Mit vár tőlünk a világ?

1966. február 13, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén őelőtte, És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe. És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok őt ide nékem. És megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva. Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”

Kedves Testvéreim! Hadd kezdjem azzal, hogy általában az egész teológiai irodalomban, mind a katolikus, mind a protestánsban, egyre jobban tapasztalható egy örvendetes jelenség. Mégpedig az, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a teológusok a laikusoknak, az egyház laikus elemének. Arról van szó, hogy a laikusokban éli ki és éli meg az egyház azt a funkcióját, azt a szolgálatát, amire az egyház ebben a világban hivatva van. Tehát a laikus semmiképpen sem az egyháznak a tudatlan eleme, a képzett és felszentelt lelkészekkel szemben. Hanem a laikus az az ember, aki az egyházat a világban reprezentálja. Mert kint a világban, tehát a templomon kívüli világban, a hétköznapoknak a világában igenis a laikusok reprezentálják az egyházat. Így is hadd mondjuk: Krisztust! Mert minden hívőember akárhol van, Jézus Krisztust reprezentálja. És az egyházban a palástos ember és a nem palástos ember, vagy mondjuk úgy, a lelkész és a nem lelkész között tényleg csak az a különbség, hogy az egyik palástban reprezentálja Krisztust, a másik palást nélkül. De ugyanúgy Krisztust reprezentálja. És azok a helyek és azok az alkalmak, ahol ma Krisztust palástban lehet reprezentálni, egyre jobban leszűkülnek. Viszont azok a helyek és alkalmak, ahol Jézust palást nélkül lehet reprezentálni, a végtelenségig kitárulnak. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy nincs olyan hely, és nincs olyan alkalom, ahol egy hívőember nem lehetne Jézus reprezentánsa.

Nos, Testvérek, ezért olyan nagy jelentőségűdolog lenne az, ha olyan élőhitűemberek lennénk, akik valóban Jézust reprezentálnánk minden helyen és minden alkalommal. Más szóval úgy mondhatnám, olyan élőhitűemberek lennénk, akiknek a révén Jézusnak a csodatévőerői áradnak széjjel ebbe a világba. Mert erre buzdít bennünket ez az Ige. Figyeljétek csak meg, itt arról van szó, hogy egy kétségbeesett, szomorúszívűédesapa hozza oda az egyetlen fiát Jézus tanítványaihoz.

A leírásból meg lehet állapítani, mai nyelven úgy mondhatnánk, hogy ennek a fiúnak epilepsziája volt. Holdkórosnak nevezi a Szentírás, sőt egy másik helyen néma ördögöt mond, amelyik megszállta és szaggatta őt és gyakorta vetette tűzbe, vízbe. Tehát azt lehetne mondani, hogy epilepsziás volt. Az édesapja mindent elkövetett a gyermekéért. Vitte fűhöz-fához, a legnagyobb tudósokhoz, rengeteget költött rá hiába, végül amikor meghallotta Jézust, akkor elvitte a tanítványaihoz. Azt kérte tőlük, hogy gyógyítsák meg. És a tanítványok nem tudták meggyógyítani. Olyan fájdalmasan hangzik ez a csalódott panasz ennek az apának az ajkán: Mondta a tanítványoknak, hogy űzzék ki az ördögöt, és nem tudták. Ő k nem tudták! Megdöbbentő, milyen igénye van ennek az apának Jézus tanítványaival szemben, hogy olyat vár tőlük, olyat kér, olyat remél tőlük, amit a korának legnagyobb tudósai, legnagyobb orvosai sem tudtak megcselekedni, hogy űzzék ki a betegséget a gyermekéből. Röviden azt lehetne mondani, hogy azt várta, tegyenek csodát. Valami különleges csodát, olyat, amilyet a Mesterük tesz és olyat, amire a Mesterük felhatalmazta őket. Hallottátok az Igét. Talán nagyon felfokozott igény ez egyszerűemberekkel szemben, mint amilyenek Jézus tanítványai voltak? De, Testvérek, nagyon nagy figyelmeztetés!

Illusztrálja bizonyos mértékig azt, hogy mit várna ez a világ Krisztus tanítványaitól. Ez a világ azt várná, hogy az emberiség, az emberi élet sok-sok millió bajára és nyomorúságára adjanak valami segítséget, hogy segítsenek gyógyítani az életet. Ezt várja ez a világ a Krisztus tanítványaitól. Tudjátok, ez az igény, ez a váradalom sokszor nem is ilyen pozitív és nem is ilyen tudatos formában nyilatkozik meg a Krisztus tanítványaival szemben. Hanem sokkal inkább egy csalódott panasznak a formájában nyilatkozik meg ez a váradalom. Például talán ismeretes az a tény, hogy Gandhi annak idején még egészen fiatal korában csatlakozni akart volna valamelyik keresztyén felekezethez és Afrikában, ahol éppen akkor járt, be akart lépni egy keresztyén templomba. De meglátott az ajtón egy kiírást, amelyik így szólt: „Négereknek tilos a bemenet”. És bár Gandhi nem volt néger, nem ment be abba a templomba, nem is akart bemenni és attól kezdve nem is akart többé bemenni olyan helyre, ahova négereknek tilos a bemenet. Mert őazt várta, hogy

Jézus követői Mesterük példájának a nyomán gyógyítani akarják azokat a sebeket, amelyeket az emberiség testén a faji és társadalmi megkülönböztetés ütött. Ezt várta! S csalódott!
És nagyon sok ember csalódott már. De Testvérek, az a sok-sok csalódás mindmind azt mutatja, hogy vártak valamit a keresztyénektől, vártak valamit a keresztyénségtől. Azt várták tőlük, hogy a keresztyén emberek másfajta emberek lettek, mint a többiek. Valahogy olyanok, akiken megtörik a gonoszság ereje, olyanok, akik a mennyei világnak a szépségét, jóságát árasztják bele a földi világnak a csúnyaságába és förtelmességébe. Valahogy olyanok, akik igazán küzdenek, a Krisztus szellemében küzdenek a szegénység ellen, az embertelenség és az igazságtalanság ellen és a keresztyén fiataloktól azt várta ez a világ, hogy segítséget nyújtsanak a vér és ital szenvedélyével szemben a többi fiatalnak is. És a keresztyén házasságoktól azt várta, hogy azok olyan Krisztusban megszentelt, áldott közösségek lesznek, ahonnan gyógyító erők áradnak ki más családoknak a fájó sebeire is. Valami ilyenformát várt a világ, és csalódott. Tudjátok, Testvérek, hogy a sok csalódás után még mindig van valami váradalom a keresztyénséggel szemben? Az abból derül ki a legjobban, hogy ugyanazt a bűnt, ugyanazt a bukást, amelyet egy nem hívőembernél magától értetődőnek vesz a világ, egy hívőembernek nem tudja megbocsátani. Rettenetesen zokon veszi tőle. Mert a hívőembernek a bukása jobban botránkoztató, mert attól többet várnak, attól mást várnak. És ilyenkor azt mondja a világ, hogy ha azoktól sem lehet valami szebbet és valami tisztábbat várni, akik a legszebb és legtisztább elveket hirdetik, akkor ugyan kitől? Akkor senkitől.

Érzitek, Testvérek, hogy a világnak, ha nem mondja is ki, valami nagy-nagy igénye lenne velünk szemben. Nem hiába van megírva a Római levélben, hogy ez a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Sóvárogva vár ez a teremtett világ olyan embereket, akik irányt mutatnak, a szexuális zűrzavarból kivezetőútnak az irányát mutatják meg, akik a szépnek és becsületességnek és a megbízhatóságnak a példáit mutatják, akikbe kapaszkodni lehet, akik segítenek. Ilyeneket vár a világ! Sóvárogva várja Isten igazi fiainak a megjelenését. S mi lenne Testvérek, ha ez a világ nemcsak öntudatlanul, hanem tudatosan is kifejezné egyszer azt az igényét velünk szemben? S azt mondaná, hogy te keresztyén ember vagy, te annak a Jézusnak vagy a követője, Aki betegeket gyógyított, Aki halottakat támasztott fel, Aki a szeretetet hirdette, adj valami gyógyírt a fájdalmamra, adj valami segítséget az életem küzdelmeiben, adj valami tisztaságot az életembe, adj erőt a kísértéseimhez.

És mi lenne akkor, hogyha valóságosan is gyógyíthatatlan betegeket hoznának ide be, azután leraknák itt, úgy ahogyan az az édesapa a beteg fiát, s azt kérnék tőlünk, hogy vessük rá a kezünket, és gyógyítsuk meg őket? Ahogy a mi Mesterünk csinálta, hiszen mi az Őtanítványai vagyunk és mi Őtőle ilyen meghatalmazást kaptunk. Azt hiszitek, hogy ez valami túlzott igény lenne a keresztyénekkel szemben a világ részéről? Ha ez a világ tudná, hogy micsoda ígéreteket, Jézusnak milyen ígéreteit sikkasztottuk mi el, akkor ez a világ mégjobban utálna bennünket, mint ahogyan utál. Az a baj, hogy el sem tudjuk hinni, hogy ilyen lehetséges, hogy ilyen csodák egyáltalán történhetnek. S ez a baj! Az, hogy magunk sem hisszük el, mint ahogyan a tanítványok sem hitték el, hogy a Krisztus lelkének a gyógyító hatásai átáradhatnak egy hívőemberen, bele a társadalomba és bele a másik embernek az életébe és ott gyógyítólag hathatnak és csodák történhetnek. Pedig, ó de várják az emberek, ó de várják! Most a kórházban is megtapasztaltam, hogy ahol csak egy egészen picikét megtapasztalnak a Krisztusból valamit egy emberben, tapadnak hozzá a többi emberek, föltárják előtte a szívüket, elmondják a problémáikat, várják a segítséget, várják!

Egy ilyen esetnek a kapcsán, mint itt, hogy egy apa a fiának a gyógyulását a tanítványoktól várta, derült ki, hogy mennyire összezsugorodott bennünk az a valami, amit úgy nevezünk, hogy hit. Mennyire deformálódott bennünk, mennyire semmivé vált. Hogy még csak el sem tudjuk hinni, hogy történhetnek a Krisztusban hívőember által is csodák. Az emberi élet millió nyomorúságát enyhítőés gyógyító csodák. Igen, el sem tudjuk képzelni. A tanítványok sem tudták elhinni, s amikor megkérdezték Jézustól, hogy miért nem tudták meggyógyítani ezt a beteget, akkor azt mondta Jézus: „A ti hitetlenségetek miatt!” Hát azért, mert nem hisznek. Azért csalódik a világ a keresztyénségben, mert mi nem hiszünk. Mert mi nem hiszünk az Isten hatalmában, hogy az Isten nagyobb, mint a megoldandó probléma és mint a legyőzendőbűn és kísértés és nyomorúság. Tehát nem hiszünk az Isten hatalmában. Olyan szokatlanul erős Jézusnak ez a kijelentése, amikor azt mondja: „Óh, hitetlen és elfajult nemzetség, meddig szenvedlek még titeket, meddig maradok még közöttetek!” Bár megéreznénk belőle Jézusnak a fájdalmát! Mert Jézusnak sokkal nagyobb fájdalom a saját híveinek a kishitűsége, mint az ellenségeinek a hitetlensége, gúnyolódása, áskálódása. És miután így kiderül a csőd, akkor Jézus olyat mond a hitről, ami egészen lélegzetelállító, amit megint nem hiszünk. Az egyik ilyen kijelentése ez: „Minden lehetséges a hívőnek!” A másik pedig: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, semmi sem volna lehetetlen néktek!” Illusztrálja is, hogy mi minden volna lehetséges. Micsoda ígéret, micsoda felhatalmazás, micsoda hatalom! És micsoda ajándék, milyen lehetőség a hit! Arra utal Jézusnak ez a szava, hogy a hit Istennek az erőit realizálja. Azáltal, hogy önmagát eszközül adja, hogy az Isten erői manifesztálódjanak, megvalósuljanak, működjenek, hassanak. Az Isten erői működjenek és hassanak. Mert a hit által, a hiten keresztül működik és hat az Istennek az ereje. Tehát nem a maga erejével cselekszi a hitnek a csodáit, hanem a hit kapcsolatba hoz azzal az Istennel, Aki előtt semmi sem lehetetlen.

Tehát nem a hit a nagy és az erős, hanem akire irányul. Az Isten a nagy és az erős. És a mindenható. Ezért hasonlítja éppen a mustármaghoz, amelyikről azt mondja Jézus, hogy a legkisebb a magvak között, de mégis elég arra, hogy általa megvalósuljon Istennek a hatalma, realizálódjék Istennek a hatalma. De nem azon van a hangsúly, hogy nagy legyen vagy erős legyen az a hit, hanem azon, hogy mint mag, élőlegyen! Tehát élőkapcsolatot jelentsen köztem és az Isten között!

Akkor azután mindegy, hogy kicsi vagy nagy. Mint ahogyan egy drótnál sem az a fontos, hogy vastag vagy vékony, hanem hogy vezeti-e az áramot. A hit minőségénél is az a döntő, hogy vezesse a mennyei energiát bele a szívekbe, s hogy részesévé tegyen a megváltásnak, a bűnbocsánatnak, az Istennel való kapcsolatnak. Bekapcsolódjon az Istenbe! És akkor Istennek mindenféle munkája, amit az emberi hit közegében végez, az mind csoda. S így történhetnek csodák a Krisztusban hívőember által ma is. Ezért fordul Jézus kérdéssel az apához a hite felől. Amikor azt kérdi: hiheted-e ezt? És akkor elhangzik az apa ajkán a hitetlen hit paradoxona.

„Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!” Milyen furcsa! Tudniillik mikor megtudja az apa, hogy neki csak hinni kell, akkor kapva-kap rajta és azt mondja, hát persze hogy hiszek Uram, hiszen mi sem könnyebb ennél. S abban a pillanatban, amikor kimondja, máris érzi, hogy, ó, dehogy is hisz, dehogy is hisz! Hiszen ez a legnehezebb! Hiszen még hinni sem tudok magamtól. Hát az a hit, ami bennem van, az alig több a hitetlenségnél. S ezt tapasztalták a tanítványok is. Ő k is azt gondolták, hogy ők hisznek, azután kiderült, hogy dehogyis hisznek! Így igaz ez mindnyájunknál. Az is igaz, hogy hiszünk és az is igaz, hogy nem hiszünk. De milyen jó, hogy még a hitetlenségünkben is kérhetjük a segítséget. Hitetlenül is kérhetjük a segítséget. Hogy hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek. Nem az én hitemben, hanem az én hitetlenségemben. Hitetlenül is odaállhatunk az Isten elé és könyöröghetünk a segítségért.

Befejezésül még csak annyit hadd mondjak, hogy Luther Márton a XVI. században így fogalmazta meg a század nagy kérdését: Hogyan találok irgalmas Istent? A XVI. századnak ez volt a nagy kérdése. Ma így lehetne megfogalmazni ennek a századnak a nagy kérdését: „Hogyan találok irgalmas embert?” Embert! Mert ezt keresi a világ. Hogy hol található ma irgalmas ember? A segíteni kész és tudó ember. A jó ember, a megbízható ember, az emberséges, a tisztaszívűés tisztakezű, tiszta tekintetű, igaz ember hol található? Hol hát, ha nem a Krisztus követői között? Hát érezzétek magatokon mindig a világnak ezt a ki nem mondott igényét és váradalmát! Mert ez a világ sóvárogva várja, hogy segítsétek az emberi élet milliónyi nyomorúságát a Krisztus lelkének az erejével enyhíteni és gyógyítani. És ha akármilyen nagy is ez az igény, nem képtelenség. Azt mondja Jézus: „Minden lehetséges a hívőnek!” Tehát Testvérek, az Isten által ajándékozott hitnek ezért a csodájáért és az Isten által cselekedett csodáknak ezért a hitéért, ezért könyörögjünk együtt, így:

"Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet,
Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!"

479. ének 1. vers

Amen

Dátum: 1966. február 13.