Egyek vagyunk a Krisztusban

1965. január 01, péntek

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.”
  • 1Korintus 12,25-27

Egyházközségünk missziói bizottsága ezt a most felolvasott Igét kapta imádságban gyülekezetünk 1965. évi missziói programjának vezérigéjéül. Ennek az isteni útmutatásnak a szempontjai szerint szeretnénk kialakítani ebben az évben gyülekezetünk egész missziói programját. Ezek szerint tehát a fő cél, ami felé törekszünk, hármas, mégpedig: a gyülekezet belsőlelki egységét megélni; gyülekezetünknek az egész Magyar Református Egyházzal való egységét tudatosítani; és gyülekezetünknek a Krisztus egyetemes egyházával való lelki egységét növelni. Erről szeretnék most az újév reggelén részletesebben beszélni.

1.) Hadd olvassam fel még egyszer, hogyan látja Pál apostol a Krisztus egyházát: “Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.”#1Kr12, 25-27 Ez az Ige mintha a belső oldaláról mutatná be az egyházat, mintegy bepillantást enged a gyülekezet intim életébe. Így látva az egyházat, azt kell mondanunk, hogy az valóságos csoda! A legmélyebb szeretetközösség csodája. Nincs hozzá hasonló alakulat, emberi közösség a Földön!

Persze vannak más egyéb közösségek is emberek között. Például a közös érdek is össze tudja kötni az embereket egymással, és így kialakul egy érdekközösség. Vagy bármi egyéb cél, gondolat, eszme lehet összekötőkapocs a különbözőemberek között. Sőt, a közös gyűlölet is lehet közösségteremtő erő. Heródes és Pilátus, ez a két ellentétes hatalmasság, a Jézus ellen való állásfoglalásban találtak egymásra és lettek barátokká. De a gyülekezeti közösség minden más emberi alakulattól különbözik. Itt nemcsak közös érdek, közös eszme, közös cél fogja közösségbe az embereket, hanem egy Valaki, egy élőszemély: Jézus! Az ugyanabban a Jézusban való közös hit! Ezért van az, hogy az egyházban mindenféle válaszfal, ami szétválasztja az embereket: leomlik. A fajok és népek ellentéte megszűnik, a rangés állásbeli különbségek, a vagyoni és kulturális különbözőségek, amelyek annyi bajnak, háborúságnak szoktak okozóivá lenni, az egyházban nem akadályozzák azt, hogy megértsék, szeressék, segítsék egymást az emberek! Az egyház a legnagyobb csoda ezen a világon! Fehérek és barnák, feketék és sárgák: mind-mind édestestvérei egymásnak! Egy úrvacsorai asztalnál részesül ugyanabban a vendégségben az egyetemi professzor és talán a sofőrje! Mind-mind ugyanabból a forrásból merítenek, ugyanabban a kegyelemben reménykednek, ugyanannak az örökségnek a várományosai, ugyanannak a testnek a tagjai, - test-vérek a szó legszorosabb értelmében, a Krisztus megtöretett teste és kiontatott vére által: test-vérek. Ennél mélyebb, ennél szorosabb, ennél tisztább összetartozás nem is lehet emberek között! Ez az egyház lényege - belülről! Ennél misztikusabb és mégis reálisabb összetartozás nincs.

Ha ez így van, mi sem természetesebb, mint az Igének ez a nagy figyelmeztetése: “Ne legyen hasonlás a testben!” .”#1Kr12,25a Sokszor mondtam már, hadd mondjam újra: Krisztus egyházát sohasem kívülről fenyegeti veszedelem vagy kár a világ részéről, hanem mindig belülről. És a belső veszedelmek között is egyik legáltalánosabb az, amire az Ige figyelmeztet: a meghasonlás. Tehát a belső szakadás, hasadás, viszály, egyenetlenség, ami a gyülekezet tagjai között, vagy a Krisztus egyházának a különböző részei között támad. Az egyháznak nem az az ellensége, aki fölöslegesnek tartja, hanem sokkal inkább az, aki a lelki egységét megbontja! Aki gyülekezeti tag lévén a gyülekezet többi tagjával, református ember lévén az egész Magyar Református Egyházzal, keresztyén ember lévén a keresztyénség egyetemességével való lelki közösségét nem vállalja és nem munkálja. Persze, hogy nem angyalok, hanem emberek közössége az egyház, mégpedig nagyon-nagyon gyarló emberek közössége. És ha valakinek kifogása van például egy püspök vagy egy bibliaköri közösség ellen, akkor ez nem lehet ok arra, hogy megtagadja vele a lelki összetartozást a Krisztusban! Az egyház olyan szeretetközösség, amelyben merni kell nyíltan megmondani, és el kell tudni fogadni a kritikát, - ha az a kritika igazán testvéri szeretetből fakad. Csak “ne legyen hasonlás a testben!”

De ez még csak negatívum. Ugyanez pozitívan így hangzik: ki-ki a maga részéről tegyen meg mindent a Krisztus egyháza belső lelki egységének a munkálására! Mégpedig mindenekelőtt itt a gyülekezetben próbáljunk meg mindig úgy nézni körül itt, amikor együtt vagyunk, hogy ez a mi nagy családunk! A Krisztusban hívő ember sohasem magányos, egyedülálló, hanem éppen a Krisztusban való hite alapján beleszületett egy új családi közösségbe, az Isten családjába, a gyülekezetbe. “Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint!” .”#1Kr12,27. Hozzátartozni a Főhöz, Krisztushoz nem is lehet másképpen, csak úgy, hogy élő tagjává válok az Ő Testének, tehát a többi hívők közösségének. Ettől a testtől, a gyülekezettől elszakadva olyan védtelen a hívőkeresztyén ember, mint a magányosan égőgyertya a viharban, elbukik a kísértésben. Senki sem élhet a hitben a Krisztus testének a vérkeringésén kívül, elszigetelt magányban, külön szakadva a közösségtől, az istentisztelettől, úrvacsorától, egymás hitétől és imádságától, - elszakadva az atyafiak kölcsönös érintkezésétől és erősítésétől. Igyekezzünk tehát minél jobban megismerni egymást, akik vasárnaponként sokszor bizony olyan közönyösen ülünk egymás mellett, örülni egymásnak, nem idegenként, hanem igazán testvérként viszonyulni egymáshoz, igyekezzünk hozzájárulni ahhoz, hogy ez a gyülekezet valóban szeretetközösség legyen!

De vigyázzunk: a szeretetközösség nem azt jelenti, hogy valami hasznom legyen belőle, hanem hogy a másiknak legyen haszna belőlem. Ne azt várjad, hogy itt vagyok, szeressetek, hanem itt vagyok, hadd szeresselek benneteket! Elsősorban nem arra vonatkozik a szeretet közösség fogalma, hogy mit kaphatok az atyafiaktól, hanem arra, hogy mit adhatok. A szeretet mindig áldozni akar! Nem a bevételből él, hanem a kiadásból. Nem abból, amit kap, hanem abból, amit ad. És aki panaszkodik, hogy nincs a gyülekezetben a hívők között szeretet, az először önmagát vizsgálja meg: mennyi szeretettel járult hozzá, hogy legyen! Aki maga is nem hozza a gyülekezetbe a maga imádságát, szeretetét, szolgálatát, szívét: az sohasem tapasztalja meg igazán a gyülekezeti közösség áldását. Mert mindig másokért munkálkodva erősödsz meg te magad is, másokat vigasztalva derül föl a te szíved is, másokat Krisztushoz segítve jutsz közelebb hozzá te magad is. - Így válik gyülekezetünk olyan szeretetközösséggé, ahol “akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.”.”#1Kr12,26.

2.) De nemcsak saját gyülekezetünk tagjaival, hanem gyülekezetünknek az egész Magyar Református Egyházzal való lelki egységét is el kell mélyítenünk. Gyülekezetünk nem öncélú csoportosulás, hanem része az egyetemes Magyar Református Egyháznak, annak egyik tagja. Fokozott felelőség tudattal kell részt vennünk az egyetemes egyház életében és munkájában. Az elmúlt két évtized alatt egyetemes egyházunk rengeteg igazán tusakodó imádság és bibliatanulmányozás közben sok új meglátásra jutott az egyház helyét és szolgálatát illetően. Ezek a tanítások ma már az egyház széles rétegeinek a meggyőződésévé váltak. Az egyetemes egyházunkkal való lelki közösségben mi is a kegyelmes Isten történelmet irányító munkáját látjuk népünk új helyzetében, és azt az Ő kezéből fogadjuk el hálával. Nem, mint történelmi epizódot, hanem mint történelmi szükségszerűséget. Egyre jobban megértjük, hogy Krisztus egyházának helye és feladata van abban az életformában, amit édes hazánknak tartunk! Egyre jobban megértjük, hogy az egyház nem önmagáért van, hanem éppen, mint Krisztus teste: a láthatatlan Krisztust reprezentálja, vetíti bele a maga életével és szolgálatával a világba.

Az egyház az eljövendo˝ Isten országának a kovásza a világban. A kovász célja nem önmagában van, hanem a cél: a kenyér, tehát az, hogy a világ jóízű, élvezhető, tápláló kenyérré legyen. Erre vagyunk elhivatva. Nem áhítatoskodó kegyességre, hanem arra, hogy részt vegyünk minden olyan törekvésben, ami Isten országának az igazságát, vagyis a békességet, egymás megbecsülését, az emberek jobb megélhetését akarja a földön. Jézus valóságos emberként élt köztünk, és azokért élt, akik körülötte éltek, függetlenül attól, hogy milyenek vagy kik azok az emberek. Meggyógyította betegségeiket, enni adott nekik, részt vett szenvedéseikben, örömeikben, elmondta nekik, miként éljenek egymás között, hogy boldogok lehessenek. De azt is elmondta, hogy ez az egész földi élet csak egy bizonyos oldalról való szemlélete a valóságoknak, mögötte ott van az örök élet. Az emberi rend és igazság mögött ott van Isten országa és annak igazsága, az emberi nyomorúság mögött az üdvösség boldogsága. Ezt a Krisztust hirdeti az egyház a világnak élő szóval, minden jó ügyben való engedelmes szolgálatával, a személyválogatás nélküli szeretet gyakorlásával, és ha kell, szenvedéssel is! Ezen az úton haladunk mi is az egész Magyar Református Egyházunkkal való lelki közösségben.

3.) És végül még szélesebb körben: a Krisztus egyetemes egyházával való lelki közösségünket is egyre mélyebben szeretnénk megélni az új esztendőben! Arról van itt szó, amiről az újabb időben egyre többet hallunk, amit ez a furcsa szó jelent: ökumené, vagy ökumenikus törekvés. Krisztusnak egy egyháza van! Nem kettő, vagy három, vagy huszonöt, vagy száz, hanem egy! Ez az egy egyház a Krisztus teste, és minden hívő ember, aki Krisztust urának vallja, ebben az egyházban foglalódik közösségbe. Az összes Krisztusban hívőegyütt alkot egy testet, egy nagy családi közösséget. Az összes hívő keresztyén, függetlenül attól, hogy milyen melléknevet visel. Tudniillik vannak református keresztyének, meg római katolikus keresztyének, meg evangélikus, meg baptista stb. keresztyének. De a református, a római katolikus, az evangélikus stb. csak melléknév, - az pedig, hogy keresztyén: a főnév. Ne cseréljük meg ezt a sorrendet! Az egyház egységét nem törheti meg az a tény, hogy többféle megnyilvánulási formája, alakulata van. Bár sajnos szétdarabolódott a keresztyénség, de a különböző templomfalak mégse tudják megszüntetni a Krisztus egyháza egységét. Megtörténhet, hogy ugyanannak a családnak a gyermekei összekülönböznek egymással, szétköltöznek, de ez nem szünteti meg azt a tényt, hogy testvérek! Így marad meg a testvériség misztikus kapcsolata is azok között, - akik bár különböző rítus szerint, különböző egyházakban, de ugyanazt az Istent így szólítják meg: “mi Atyánk!” Ez mind egy nyáj, az egy Pásztor nyája. Nem egyformaság, hanem egység, lelki egység! Nyilván Isten Szent Lelkének a munkája az, hogy ma ez az ökumenikus látás egyre jobban erősödik az egész keresztyénségben.

Tehát: megélni gyülekezetünknek a belső lelki egységét, megélni gyülekezetünknek a Magyar Református Egyházzal való egységét, és megélni gyülekezetünknek a Krisztus egyetemes egyházával való egységét. Ez a mi legdrágább ajándékunk és legnagyobb feladatunk az új esztendőben!

Ámen

Dátum: 1965. január 1.