Hol van Jézus?

1964. február 16, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik: Mit kerestek? Azok pedig mondának néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester) hol lakol? Monda nékik: Jőjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra.”

Kedves Testvéreim! A Bibliából most elolvasott részben az a jelenet van megörökítve, amikor Keresztelő János két tanítványa először szegődik Jézus nyomába, és meg is szólítják Őt, mondván: Rabbi - Mester - hol lakol?

Egy kicsit furcsán hangzik az ilyen kérdés, amikor az utcán hangzik el valakivel szemben, Jézust azonban egyáltalán nem lepte meg, mert rögtön észrevette, hogy ennek a két embernek komoly a szándéka, hogy ezek az emberek nem úgy mennek utána, mint ahogy az újságírók szoktak menni a szenzáció éhségével kutatni, hogy mi van itt valami megírnivaló érdekesség, sem úgy, mint ahogy a hatóság emberei nyomoznak valaki után, hogy rendben van-e itt minden - sem nem úgy, mint az írástudók, hogy itt most minden megfelel-e a szent Írásoknak, hanem mint két olyan lélek, akit már megérintett Jézusnak a jelenléte, megérintette a lelküket az, amit eddig Jézusról hallottak, láttak, tapasztaltak és most meg akarnak győződni, teljes bizonyosságra akarnak jutni a tekintetben, az-e hát igazán Jézus, akinek ők hiszik?

Ezért érzem ennek a két embernek a Jézus-keresését olyan közelvalónak hozzánk, modern emberekhez. A modern ember már régen nem racionalista. Már régen túl van azon, hogy csak azt tekinti valóságnak, amit az értelmével meg tud ragadni, túl van azon, hogy a valóságos világ csak akkora, amekkorát lát belőle. Sokkal nagyobb és több a valóságok világa, mint amennyi belefér az eszébe. A modern ember realista, tehát a valóság érdekli, és éppen ezért a Jézus Krisztusban való hitét sem az erősíti, vagy gyöngíti, hogy meg lehet-e magyarázni Jézus csodáit, meg a születését, halálát, feltámadását, mennybemenetelét, hanem inkább az, hogy meg lehet-e tapasztalni az élő Jézusnak a személyes valóságát? A modern ember nem megérteni akarja Jézust - nagyon jól tudja, hogy sok olyan dolog van ezen a világon, amit nem lehet megérteni és ami mégsem értelmetlen -, hanem a modern ember találkozni akar Jézussal, és arról akar meggyőződni, hogy valóban az-e ez a Jézus, akinek a Biblia hirdeti és akinek az Egyház kétezer esztendő óta tanítja.

Testvérek, Jézus az ilyen keresést mindig nagy örömmel fogadta, akkor is, meg most is. Mester, hol lakol? - kérdezték tőle akkor azok a tanítványok. A modern ember pedig azt kérdi, hogy hol van Jézus? Hol találhatom meg Őt, hol találkozhatok Vele? És Jézus akkor is, most is ugyanazt válaszolja minden Őt keresőnek, a réginek, meg a mainak is: “Jöjj és lásd meg!”

Nos, tehát nekünk is épp úgy, mint akkor régen annak a két tanítványnak, Jézus szavai útmutatása nyomán kell elindulnunk, hogy meglássuk, hol lakik Ő. Mert Jézus az Igében nagyon sokszor beszél arról, hogy Ő hol van. Például rögtön az a kijelentése, ami minden istentiszteleten elhangzik, azt mondja: veletek maradok minden napon, a világ végezetéig. Tehát hol van Jézus? Velünk van. Úgy mondhatnánk, hogy itt van mellettünk. Az is igaz, ha azt mondom, hogy most is itt van. De hát nem az égben? - kérdezhetné itt most valaki bibliai ismeretei nyomán. Nos, Testvérek, persze, igen, a mennyben van Jézus, de ez nem azt jelenti, hogy tehát valahol nagyon távoli messzeségben, a csillagokon túli és a halálon túli világnak a távolságában, hanem éppen azt jelenti, hogy itt, egészen itt. Mert a mennyet, a túlvilágot, az Isten országát, vagy akárhogyan nevezzük azt a láthatatlan világot, ahol Jézus van - sohasem úgy képzeljük el, mint egy másik világot. Tehát nem úgy áll a dolog, hogy itt van ez a mi látható, anyagi, véges világunk, és ahol ennek valahol a vége van, térben és időben, ott kezdődik az a másik világ, az Isten országa, a túlvilág. Nem így van, Testvérek! Az evilág, meg az az úgynevezett “túlvilág” (nem is szeretem ezeket a kifejezéseket, de általában így szokták mondani, hogy “evilág” meg “túlvilág”), ez nem két különböző világ, hanem egy ugyanazon valóság, csak két különböző szempontból tekintve. Szeretném megvilágítani ezt egy hasonlattal: mint ahogy pl. a kémia meg a biológia - nem két különböző világ, ugyanaz az egy világ, ugyanarra az egy dologra vonatkozik, csak két különböző szempontból tekintve. A kémia megállapítja egy anyagról, hogy ennyi meg ennyi százalék só, víz, mész, szén és vas van benne, a biológia pedig ugyanarról az anyaghalmazról megállapítja, hogy az egy béka, vagy egy kutya, vagy ember. Nem mondtak ellent egymásnak, mind a kettőnek tökéletesen igaza van, mind a kettő ugyanazt a valóságot vizsgálta, csak két különböző szempontból. Az anatómia azt, hogy milyen a testi felépítése, a szervezete az embernek, a pszichológia pedig, hogy milyen a lelkivilága ugyanennek az embernek. Nem mondtak ellent egymásnak, mindkettőnek igaza van, mindkettő vizsgálja, csak különböző szempontból ugyanazt a valóságot.
Valahogy így viszonylik az ún. evilág meg túlvilág egymáshoz. Például evilági szempontból azt mondhatnánk, hogy az a súlyos műtét az orvosi beavatkozás következtében jól sikerült, a sejtek és szövetek működése helyreállt, a beteg meggyógyult. És túlvilági szempontból ugyanezt a jelenséget úgy mondhatnánk: milyen kegyelmes az Isten, megkönyörült a szerencsétlen betegen, meggyógyította őt. Nem mondanak ellent egymásnak, mindkettő igaz, csak két különböző szempontból szemléljük ugyanazt az igazságot. Vagy például, evilági szempontból azt mondjuk, hogy egy gyermek ilyen és ilyen sejtek ennyi és ennyi ideig tartó fejlődése következtében ilyen és ilyen fizikai folyamatok között jött létre, születik meg. Ugyanezt a jelenséget túlvilági szempontból úgy mondhatjuk: Isten meghallgatta két embernek hosszú könyörgését és megajándékozta őket egy gyermekkel. Ez is igaz, csak más szempontból igaz. Tehát ugyanígy “evilág” és “túlvilág” nem két különböző világ, hanem ugyanaz, két különböző szempontból tekintve. Evilág az, ahogyan mi látjuk az eseményeket, a túlvilág pedig ahogyan Isten oldaláról látszanak ugyanazok a dolgok és valóságok.

Hol van tehát Jézus? Ha azt mondjuk, hogy a mennyben van, ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy itt van. Egészen benne van a hétköznapi eseményekben és dolgokban. Olyan közel van, mint a kémia a biológiához, mint az anatómia a pszichológiához. Sokkal valóságosabban jelen van és velünk van, mint ahogyan elgondolnánk - és amikor azt mondja Jézus, hogy “jöjj és lásd meg” - akkor ez azt jelenti, hogy menjünk át a mi evilági szempontunkból az Ő túlvilági szemszögébe, és próbáljuk meg arról a túlsó oldalról szemlélni az életet, eseményeket, meg önmagunkat, meg a másik embert, tehát ennek a látható világmindenségnek a láthatatlan oldaláról, az Isten oldaláról próbáljuk meg látni a dolgokat. És akkor majd meglátjuk a fűszál növekedésében, meg a gyermekünk mosolyában, a betegünk meggyógyulásában vagy meghalásában és a bennünket ért örömben és bánatban és mindenben az Istent! És akkor majd az egész életünk apró és nagy dolgai mind csodálatosak lesznek. Akár megmagyarázható tudományosan, akár nem, csodák sorozatává válik az egész élet, mert mindenütt megbizonyosodunk az Isten jelenvalóságáról. Úgy, ahogy kijelentette magát Krisztusban.

A Bibliában vannak történetek, amelyek nem csak egyszerűen megtörtént eseményeket írnak le, hanem ugyanakkor szimbólumai a mi életünk különböző helyzeteinek. Amikor a tanítványok a viharos tengeren küszködnek a habokkal, és azt hiszik, hogy Jézus valahol ott maradt a parton, és ők egyedül viaskodnak itt a teljes elhagyatottságnak az érzésével - amikor az ember azt szokta mondani: még az Isten is elhagyott! -, akkor egyszerre megnyílik a szemük és látják, hogy dehogy hagyott el, hiszen a hullámok tetején ott jön közvetlen közelükben Jézus! Vagy amikor Mária Magdaléna ott a temetőben siránkozik, hogy nem tudja, hová tették Jézust és mit kezdjen az életével, ráborul a gyász fájdalma - és akkor egyszerre feltekint és ott látja maga előtt a Mestert. Ott van, közvetlenül mellette. Vagy amikor az emmausi tanítványok olyan keservesen panaszolják, hogy megölték Jézust és most már nincs senki, aki vezesse, tanácsolja őket, meghalt az Isten! - és észre sem veszik, hogy dehogy halt meg, ott megy velük az úton, és csak később nyílik meg a szemük a látására, hogy hát együtt mentünk vele, miközben panaszkodtunk, ott volt velünk az Úr! Vagy amikor a tanítványok egész éjszakai hiábavaló fáradozás után a halászatban kimerülve kikötnek a parton és azt érzik, hogy hiába itt minden fáradozás, nem érdemes (van ilyen hangulata az embernek!) - akkor egyszerre ott áll Jézus a parton és várja őket. Ezek a történetek mind azt a kimondhatatlan nagy igazságot és boldog örömet hirdetik a mi számunkra, hogy Istennek a jelenléte és közelléte akkor is valóság és akkor is igaz, ha mi a szomorúságtól, a kétségbeeséstől, a félelemtől, tépelődéstől nem látjuk, nem érzékeljük, nem hisszük. De hiszen nem is a mi látásunk és érzékelésünk teszi igazzá, igaz ez anélkül is. Éppen erre való tekintettel mondta meg már előre Jézus, hogy “veletek maradok minden napon, a világ végezetéig”, hogy merjünk rá számítani, hogy Ő pedig itt van!

A hit, Testvéreim, az a kiváltság, hogy szabad nemcsak innen, a mi emberi oldalunkról nézni az eseményeket, hanem onnét, Isten oldaláról is, és szabad nemcsak a mi emberi lehetőségeinkkel, hanem Istennek a lehetőségeivel és hatalmával is számolnunk. Úgyhogy a mi életünk könyvének a legelső oldalára bátran odaírhatjuk, hogy Isten is jelen van. Ne felejtsétek el sohasem, hogy az Isten is jelen van, amikor valami problémával küzdötök. Tanúja voltam nem egyszer, éppen most megint az elmúlt hét folyamán: családi konfliktussal viaskodtunk valakinek az életében, és annyira összekuszálódtak a problémák, hogy emberileg szólva igazán semmiféle megoldás lehetősége nem volt már kilátásban. És akkor megpróbáltuk ugyanezt a tökéletesen reménytelen helyzetet Isten lehetőségeinek a szempontjából, Isten oldaláról megvizsgálni, és egyszerre fénysugár villant fel. Éppen arról van itt szó, hogy merjünk hát úgy élni, hogy jelen van az Isten! Úgy küzdeni, a bűneink ellen felvenni a harcot, vagy úgy szenvedni, betegnek lenni, vagy meghalni - úgy szeretni, megbocsátani, bármit csinálni, hogy mindenben ott van az Isten. Egészen közel van, annyira közel, hogy Jézus azt mondja: Isten országa - az a bizonyos túlvilág, amiről azt gondoljuk, hogy valahol a halálon túli messzeségben van - nem itt vagy ott van, hanem tibennetek, azt mondja Jézus. Olyan közel van, mint a szívetek. Ez nagyon igaz, de mégis komoly kiegészítésre szorul, mert enélkül abba a hibába eshetnénk bele, amibe a misztikusok szoktak beleesni: fordulj befelé és a saját szíved mélységeiben keresd meg Istent! Körülményes lelkigyakorlatokat dolgoztak ki abból a célból, hogy az ember hogyan vonatkoztathatja el magát minden látható dologtól, hogyan csendesedhet le, hogyan fordulhat egészen önmagába és révülhet bele az Istennel való közösségnek az élvezetébe. Hadd mondjam meg rögtön: semmi nincs, ami annyira ellentétben lenne Krisztus gondolkozásával, mint az ilyen misztikus magatartás. Talán a legtöbb ember éppen azért nem találja meg sohasem az élő Jézust, mert ilyen belső szemlélődésben, ilyen elmélyedésben keresi. Sokkal gyakorlatibb tanácsot adott Jézus maga az Ő megtalálására, amikor azt mondta, hogy próbálj meg egyszer enni adni az éhezőnek az én nevemben, vagy meglátogatni egy beteget, vagy melléállni egy embernek teljes szíveddel és esetleg anyagi erőddel az ő nyomorúságában. Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, Velem cselekedtétek meg. Ez a mi legnagyobb leckénk, Jézus e szavait komolyabban venni és megélni, mint eddig. Az egyház válsága az egész földön onnét van, hogy hitünknek ezt a gyakorlati oldalát elhanyagoljuk.

Az emberi élet fejlődése az elmúlt kétezer esztendő alatt két úton haladt tovább. Az egyik úton azok jártak, akik munkálkodnak Isten országa földön való megvalósulásáért, de nem hisznek Istenben. Tehát igyekeznek mindent elkövetni, hogy az emberi életet felemeljék és segítsék, de Istenben való hit nélkül. A másik úton pedig azok járnak, akik hisznek Istenben, de nem munkálkodnak az Ő országa földön való megvalósulásáért, tehát hitük mellett nem tesznek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy segítsék az emberi életet előre, magasabbra, felfelé - és ez a másik út volt az Egyháznak az útja. Az Egyháznak, amelynek legnagyobb feladata meglátni és megélni, hogy Jézus nem olyan kegyességet kíván, amelyik elfordul a világtól, be a templom csendjébe és a maga lelki elmélyedésébe. Vége ennek a kegyességnek és ne is jöjjön vissza soha! - Hanem amelyik a másik emberen keresztül éli meg az Istennel való találkozást, mert mi emberek között élünk, és az emberi magatartásunk, viselkedésünk, a mi érzületünk az emberek iránt sokkal több, mint embernek emberhez való viszonyulása, abból a bizonyos túlvilági szempontból nem egyéb, mint embernek Jézushoz való viszonyulása.

“Mester, hol lakol? ” - kérdezték akkor azok a tanítványok. Hol van Jézus, hol találhatom meg Őt? - kérdi a mai ember -, és mindkettőnek azt feleli Jézus: Jöjj és lásd meg! És ezt mai nyelven így mondanánk: Jöjj ki magadból, a magaddal való törődésből és fordulj a másik ember felé! A magad bűvöletéből, az egoizmusból, amelyben minden körülötted forog, ebből jöjj ki és fordulj a másik ember felé. És a másik emberben keresd Jézust. Nyisd ki ma szívedet azok előtt, akik szeretetre vágynak, akik segítségre szorulnak, vigasztalást óhajtanak. Ne önmagadban és elragadtatott lelki élményekben keresd Istent, hanem jöjj közel az emberhez és keresd meg benne Krisztust! Értsük meg jól: Isten nem fogalom, hanem élő személy. Tehát Isten nem fogalmi úton ismerhető meg, mint egy matematikai képlet, vagy egy fizikai törvény, hanem mindig egy személyes találkozás élményében. Ismertem egy asszonyt, aki nagy árvaságra jutott, és végtelen bánatában azt sem tudta, mit kezdjen az életével, és nagy szüksége lett volna Isten erőt adó és vigasztaló jelenlétére. De hol találja meg, hogy jusson Vele olyan kapcsolatba, hogy részesüljön az Ő erejében? És akkor ez az asszony elindult és kezdett eljárogatni más elhagyottakhoz, árvákhoz, szerencsétlenekhez, és azoknak gondját vette magára, és egyre jobban élő valósággá lett számára az a Jézus, aki ténylegesen adja az erőt és vigasztalást, és aki az ő számára azelőtt csak egy távoli, hittanórai emlék volt.

A magam tapasztalatából is rengeteg példát tudnék elmondani: az elmúlt héten ültem egy haldoklónak az ágya szélén, és beszéltem neki Jézusról, bűnbocsánatról, és csodálatos istenélményben volt részem. A Krisztus jelenlétének csodálatos bizonyosságában én magam szinte megtisztultam és megújultam, a beteg pedig megbékélve és megnyugodva halt meg.
Testvérem, én azt hiszem, mindnyájunknak vannak beteg ismerősei, olyanok, akiknek valami bánatuk van, segítségre szorulnak, akiknek jólesne a testvéri szónak a melege, útmutatása, biztatása. Nos tehát, értsétek meg: az ő személyükben mintha Jézus hívna: jöjj és lásd meg, hogy hol lakom... És hogyha te elmész, és kinyitod a szívedet egy ilyen ember előtt, akkor ott meg fogod találni Jézust. Egészen biztos. Próbálj csak igazán testvéri szívvel viszonyulni az emberekhez, minden emberhez, ellenséghez, jó baráthoz, majd meg fogsz győződni Istennek a valóságáról.

Végül még csak annyit, hogy amit így töredékeiben megismerünk, meglátunk Jézusból, az majd egyszer teljes pompájában és dicsőségében fog felragyogni előttünk, amikor majd a hitünk látássá válik. Az embernek a legutolsó földi élményében, a halálban is Jézus hívása hangzik: Jöjj és lásd meg, hogy hol lakom! És hogyha itt igaz volt az, hogy velünk van az Úr, ott majd az lesz igaz, hogy mi vagyunk Ővele. Itt Ő van mellettünk, ott pedig mi leszünk Őmellette. Itt Ő van közel hozzánk, ott pedig mi leszünk közel Őhozzá. Itt az az érvényes, hogy veletek maradok minden napon a világ végezetéig, ott pedig az, hogy “magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. Amit itt tükör által, homályosan látunk, azt majd ott színről-színre, az Ő dicsőségében. És így válik az egész földi élet a halállal együtt egy nagy alkalommá, meggyőződni, meglátni és megélni, hogy hol van Jézus, hol van az Isten... Megtalálni Jézust, az életet. Az örök életet.

Ámen!

Dátum: 1964. február 16.