Megragadott Jézus

1964. április 05, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.”“Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.”

Ismét túl vagyunk a nagypénteki és húsvéti ünnepeken, amikor újra hallottuk a megváltás nagy tényének az evangéliumát. Igen: túl vagyunk... de félő, hogy nemcsak naptárilag, hanem lelkileg is. Lelkileg is túl vagyunk újra azokon a hatásokon, amik a Krisztus halálának és feltámadásának a hirdetéséből áradtak reánk. Vajon mit jelentettek számunkra ezek az ünnepek? Mert ugye nyilván nem azért halt meg és támadott fel Krisztus, hogy egy-két napra, vagy egy-két órára belezsonguljon a lelkünk valami hétköznapiság fölötti áhítatos hangulatba - ehhez egy megható színdarab, vagy egy jó koncert is elegendő lenne -,Jézus halála és feltámadása sokkal nagyobb és szentebb dolog, semhogy valamiféle isteni színjátékkal gyönyörködtessen és szórakoztasson bennünket. - Pál apostol így fogalmazza meg ezt: Azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék!” Most hagyjuk el a holtakat, és maradjunk csak az élőknél. Tehát Jézus halála és feltámadása azért történt, hogy uralkodjék rajtunk. Hogy úrrá váljék fölöttünk! - Mit jelent ez most már egészen személyesen? Nos éppen ennek a kifejezésére használ Pál apostol egy különös, gazdag tartalmú kifejezést, amikor ezt mondja: “Meg is ragadott engem a Krisztus!” Olyan élményre utal ezzel Pál, aminek minden keresztyén ember életében meg kellene lenni. Megragadott a Krisztus: ebben fejeződik ki egy embernek Jézushoz való hitbeli kapcsolata, ennek lényege, gazdagsága és lehetősége.

“Megragadott engem a Krisztus.” Ezzel Pál arra a csodára utal, ami vele történt akkor, amikor találkozott a meghalt és feltámadott Krisztussal. Benne izzik ebben annak a régi damaszkuszi úti találkozásnak a forró élménye. - Megragadni” - az itt használt eredeti görög szónak az értelmét magyarul sokféleképpen lehet csak visszaadni, érzékeltetni, mint például megfogni valamit, mint ahogyan a macska megfogja az egeret - rajtakapni valakit, mint ahogyan rajtakapják éppen a betörőt; utolérni, egy menekülőt, mint ahogyan utolér a halál; elnyerni, mint ahogyan az olimpiai bajnok az elsődíjat; legyőzni, hatalmába keríteni valakit, mint a győzelmes hadsereg az ellenséges országot; befogadni valakit, mint ahogyan szívébe fogadja az ember azt, akit szeret; megragadni, mint a vízben fuldoklót a megmentője; birtokba venni, mint az új tulajdonos a lakást... Ez történt Pállal: Jézus megfogta, meglepte, rajtakapta, amint éppen a Benne hívők üldözésére indult; utolérte, amikor előle menekült, nagy lelki küzdelmet vívott vele és legyőzte és birtokba vette, pedig ellensége volt - és mégis a szívébe fogadta, mint kedves gyermekét, és éppen ezzel kerítette hatalmába, tette örökre lekötelezettjévé; tehát megragadta, úgy megragadta, hogy többé semmi sem szakíthatja el tőle. - Ugyanazt élte át Pál apostol, mint jó pár száz évvel azelőtt Istennek egy másik embere: Jeremiás. Amit Pál így fejezett ki: “Megragadott engem a Krisztus”, ezt Jeremiás így foglalta szavakba: “Rávettél, Uram, engem és rávétettem. Megragadtál engem és legyőztél.” #Jer20,7

Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a hitnek a lényege, már tudniillik az igazi hitnek a lényege mindenkor ez: megragadott a Krisztus! Hiszek Istenben, ez annyi, mint érzem, tudomásul veszem, hogy legyőzött az Isten, Úrrá vált fölöttem az Isten! És az a csodálatos, hogy ez a legyőzöttségi érzés egyáltalán nem bénító, megalázó, sőt: boldogító és fölemelő. Az igazi hit mindig olyan találkozás Istennel, ami térdre kényszerít előtte és éppen ez által fölemel. - Ne úgy tekintsétek tehát a hitet, hogy az csak puszta elhívése valaminek, amit egyébként nem lehet értelmi úton megmagyarázni, tehát hogy elhiszem, hogy van Isten, igaznak tartom, helyeslem mindazt, amit Jézus cselekedett és tanított - az ilyen hittel nem sokra megyünk. Ez alig több a világ által méltán kifogásolt hiszékenységnél. Sőt, a hit nem is csak azt jelenti, hogy elfogadok vele bizonyos ajándékokat Istentől, mint például a bűnbocsánatot, vagy valamilyen segítséget, vigasztalást, ha szomorú vagyok... Ez kétségtelenül nagy dolog, hogy mindez lehetséges a hit által: elfogadni, amit Isten fölkínál. De még ez is leszűkítése a hit fogalmának. Az igazi hitben sokkal hatalmasabbról, fenségesebbről van szó. Arról, amit Pál és Jeremiás így éltek át: “Megragadott engem a Krisztus - rávettél Uram és legyőztél.” Mert a hit tényében nem is az a legfontosabb, amit én teszek, például, hogy helyeslek, igaznak tartok, elfogadok valamit, hanem főleg az, amit Isten tesz velem, amit Isten jelent a számomra. A hit nem azt jelenti, hogy ha végre megragadtam Istent, megértettem végre a megváltás csodáját, Jézus halálának és feltámadásának a jelentőségét, hanem éppen fordítva: megragadott az Isten, legyőzött és hatalmába vett Jézus az Ő isteni igazságának és szeretetének az ellenállhatatlan ereje! Bevont az Ő hatáskörébe, és én nem ellenkezem, hagyom magam, belesimulok az engem megragadó isteni kézbe, akaratba.

Igen: megragad a Krisztus! Nem úgy, ahogyan egy érdekfeszítőregény magávalragadja az embert, vagy ahogyan egy nagyszerűzenei alkotás megigéz, lenyűgöz - még csak nem is úgy, ahogyan valami hatalmas érzés, egy szenvedélyes szerelem kerít a hatalmába - nem így! Ennél is hatalmasabban. Mindig attól félek, hogy ti, akik szeretitek hallgatni az Igét, megelégesztek annyival, hogy megérinti a lelketeket néhány kegyes szó, esetleg felkavarja a lelketeket egy kis keresztyén hangulat, egyébként azonban marad minden a régiben. De vajon eljutottatok-e már odáig, hogy maga a megfeszített és feltámadott Jézus személyesen mintegy belemarkol az életetekbe és bevonja azt a maga akaratának a hatósugarába? Mert ezt jelentené keresztyénnek lenni! - Azt kérdezhetné most valaki: de hát mi az a Krisztusban, ami így meg tudja ragadni, ilyen egzisztenciálisan meg tudja ragadni az embert; nos hát elsősorban is az Ő személye. Az a csodálatosan tökéletes, igaz, tiszta emberség, amelyiken úgy sugárzik át Isten lénye, hogy az ember belepirul, elszégyelli magát előtte, lesújtva döbben rá, hogy milyen nyomorult féreg, milyen mocskos bűnhalmaz az egész élete, és nincs semmi mentsége! Tehát elsősorban az

Ő személye, akiben maga az Isten lép az ember elé! - Azután az Ő halála és feltámadása. A megváltásnak az a misztériuma, amiből Isten megbocsátó szeretete ömlik rá a porba sújtott emberre. Az a boldog fölismerés, hogy nem úgy bánik velem Isten, ahogyan megérdemelném! Mindig fülembe cseng egy sokat szenvedett, hívőatyámfiának a mondása, akit amikor egyszer az utcán találkozva megkérdeztem részvéttel teli hangon: “Hogy vagy?” - így válaszolt: “Sokkal jobban, mint megérdemelném.” Nos, látjátok, az a meggyőződés, hogy - akármilyen bajom van, még mindig sokkal jobban vagyok, mint megérdemelném, tehát hogy milyen kegyelmes hozzám az Isten: ez az, ami az embert lenyűgözi, lekötelezi, ami az ember szívét megragadja.

Tehát újra hadd hangsúlyozzam: az még semmit sem jelent, hogy megragad valakit egy jó prédikáció, vagy megragad valakit valamilyen egyházi ügy - ismertem valakit, akit nagyon megragadott egyszer az egyházban folyó diakóniai munka és nagy lelkesedéssel vett részt benne, de a szíve távol volt Jézustól - pláne nem sokat ér, ha megragad valakit egy jó igehirdető, még az se, ha megragad valakit az itt talált gyülekezeti közösség melege, vagy a fehérre meszelt falak emléke: ez még mind együttvéve sem tesz valakit keresztyénné - mindebben csalódhat is az ember, mindez nem jelent olyan alapot az élete számára, ami a megterhelést kibírná... A keresztyén élet ott kezdődik, annál a fölismerésnél, hogy “megragadott engem a Krisztus!” Foglyul ejtette a lelkemet Jézus; és most már ha akarnék, sem tudnék többé elszakadni tőle!

És ez a Krisztus által való megragadtatás nagyon gyakorlati dolog! Mert például ebben van a titka annak a hallatlan erőnek és aktivitásnak, ami Pál apostol életét jellemezte. Miért tudott annyi gyülekezetet alapítani, olyan sok csüggedőemberbe új életet önteni, olyan boldogan és termékenyen szenvedni, törékeny testtel is annyi áldott munkát végezni? Mert megragadta és hatalmába vette Jézus. És éppen ebben különbözik a keresztyén hit minden más egyéb vallásosságtól. A vallást általában úgy tartják a világban, mint gyenge és élhetetlen emberek számára való lelki mankót, amire rátámaszkodva könnyebben lehet végigbicegni az élet rögös útjain. Az erőseknek, a magabiztosaknak nincs szükségük rá. Azok megállnak a maguk lábán is. Vagy úgy tekintik a vallást, mint olyan lehetőséget, amelyben az emberi lélek természetfölötti vágyai, misztériumra szomjas igényei kielégülhetnek. A józanoknak, a fölvilágosultaknak nincs szükségük rá.

Én is azt mondom, hogy az ilyen vallásosságra ma már nem sok szükség van. De a keresztyénség más. A keresztyénség azt jelenti, hogy megragadott egy olyan isteni tisztaság, jóság, szentség, szeretet, erő, amit egyetlen szóval így mondhatok: “JÉZUS!” Megragadott, és a maga szolgálatába állított. Nem arról van szó, hogy most már bűntelenné lettem, hanem arról, hogy dacára a rengeteg hibámnak és nyomorúságomnak, mégis Jézus tart kezében és Ő használ! Igen: Ő használ! Mert ezért ragadott meg, hogy használhasson. - Képzeld el, mivé lehetne az életünk, a szolgálatunk, ha valóban az az isteni szeretet, tisztaság, jóság, szentség és erővenné használatba. Mennyei szeretet, tisztaság, jóság, áldás áradhatna így bele a körülöttünk élőemberek életébe! Nos: fölhasznál bennünket az Isten ott, ahol vagyunk, az emberi élet emberibbé tételére, a szenvedések enyhítésére, a szomorúak vigasztalására, a csüggedtek bátorítására, az elesettek felemelésére, a veszekedők kibékítésére, a megfáradtak erősítésére? ... Felhasznál? Amilyen mértékben ragad meg Krisztus, olyan mértékben cselekszik benne és általa csodákat!

Kimondhatatlanul nagy dolog az, ha valakit igazán megragad Krisztus! Az ilyen ember szívből együtt tud örülni az egész néppel, az ország ünnepén. Szívből tud hálát adni a háború befejezése óta elért eredményekért; Isten ajándékát látni, meg a jót, az előrehaladást, amit elértek az elmúlt 19 esztendőalatt. Reménységgel imádkozni és munkálkodni a holnapért, az emberi élet békés jövendőjének a lehetőségéért. A Krisztus által megragadott ember találja meg hívőember létére is igazán a helyét és feladatát egy ateista társadalmi rendben is, és tud örömmel együtt dolgozni más ideológiát valló emberekkel is az emberi élet fölemeléséért. - Éppen a Jézustól megragadott ember tud hinni abban, hogy a keresztyénség nem idejétmúlt valami a modern világban, sőt, most van igazán szüksége rá a világnak, hogy az igazi emberség, emberszeretet, bizalom, egymás megbecsülése és megsegítése, tehát az igazi Krisztusi erők áthassák a világot. Nem a vallásos ember, hanem a Krisztustól megragadott ember tudja meggyőzni a világot arról is, hogy az igazán hívőember nem haladásellenes, nem reakciós érzelmű, sőt hasznos, szükséges munkása a párthatalomnak, áldás az egész életre nézve. - Ezért mondtam azt, hogy kimondhatatlanul nagy és jó dolog, ha valakit igazán megragadott Krisztus!

Az egész keresztyén életünk azon fordul meg, hogy mennyire ragadott meg bennünket Krisztus. Persze ezt kikényszeríteni senki sem tudja a maga számára, de alkalmat tud adni rá: igen, kérni lehet. Úgy is mondhatnám: tegyük ki magunkat rendszeresen az Ő hatásának, keressük Vele naponként a találkozást. A Biblia és az imádság az az eszköz, aminek a révén ma is az Ő hatása alá kerülhetünk. Próbáljuk meg naponta úgy olvasni az Ő szavát és imádságban úgy elbeszélgetni vele, hogy megragadhasson bennünket, bevonhasson az Ő uralma alá - mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék.

Ámen!

Dátum: 1964. április 5.