A jövő, mint Jézus eljövetele

1968. október 20, vasárnap

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a hol a dög, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. (...) Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Jézus ebben a most felolvasott szavaiban és nagyon sok más példázatában, mindig újra és újra arról beszél, amit az Apostoli Hitvallásban így szoktunk mondani: “Onnan lészen eljövendő...” Azért ennek a mai igehirdetésnek az üzenetét így foglalhatnánk össze: “A jövő, mint Jézus visszajövetele.”

Talán sokaknak a véleményét fejezem ki, hogyha azt mondom: hitünknek éppen ez a tétele áll legmesszebb a modern ember, olykor még a hívő ember gondolkodásától is. Talán azért, mert maga Jézus is, meg az apostolok is, valahányszor erről a kérdésről beszélnek, épp hitünk ezzel a váradalmával kapcsolatban használják a legbizarrabb képeket, szimbólumokat. Itt is villámlásról, mennydörgésről, angyalokról, felhőkről, trombita harsogásról, az égnek a megrendüléséről, a csillagok lehullásáról hallunk. Más helyen a király fiának a mennyegzőjéről, majd a Jelenések könyvében egy olyan városról, amelynek az utcái színaranyból vannak, a kapui gyöngyökből. Valahogy úgy érezzük, olyan irreális képek ezek, amelyek a mai gondolkodásunktól meglehetősen távol esnek, idegenek. Tulajdonképpen mit is kezdjünk ezekkel a képekkel? Kétségtelenül nagyon bele kell mélyednünk a Biblia világába és tudomásul kell vennünk azt, hogy a Biblia nem a későbbi nyugati tudományosság absztrakt nyelvén íródott, hanem a keleti ember képes beszédének a nyelvén. Különösen, amikor erről a nagy jövendőről van szó, szinte állandóan képekben és szimbólumokban beszél a Biblia hozzánk. Feltehetné valaki a kérdést:

“Miért éppen képekben? Miért nem valahogy érthetőbb nyelven?” Ez a kérdés, úgy érzem, jellegzetesen a nyugati kultúrán felnőtt ember kérdése. Mert mi mai emberek, az absztrakt fogalmak nyelvén beszélünk. Ezzel a nyelvvel nagyon sokra vittük. Ezzel fejlesztettük ki rendkívüli nagy mértékben különösen a természettudományt és a technikát. Annyira hozzászoktunk, hogy azt gondoljuk, más nyelven talán nem is lehet beszélni, hogy ez az egyetlen érthető, értelmes nyelv. Pedig nagy tévedés. Ha ez igaz lenne, megszegényítené az egész életünket. Gondoljuk csak el, hogy a gyermek, vagy az édesanya, a szerelmes, a költő mind egészen más nyelven beszél. Ha például nem természettudományos igazságokról, technikai dolgokról akarunk beszélni, hanem emberekkel akarunk érintkezni, vagy ha Istent akarjuk dicsérni, egészen más nyelvre van szükségünk. Mi is rögtön a képes beszédet mondjuk. A mindenkori legemberibb nyelvet, a minden időknek a nyelvét. Például az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofilt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: “Őszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele.” - És igaza van neki is.

Vagy például egy édesanya, amikor magához öleli síró kisgyermekének a buksi fejecskéjét, kedvesen dédelgetve, simogatva mondja: “Édes szívem!” Gondoljuk csak el, milyen furcsát mond az édesanya, mikor azt mondja, hogy “édes szívem.” Ha a nyugat absztrakt nyelvén akarjuk ezt megérteni, az a gyermek kémiailag, biológiailag sem nem édes, sem nem az anyukájának a szíve. De a kép mégis igaz, és mint kép, ez a gyermek valóban édes. Óh de milyen édes! És igazán az anyukájának a szíve. Tehát, ha ilyen mélyen emberi viszonylatokban szükségünk van a képes beszéd nyelvére, mennyivel inkább akkor, amikor az Istennek arról a nagy jövendőjéről akarunk valamit elmondani emberi szavakkal, amire nincsenek emberi szavak és ami minden emberi tapasztalat horizontján túl van. Tehát a Biblia képes beszéde nemcsak mögöttünk van, amit már túlhaladottnak gondol a modern ember, hanem nagyon sok tekintetben előttünk is, amit csak ezután fogunk megérteni a maga igazi gazdagságában. Addig csak így tudunk róla beszélni, arról a felséges jelenetről, Jézus megjelenéséről. Szimbólumokban. Persze meg lehetne próbálni ezeket lefordítani és a mai leszürkült látásunkhoz és hallásunkhoz alkalmazni. De félő, hogy ez a fordítás nagyon messze mögötte maradna épp azoknak, és a felét sem fejezné ki annak, amit a képek kifejeznek.

Ilyen például rögtön a trombitaharsogás is: “Elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval.” Pál apostol is, amikor Jézus visszajöveteléről beszél, kifejezetten így mondja: “Mert trombita fog szólni.” Az Ótestamentumban a trombitaharsogásnak igen nagy jelentősége van. Mégpedig - emlékezzünk -, ha szólt Mózes, mindig trombitaszóval hívta össze a népét a szent sátor elé, mikor Istennek egy új kijelentését akarta közölni velük. Az Ótestamentum minden nagyobb ünnepe, minden rendkívüli áldozat, istentiszteleti alkalom, trombitaszóval kezdődött. Az nyitotta meg az ünnepet. A Jelenések könyvében a hét pecsét felnyitása alkalmával mint egy-egy újabb rendkívüli eseményt, trombitaharsogás, angyali trombitaszó vezeti be. A trombita akkor azt jelentette: “Vigyázzatok, Isten lép munkába. Készüljetek emberek az Úrral való találkozásra!” Így most már világos, miért vezeti be Jézus jövetelét is angyali trombita és kürtzengés. Persze megint megkérdezhetné valaki, hogy vajon Jézus meg Pál mikor ezekről a dolgokról így beszéltek, igazi trombitaszóra gondoltak? Én azt hiszem, hogy sem Jézus, sem Pál meg sem értették volna kérdésünket. Vagy ha megértették volna, egyáltalán nem tartották volna fontosnak. Persze, hogy nem közönséges trombita lesz az. De épp az utolsó trombita, épp Isten harsonája, épp a legigazibb trombitaszó, ami elképzelhető, amire minden más trombitahang itt a földön, amit valaha hallottunk, - csak utal, és amit Izráel népe érzett akkor, amikor egy-egy különleges istentiszteleti alkalommal összehívta őket, csak sokkal hatalmasabb lesz. Azután itt van a felhő, amiről Jézus is beszél mindig újra és újra. Az Ótestamentumban a felhőnek is nagy jelentősége volt. A Sínai hegy tetején, ahol Mózes az Úrnak a szavát hallotta, vagy a felhőoszlop, amely vezette a népet a pusztai vándorlás alatt az ígéret földjére, vagy ami beárnyékolta Salamon templomát, vagy az a mennydörgéssel, villámlással telt felhő, amiből Ezékiel prófétát szólította meg az Isten. Vagy az az újtestamentumi felhő, amelybe a megdicsőülés hegyén Mózes és Illés Jézussal való beszélgetése után szinte beleláthatatlanodik, vagy az a felhő, ami a mennybemenő Jézust a tanítványok szeme elől eltakarta. Itt is, most is arról van szó, hogy Jézus az ég felhőiben jelenik meg.

Tehát a felhő, akár egy szép, szelíd, csendes felhő az égen, akár egy villámlással, mennydörgéssel teli felhő, akkor, ott, azon emberek számára Isten elrejtett - emberi szemek elől elrejtett -, méltóságteljes jelenlétének a kifejezése volt, azt jelentette: jelen van az Isten, de nem látjuk. Láthatatlanul, mintegy felhőbe burkolva itt az Isten közöttünk. “Meglátjátok az Emberfiát az ég felhőin eljönni nagy hatalommal és dicsőséggel.” Megint megkérdezhetné valaki: “De hát igazi felhő?” Ugyancsak azt tudom mondani, hogy a legigazibb felhő, ami elgondolható. Isten üdvtörténetének a felhője. Mózesnek és a megdicsőülés hegyének a felhője, a szent sátor felhője. Persze, hogy nem közönséges felhő, az egy Isten mennyei dicsősségének, a mennyei világosságnak felhője, amelyikből mintegy kibontakozik Valaki, Aki egy láthatatlan világból jön elénk meglepő látványossággal, megdöbbentő, lenyűgöző láthatóságban, mint cikázó villám a felhőben. Tehát Testvérek, ne féljünk a képektől és a szimbólumoktól. Ezek a képek és szimbólumok sokkal többet mondanak el, mint amit a modern ember a tudományosság nyelvén el tudna mondani erről a felséges titokról. Ezt a dicsőséges megjelenést egyszerűen nem is lehetne másképp kifejezni, elmondani és érzékeltetni, kizárólag szimbólumokban és képekben. Mindig annak a tudatában, hogy ezek csak szimbólumok, de annak is a tudatában, hogy ezekre szükség van, mert nélkülük egyszerűen nem tudunk beszélni róluk. Rájuk vagyunk utalva.

De nem is ez a legfontosabb, hogy milyen körülmények, külső jelenségek között fog megjelenni Jézus, hanem a lényeg az, hogy Jézus megjelenik. A mi jövendő váradalmunk középpontjában áll, hogy Jézus egyszer az Ő teljes isteni hatalmában és dicsőségében megjelenik, mintegy előlép. Miképp egy felhőből, az elrejlettségből, az eddigi láthatatlanságból, inkognitóból lelepleződik teljes isteni dicsősége és hatalma úgy, hogy azt a titokzatos Valakit, Akit eddig a hitünk által mintegy tükör által homályosan láttunk, vagy látunk és Akit a benne nem hívők egyáltalán nem látnak, mindnyájan meg fogjuk látni színről-színre úgy, ahogyan Ő van. Most még lehet vitatkozni azon, hogy ez a titokzatos Valaki, aki 2000 évvel ezelőtt itt élt, járt és meghalt ezen a földön és Akiben azóta is olyan nagyon sok ember hisz, mint Urában és Megváltójában, valóság-e, vagy álom, élő isteni személy-e vagy kitalált, igazság-e, vagy hazugság, lehet vitatkozni. Mert sem pro, sem kontra nincsenek kézzel fogható bizonyítékaink reá, csak a hitünk. De egyszer eljön az a pillanat, amikor minden kétséget kizáróan lelepleződik, kiderül, hogy az a jászolban fekvő gyermek, aki Betlehemben született meg, és a keresztfán, a Golgotán nyomorultan, megcsúfolt emberként halt meg, hogy ez a titokzatos, láthatatlan valaki, akiben 2000 esztendő óta az emberek milliói hisznek, hogy az a Jézus nevű ember valóban az élő, mindenható Isten egy darabja, egy személye. Eljön az a pillanat, amikor úgy jelenik meg Jézus, hogy nem lehet nem észrevenni, nem lehet nem tudomásul venni, nem lehet fel nem ismerni, hogy Ő az. Mert teljes, vakító, lenyűgöző, meglepő isteni mivoltában fogják meglátni azok is akik várták, meg azok is, akik nem várták. Akik hitték, meg azok akik nem hitték, akik tagadták. Akik szerették, meg akik közömbösek voltak vele szemben, vagy akik gyűlölték. Így mondja Jézus: “Meglátjátok eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

Tehát tulajdonképpen nem is “vissza” jön Jézus. Mi nem vissza várjuk Jézust. Ez a szó, hogy vissza, nincs is benne a Bibliában egyáltalán. Jézus visszajövetelével kapcsolatban ugyanis ez a szó, hogy vissza azt jelentené, hogy nincs itt, elment valahová és majd onnét visszajön. De ez nagyon téves képekre adna alkalmat. Hanem az a Jézus, aki már egyszer eljött 2000 esztendővel ezelőtt és a halála után egy más formában újra eljött a Lelke által és itt van lélekben. Nem visszajön, hanem másképp jön. Megint más módon, mint ahogy eddig. Nem emberi testben, nem az Ő Lelke láthatatlanságában, elrejtettségében, hanem teljes isteni hatalmában és dicsőségében. Leplezetlenül és láthatóan. Hiszen akinek a jövetelét várjuk, az nincs távol! Az itt van! Most is itt van! Hiszen Ő ígérte: “Ahol ketten, vagy hárman együtt lesznek az én nevemben, én ott leszek közöttük!” Ő ígérte, hogy “veletek maradok minden napon a világ végezetéig!” #Mt28,20 Tehát, ha az a Valaki, aki jön, most itt van, akkor az utolsó jövetele nem vissza-jövetel, hanem a jelenlétének az új formája, megnyilvánulása. Jézus a múltban emberi, testi mivoltában volt jelen. Most a Lelkében van jelen. A mi egész Jézusban való hitünkhöz hozzátartozik az a reménység, hogy ez a hit egyszer látássá válik. Épp Jézusnak a múltbeli jelenléte és a mostani jelenléte a garancia arra, hogy jelen lesz a jövőben, csak más formában.

Emlékeztek, a múlt alkalommal hogyan mondtam a keresztyén váradalom alaptételét: “Az egész keresztyén váradalom arra irányul, amerre Istennek a múltban már elvégzett és a jelenben folytatott tettei mutatnak.” Tehát, mivel Jézus már eljött a múltban és mivel itt van a jelenben. úgy jelenik meg akkor, hogy beigazolódik minden, amit eddig hittünk. Akkor fogjuk majd meglátni, hogy érdemes volt vállalni a kockázatot, az áldozatot, akár a szenvedést is Ő érette. Akkor fogunk meggyőződni arról, hogy érdemes volt megtagadni magunkat, felvenni a keresztünket és követni Őt szeretetben, örömben, békességben, türelemben, szívességben, jóságban, szelídségben, mértékletességben. Hogy minden amit mondott, ígért, tett, halálosan igaz. És valóban úgy van, hogy “a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy dicsőséget fog szerezni nekünk.” És el fogunk ámulni attól, hogy sokkal igazabb, mint el tudjuk hinni, hogy van Isten, mennyei boldogság és van értelme a hitnek, a keresztyén reménységnek és a szolgáló szeretetnek. Hogy valóban azok voltak a boldogok, akik nem láttak és hittek! Mert íme kézzel fogható igazsággal igazolódik be az, amiben eddig nem látva hittünk. Ott áll előttünk látható formájában, dicsőségében Jézus.

Ez a mi nagy reménységünk, hogy a jövőt illetőleg így várjuk Jézust, az Ő dicsőséges megjelenését. Várni valakit, akit nagyon szeretünk, igen jó. Várni azt a pillanatot, mikor a szeretett lény egyszerre megjelenik, az már magábavéve is boldogság. Sokszor elnézem a pályaudvaron mikor egy-egy nemzetközi gyors befut. Azután a nagy pillanat, a találkozás. Meglátják egymást. Ölelés, csók, mosoly, könny, boldogság! Nos, hát mi valami ilyen nagy jó előtt állunk. Sőt még ennél is nagyobb jó előtt!

A múltkor került a kezembe egy német teológiai könyv. A címe az érdekes: Das schönste kommt noch! A legszebb még hátra van! A hívő ember számára az élete legboldogabb pillanata - akármennyit megélt már ebből a földi életből -, még hátra van. A nagy találkozás! Mindent igazoló, mindent megbékítő, mindent leleplező, mindent megvigasztaló, nagy, boldog találkozás Jézussal. Ugyanakkor a mindent számonkérő nagy találkozás is, mert Jézusnak ez a várása egyáltalán nem arra való, hogy a jelen földi élet problémáiból, feladataiból, bajaiból, nyomorúságaiból mintegy elmenekülve, beleringassuk magunkat egy jövőbeli álomba. Sőt éppen megfordítva. Éppen ez a várás tesz bennünket igazán felelőssé önmagunkkal és embertársainkkal szemben. - Figyeljétek csak meg, hogy Jézus valahányszor a jövőről beszél, szinte nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy “Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok!” “Legyetek készen, mert amelyikben nem gondoljátok, abban jőel az embernek Fia!” Nagyon szépen szimbolizálja, meg is magyarázza, mit jelent ez a vigyázás. Arról a szolgáról beszél, aki nagyon komolyan számol azzal, hogy bármelyik pillanatban megjelenhetik az Ura, tehát szorgalmasan, becsületesen végzi a maga munkáját, azzal a felelősségtudattal, hogy neki egyszer valaki előtt mindenről felelnie kell. Az a másik szolga pedig, aki nem gondolt erre a lehetőségre, a részegekkel együtt eszik, iszik és felelőtlen. Hiszen nem vár senkit sem, aki előtt felelnie kellene mindenről. Persze, hogy felelőtlen! A legjobb életerőit eltékozolja, az embertársait kihasználja. Miért ne? Hiszen csak magának él! Akinek nincs mit várnia a jövőben, honnan venne erőt, biztatást arra, hogy szükséges és érdemes szeretni és komoly felelősséggel élni a jelenben.

De mi, ugye úgy látjuk a jövendőt, mint Jézus eljövetelét, megjelenését, - mint hitünk Jézusának az Ő mennyei dicsőségében való megjelenését? Vegyük hát Testvéreim halálosan komolyan az Ő figyelmeztetését: “Azért legyetek készen ti is mindenkor, mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia!”

Ámen

Dátum: 1968. október 20.