világunk a maga szomorúságával, bűneivel, tehetetlenségével? Olykor még az egyház is: a zsoltárének, az imádság, a hit is tud halott lenni!
És a legrettenetesebb halál a meghalás utáni halál! A végső, a legvégső halál! Mert a meghalás után is van még valami: az ítélet! Így van megírva: “Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet”. (Zsid 9,27) Minden oldalról körülvesz bennünket és gyötör a halál a maga különböző dimenzióival és aspektusaival: az idői, a lelki és örökkévaló halál!
És mit tehet az ember a halállal szemben? Semmit! Egyáltalán semmit! Meghajtja előtte a fejét, és - meghal! De ímé, nézzétek, Jézus húsvétkor a halálban meghajtott fejét újra felemeli, és mindenféle halottnak ezen a Földön odakiáltja: Fel a fejjel, “a ki hisz énbennem, ha meghal is, él”! Nemcsak a temetői halottnak, hanem a világban járkáló halott lelkek számára is Ő a feltámadás és az élet! “Én élek” - mondta egyszer Jézus, és hozzáfűzte: “ti is élni fogtok”. (Jn 14,19) Halljátok? Ez a mi jövőnk zenéje! Ez a legfelségesebb zene. Élni fogtok!

A halottaink élnek! Mi is élni fogunk! Úgy, mint Jézus: örökké! Micsoda távlat, micsoda nagyszerű jövő, amit a húsvét fényében Isten garantál azoknak, akik Őhozzá tartoznak! Élni fogunk! Igen, ez a jövő - de olyan jövő, ami már ma kezdődik! Az az örök élet, amiről Jézus mondja, hogy én vagyok: nem egy a földi élet horizontján túl lévő másik ország, ami valahonnét a síron túli világból integet felénk, hanem az az örök élet, a menny már itt kezdődhetik, most, akár ebben a pillanatban, most, hogy itt ülsz a templomban. Hogy is mondotta egyszer Jézus: “Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre”. (Jn 5,24)

Tehát akármilyen módon vagy halott, Jézus ma téged is olyan emberré tehet, aki már feltámadott a halálból, aki a Krisztus feltámadása ereje által él! Él! Persze ez az élet most még nagyon botladozó élet, úgyhogy bizony sokszor elszégyellhetjük magunkat miatta - de mégis élet, Krisztusból való élet és belőle egy kicsi is többet ér, mint egy halállal teli világ! Az az élet, amiben Jézus részesít az Ő feltámadása által, igazán valódi élet, elmúlhatatlan, boldog élet! Nem panasszal, sóhajtással, jajgatással teli élet, hanem ragyogó, éneklő, győzelmes élet. Egy egészen új és más élet! Olyan élet, ami nyugalmat jelent a lelkiismeretben, békességet a szívben és örömet a dolgokban, az emberekben. Erővel, aktivitással teli élet. Isten megváltott gyermekeinek az élete. És Isten gyermekei nem halnak meg többé: “a ki hisz én bennem, ha meghal is, él”! (Jn 11,25c) És ha van itt valaki, akinek halott a családi élete, meghalt a boldogsága, vagy a hite, kihűlt a szíve, arra is érvényes a nagy húsvéti ígéret: élni fog! Élhet! Mert itt van közöttünk a feltámadás és az élet. A feltámadott és az élő Jézus Krisztus! Ma az emberiség legnagyobb kérdése az élet vagy a halál. Egy beláthatatlanul gazdag fejlődés, vagy egy szörnyű tömeggyilkosság. Nézzétek, mi, akik még a nyitott sír mellett is a feltámadást hirdetjük, akik még a halállal szemben is az életben hiszünk, elsőrenden vagyunk hivatva arra, hogy e halállal fenyegetett világnak, megrettent emberiségnek az élet jó reménységét nyújtsuk. És könyörögjünk azért, hogy Urunk vonja be az Ő feltámadásának a folyamatába azt a jó szándékú emberi törekvést, amelyik az emberiség életét fenyegető veszély elhárításán fáradozik.

Ki az, aki él, még ha meghal is? Így mondja Jézus: aki hisz énbennem! Ez nemcsak feltétel, hanem még inkább meghívás! Jézus hív, ösztökél, sürget, hogy higgy Ő benne! Senkinek nem tilos hinni Jézusban! Mindenkinek szabad! Micsoda felséges evangélium ez a halott embereknek! Húsvét a halott emberek számára igazán ünnep! “A ki hisz én bennem, ha meghal is, él”! Tehát aki a maga halálával Jézushoz jön, hittel rábízza magát egészen, az ÉL! - ÉL! - ÉL! - Gyertek hát, könyörögjünk hittel:

Jézus, segíts engem ebben,
Hogy éltem folyjék szentebben.
És hogy ne menjek ítéletre,
Támassz fel engem új életre!
A Te Lelkednek ereje
Az új életnek kútfeje;
Hogy hát legyek élő személy:
Lelked által énbennem élj!

347. ének 5. vers

Ámen

Dátum: 1966. április 10. húsvét.