Drágább az egész világnál

1964. augusztus 09, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?”

Magyar nyelvünkben van egy érdekes szólásmód, - amikor valaki tanácsot ad egy másiknak, vagy a véleményét nyilvánítja valamiről, de nincs meggyőződve teljesen, hogy ez most arra a másikra is ugyanígy érvényes, kötelező, ahogyan mondja, - nyitva hagyja a lehetőséget a másik számára, hogy ám mérlegelje az is, mit fogad el belőle, - akkor azt szoktuk mondani: persze ez, amit most mondtam, nem szentírás! Vagyis nem abszolút érvényű. Lehet, hogy tévedtem... Nos, amit viszont Jézus szavaiból most felolvastam: az igen, szentírás! Jézus szava, ha akármilyen meghökkentőis, mindig halálosan komoly. Jézus szavaiban soha sincs túlzás, vagy szónoki dísz, amit csak azért mondana, hogy érdekesebb, tetszetősebb legyen, hanem azt mindig úgy is gondolja, amint mondja. Például amikor azt mondja, hogy könnyebb a tevének átmenni a tűfokán... vagy: néktek még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva: ez nem túlzás, - ez így van! Ez abszolút igazság - Ugyanígy az is, amit alapigéül fölolvastam: “mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?” Nagyon szeretném, ha ezt most egészen szó szerint értenénk! Nem azért mondja így Jézus, hogy valami nagyot mondjon, olyan nagyot, amiből le lehetne alkudni valamit! Nem! Jézus egészen más szemmel látja a dolgokat, mint mi. - Tisztán, világosan, pontosan, - tudja, hogy egy emberi lélek drágább, mint az egész világ! És ha Jézus így mondja, akkor ez így van! Egyetlen emberi lélek drágább az egész világnál.

Mintha egy mérleget tartana a kezében: egyik oldalán van a világ, az egész világ minden korlátozás nélkül, - a másik oldalon a lélek, nem minden lélek, hanem csak egyetlen lélek, csak az enyém, vagy csak a tiéd, vagy csak annak az embernek a lelke, akire éppen haragszol, - és most azt mondja: mit gondoltok, melyik a drágább, melyik ér többet? - A lélek! - Sőt, még csak nem is az egész lélekről van szó, hanem annak a léleknek csak valamilyen káráról, - úgy, mint amikor egy üveg kristályváza megsérül, megrepedt alig látható módon, amitől azonban még továbbra is ott maradhat a szobában, hogy díszítse azt. Talán észre sem veszi senki, hogy megrepedt... És azt mondja Jézus: egy ilyen kicsi repedés, sérülés a lelken nagyobb kárt jelent, mint akármilyen más veszteség, akár az egész világ elvesztése... Megdöbbentő!

De Jézus nemcsak a szavaival, hanem a saját életével is megerősítette ezt az igazságot. Emlékeztek például a megkísértése történetére: A sátáni kísértőgondolat csak egy egészen kicsike kis helyet kért a lelkében, csak annyit, hogy változtassa a köveket kenyerekké, - igazán nem nagy dolog, igazán érthető, ha egy éhes ember minden hatalmát felhasználja arra, hogy végre ételhez jusson, - csak hát egy egy ilyen csodatétel nem szolgálta volna Isten dicsőségét, hanem csak Jézus egyéni hasznát, - tehát csak egy nagyon kicsike eltérést jelentett volna Jézus isteni küldetésének a vonalától, alig-alig észrevehetőrepedést jelentett volna a lelkén.

Éppen ezért volt ez a gondolat sátáni kísértőgondolat... És Jézus megtehette volna, emberileg indokolt is lett volna, meg hát senki sem látta volna... Mégis Jézus azt mondta: NEM! NEM! - És amikor a sátáni kísértés az egész világot fölajánlja neki, tehát világi hatalmat a szolgáló alázat helyett, világi gyönyörök élvezetét a szenvedőengedelmesség helyett, akkor már Jézus határozottan azt mondja: NEM! Távozz tőlem sátán! Ha tehát a sátáni hatalomnak olyan drága az a lélek, hogy az egész világot hajlandó fölajánlani érte, akkor ez a lélek bizonyára sokkal értékesebb, mint az érte felajánlott ár.

Később még egyszer megpróbált kárt tenni a sátáni kísértés Jézus lelkén, amikor Ő a szenvedéseiről beszélt, hogy szükség néki megcsúfoltatnia, megöletnie és Péter a maga emberi aggodalmaskodásával mintegy elébe állt: Mentsen Isten Uram, nem eshet ez meg veled, - akkor a Péter szavaiban megszólaló kísértést megint így űzi el magától: Távozz tőlem Sátán, bántásomra vagy nékem! - Ímé, csak egy hajszálnyi kísértő gondolat, csak annyi, hogy “a könnyebb megoldást választom”, - csak annyi, hogy “nem vállalom a feladatommal járó kockázatot, szenvedést, csak annyi, hogy tudom, hogy most mást kellene tennem, de nem teszem, nehéz... túl nehéz, nem bírom!”: és máris az az üvegharang, amelyik kristálytisztán csengett, vékonyan, alig látható módon megreped. A lélek kárt vall! Ha pedig az üvegharangon repedés van, akármilyen vékony, soha nem szól többé tisztán!
Értjük már, miért mondja Jézus: “mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?” Mert Őtudja, hogy a legnagyobb veszteség az, ha valaki a lelkében kárt vall! Ha valaki a pénzét elveszti, az kétségtelenül nagy veszteség, - ha valaki elveszti a hitvestársát, akit nagyon szeretett, az kétségtelenül nagyon sokat vesztett - ha valaki elveszti az egészségét, az is nagy kár, de aki a lelkét veszti el, az mindent elvesztett! “Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?”

Micsoda hát tulajdonképpen az a világ, meg az a lélek?
Amikor azt mondom, világ, - ne gondoljunk rögtön valami rossz dologra! Nem! Nagyon sok jó dolog is van a világban. Talán így is mondhatnám: a világ jelenti mindazt, ami egyszer elmúlik. Például a barátság: nagyon jó dolog lehet, - de egyszer elmúlik. A szerelem is lehet nagyon szép és jó dolog, de ez is elmúlik egyszer. Vagy a pénz, a jólét, nagyszerűdolog is lehet, ha van, de az is elmúlik egyszer. Elhagy. Vagy a technika minden vívmánya: nagyszerűdolgok ezek, milyen jó, hogy van autó, mosógép, televízió, számológép... De ez is mind-mind mulandó érték, van egy határ, a halál, amelyen semmit sem vihetünk át. - Nos, ezzel szemben a lélek gyűjtőfogalma alá tartozik mindaz, ami viszont megmarad, aminek örökkévaló jelentősége van, emberi életünknek az a része, ami akkor is megmarad, ha minden más elhagyott... Elmúlt! A lélek az a titokzatos valami bennünk, ami révén ez a 60-70-80 kilónyi hús-vér-csont halmaz élőszemélyiséggé válik, mégpedig az Isten előtti felelőssége tudatát átérzőszeméllyé! A lélek az a valami, ami révén te nem valami vagy, hanem valaki: személy, emberi én, Istennek mindenért felelni tartozó ember! Éppen a mulandókért is felelni tartozó ember. A mulandó jókért, a barátságért, a szerelemért, az autódért, a pénzedért, a testedért, meg a rég elhangzott szavaidért, tetteidért felelőszemély. Ez a felelősségtudattal bíró személyiség, ez az, ami megmarad. Ez a lélek! Így értsük tehát Jézus szavát, amikor azt mondja: Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?

Mármost, semmiképpen sem arról van itt szó, hogy mondjunk le a világról, annak minden olyan vívmányáról, ami könnyebbé, kellemesebbé teszi az életet. Nem! Sőt, még arról sincs szó, hogy ne igyekezzünk megnyerni a világot! De! Igyekezzünk csak! Hiszen isteni parancsunk is van rá: Hajtsátok uralmatok alá a földet! Nem baj az, ha valakinek autója van, vagy módja, alkalma van egy szép külföldi utazásra, - vagy szépen be tudja rendezni a lakását, vagy szép testalkata van, vagy barátok körében vidáman szórakozik. Nem baj! Jó dolog az! Igen, igyekezzetek csak megnyerni a világot, - de sohasem a lélek károsodása árán! Sohasem úgy, hogy a lélek kárát vallja! Mondjuk így: sohasem a lelki békesség, az Istennel való jó viszony kockáztatásával!

Lelkében kárt vall, mondja Jézus. Például van egy család. Tagjai szerették a templomot, Isten Igéjét, az Úr vacsoráját... Aztán sikerült összegyűjteniök pénzt egy autóra. Ez nem baj. Jó dolog. De most vasárnap templom helyett mindig kirándulnak valamerre az autójukkal. Ne értsétek félre, nem azt akarom mondani, hogy csak akkor igazán keresztyén valaki, ha templomba jár, - de ha rendszeresen elmarad a gyülekezet és az Isten nagy közös találkozási alkalmairól, előbb-utóbb észrevétlenül is kárt vall lelkében! Tehát megint: nem arról van szó, hogy ne legyen autója! Legyen! De úgy, hogy miatta lelkében kárt ne valljon.

Vagy például a televízió! Nagyon jó dolog is lehet. De ha a család tagjai mindig csak a televíziós programot nézik, amikor végre együtt lehetnének egymással, szótlanul ülnek egymás mellett és lassan egészen leszoknak arról, hogy beszélgessenek egymással, hiszen nincs rá időa televízió miatt, akkor az az egész család mérhetetlen kárt vall lélekben. (Pénz a zsebben, vagy a szívben!) - Már észre sem vesszük, hogy miközben megnyerünk valamit a világból, mennyi kárt vallunk lelkünkben!

Vannak persze súlyosabb esetek is. Egy mindennapi példát hadd mutassak be a Bibliából. Dávid király, Isten kiválasztott gyermeke, áldott szolgája volt. Az történt vele, ami olyan sokszor megtörténik: más asszonya szépségének az igézete alá került. A föllobbanó szenvedély hatása alatt mindenáron meg akarta szerezni magának azt az asszonyt. Végre megnyerte! Elérte a várva várt szerelmi boldogságot. De mit vesztett miatta? Hallgassátok csak, miként kesereg, miután megnyerte azt a világot, ami után olyan nagyon sóhajtozott: “Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.” #Zsolt51,12-14

Vajon megéri-e az a boldogság azt, hogy elveszti miatta az ember a szíve tisztaságát, a lelke erejét, az Isten orcája előtt való megjelenés békéjét, Isten Szent Lelkét, a kegyelem örömét, az engedelmesség készségét? Kérdezzétek meg csak Dávidot, s a mai Dávidokat, érdemes-e egy Bethsabéért ennyi lelki kárt vallani?
Az egész emberiséget ez a veszély fenyegeti, hogy megnyeri lassan az egész világot, de lelkében egyre több kárt vall. Meghódítottuk az eget, de elvesztettük a mennyországot. Egyre hatalmasabban növeljük a gépi erőt, és egyre jobban veszítjük a lelkit. Hihetetlen hatalom birtokába jutottunk az atom-titok fölfedezése révén, de bizonytalanná és félelmetessé tettük vele az egész földi létet. Ma különösen, amikor szerte az országban mindenütt a Hirosimai atombomba rettenetére emlékeznek minden templomban. Ma különösen súlyos aktualitása van Jézus szavainak: “Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?”

Újra hadd hangsúlyozzam: nem az atomban van a hiba, nem a televízióban, nem a szerelmi vágyban, nem a gépekben, - vagyis: nem a világban! Hanem a lélekben, abban, hogy nem törődünk a lelki kárral, amit magunknak vagy másoknak okozunk! Pedig lehetne azzal a bizonyos “világgal” úgy is élni, hogy az ne váljék kárára a léleknek. De nekünk minden fontosabb, mint az a bizonyos “lélek”! Olyan hallatlanul könnyelműen bánunk azzal a lélekkel, azzal, ami megmarad. És így a lelkünk életereje egyre csökken, az üvegharang hangja egyre fakultabb lesz, a repedés mind mélyebbre hatol benne. Aztán egyszerre csak azt vesszük észre, hogy az imáinkra nem kapunk feleletet, meg hogy békétlenné, nyugtalanná válik a szívünk, elvész a legdrágább értékünk: az életünk, az örökéletünk - Pedig egyszer minden, minden elhagy, - minden, amit olyan görcsösen igyekeztünk megnyerni, - minden! És a lélek marad meg, pucéron, - az Isten előtt! Én már voltam életemben kétszer is olyan helyzetben, immár semmi sem fontos, csak a lelkem, az, hogy miként állok meg az Isten előtt! Testetlenül, barátok nélkül, pénz nélkül, doktori diplomám nélkül, mindazok a dolgok nélkül, amiket megnyertem a világban, - egyedül, csupaszon ÉN! A puszta énem! Egy nyomorult kárvallott lélek! És akkor döbbentem rá megrázó erővel, milyen igaza van Jézusnak, amikor ezt mondja:“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?”

Igen: micsoda váltságot adhat az ember a lelkéért?! - Mit nem adott volna Dávid a “lelkéért”? Mit nem adna egy fiatal lány az elvesztett tisztaságáért?! Mit nem adna egy kijózanodott férfi azért, hogy a földúlt családi életében újra békesség és szeretet legyen! Dehát mit adhatna? Hiszen semmije sincs! Csak egy kárvallott lelke! Csak ez az egyetlen az övé! Dehát kinek kell az?!

Nos, Valakinek éppen ez kell! A kárvallott lélek! A megrepedt lélek. Az összetört lélek! Van Valaki, aki ilyen kárvallott lélekért mindent megfizet, csakhogy az Övé lehessen! Egészen! - És ez a Valaki, Aki ennyire vágyik a kárvallott emberi lélekre, nem más, mint maga az Úr Isten! Akármennyire hihetetlen, de az is Szentírás ám, hogy “nem veszendőholmin, aranyon, vagy ezüstön váltott meg bennünket az Isten, hanem drága véren, mint hibátlan szeplőtlen bárányén, a Jézus Krisztusén!”
Elég nagy bolondság, de mégis így van: hihetetlenül nagy árat fizetett az Isten a te lelkedért, meg az enyémért: - Jézus életét! Így most még drágább a lelked! A Jézus szent életébe került az Istennek! - És az a csudálatos, hogy aki a maga kárvallott lelkét hajlandó oda is adni az Istennek, Aki azt megvásárolta magának Jézus vére árán: az egyszer csak boldogan tapasztalja, hogy ez a drága isteni kéz ki tudja javítani a károkat, el tudja tüntetni a töréseket, és repedéseket, úgy, hogy az üvegharang megint ép lesz, tisztán szól, boldogan cseng!

Igen, a te lelkedért, meg az enyémért vállalta Jézus a keresztfát! Ezért kell ezután még komolyabban vennünk a magunk és a mások lelkét, és többre értékelni az egész világnál!

“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az őlelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az őlelkéért?” - Ez Szentírás, mert Jézus szava! Nem túlzás, - abszolút igazság! Elhiszed-e Jézusnak? - Ha igen, akkor mindig fogod tudni, mit kell cselekedned!

Ámen!

Dátum: 1964. augusztus 9.