Miért hiszünk?

1968. február 11, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékezőbűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levőküzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levőöröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.”

Kedves Testvéreim! Ezen a mai istentiszteleten egyszerűen arról szeretnék beszélni, hogy miért hiszünk mi tulajdonképpen, akik hiszünk. Elgondolkoztatok-e már azon, miért is hiszünk. Tulajdonképpen mire is való nekünk a hit - vajon valami olyan váltó-féle, amit egyszer az örökkévalóságban benyújtunk és kapunk rá valamit? Vagy olyan valami, mint régen a nádpálca volt a tanító bácsi kezében, tehát olyan fegyelmezőeszköz, hogy mégis aránylag rendesen és tisztességesen éljünk? Vagy talán olyan valami a hit, ami csak arra való, hogy ezen át meg tudjunk nyugodni, ha valami baj éri az életünket? Vagy emberi tákolmány az egész, mert az embernek mindig szüksége van valamire, valakire, akiben hinni tudjon. Valami ideál? Vagy menekülés az élet keserű valósága elől?

Azt hiszem, ez az Ige közelebb visz bennünket ezeknek a kérdéseknek a megvilágosításához. Így kezdődik: „Mi azért, akiket a bizonyságnak ily nagy fellege vesz körül...” Hadd mondjam el, hogy ezt a képet a zsidó levél írója, akiről nem tudjuk pontosan, hogy ki volt, de mindegy, ez az ókori olimpiai játékok stadionjáról veszi az előbbi kis részlethez a hasonlatot. Egész csomó embert sorol fel, az előbbi részben, akik mind hitben éltek, küzködtek és haltak meg. Azt mondja a levél írója: ezek mind ott ülnek már a tribünön, miközben mi itt a stadionban futjuk a magunk pályáját, versenyezünk, küzdünk. Ez a láthatatlan nagy stadion színültig meg van telve, szép költői képpel mondja, hogy a bizonyságoknak, tehát a nézőknek, egész fellege vesz körül bennünket. Mi így futunk, így futjuk meg az előttünk lévőküzdőteret.

Nos, hát miért hiszünk? A zsidó levél írója először azt mondja: Azért, mert a bizonyságnak ily nagy fellege vesz körül bennünket, mert előttünk már évszázadokon, évezredeken keresztül nagyon sok ember hitt. Hiszen az őközvetítésükkel jutott el hozzánk Énoh, Noé, Ábrahám, Mózes, Bálák, Sámson, Dávid és lehetne még tovább folytatni. Augustinus, Aquinói Tamás, Luther, Kálvin, Bethlen Gábor, Lorántffy Zsuzsanna, hugenották, gályarabok, őseink, apáink - talán a szüleink. Igen, már mindenki ott ül azon a láthatatlan tribünön és néz bennünket. Tehát, aki azt mondja, hogy „hiszek”, ezt nem úgy mondja ki, mint aki egyedül áll a maga hitbeli meggyőződésével, hanem azért, mert évszázadokon át voltak rengetegen olyan emberek, akik ugyanebből a hitből éltek, ugyanezért harcoltak, szenvedtek és haltak meg. Tehát, aki ezt mondja, hogy „hiszek”, az együtt mondja évszázadok, évezredek egyházával, mint akit ebben a hitben a minden időknek az egyháza hordoz. Pál apostolnak a hite is, Assisi Szt. Ferenc hite is, meg talán az édesapádnak vagy a hívőnagyanyádnak a hite is hordoz, körülvesz. Senki sincsen egyedül a maga hitével, hanem mindenki benne van sok, sok hívőembernek, minden idők minden hívőjének a hatalmas, nagy közösségében. „A bizonyságnak ily nagy fellege vesz körül bennünket”, az Istenről, a Jézusról bizonyságot tevőknek milyen óriási fellege vesz körül, amikor hiszünk, amikor hitben járunk és néznek bennünket. Rögtön egy korrekturát hadd fűzzek hozzá az előbbiekhez. Nagyon jól jegyezzük meg, hogy nem azokban az emberekben hiszünk, akik ott ülnek a tribünön. Nagyon rosszul járnánk, pórul járnánk, hiszen ezekben az emberekben, ezeknek a hívőknek a sorában olyanokat is felemlít a levél, akiket ma nyugodtan egyház fegyelem alá lehetne vonni, például Jákób, aki közönségesen, aljasul becsapta a saját édesapját meg a testvérét, vagy Sámson, aki igazán nagyon viharos életet élt, vagy Ráháb, aki közönséges prostituált volt. És hogyha még tovább nézzük ezeket a lelkeket, akik még később kerültek oda a tribünre, egészen elcsodálkoznánk ezen a vegyes társaságon, amely ott van és néz bennünket. És ha egy ma élőhívőgyülekezetre nézünk, vajon nem ezt látjuk-e, hogy de különös társaság, de furcsa szerzetek is ezek. Bármelyikről el lehetne valami rosszat, valami csúnyát mondani.

Hát sohase higgyünk a hívőkben, még a legmintaszerűbb hívőben sem? Soha ne mondjuk azt, hogy ez vagy az a professzorunk igazán nagyszerűkoponya, mégis, őis hitt - ha őhisz hát én is hiszek. Ilyet soha ne mondjunk, mi nem a hívőkben hiszünk, hanem együtt hiszünk a hívőkkel, minden idők hívőivel. Azoknak az embereknek a végtelen hosszú sorával, akik minden hitványságuk, gyöngeségük ellenére, minden emberi bűnösségük ellenére Jézusba vetették a hitüket, Jézust vallották Uruknak. Akár évszázadokra szólóan ezt foglalták gyönyörű hitvallásokba, akár pedig éppen a halálos ágyukon elrebegett bizonyságtételükkel.
Nos, hát én nagyon jól tudom, hogy a hitnek akadályai is vannak. Épp erre utal a levél írójának ez a kifejezése, hogy „félretéve minden akadályt és a megkörnyékezőbűnt”. Ezek az akadályok legtöbbször intellektuális akadályok, értelmi akadályok. Gondoljunk olyanra, például azt mondja valaki: azért nem tud hinni, mert olyan fantasztikus történetek vannak a Bibliában. Nem tudom hinni, hogy Jézus a vízen járt, hogy lecsendesítette a háborgó tengert és hogy szavára elült a szél. Vagy más efféle. A másik ezt mondja: azért nem, mert nem tudom összeegyeztetni a világban lévőrengeteg szenvedést a szereto˝

Isten fogalmával. Nos, Atyámfiai, én már rájöttem arra, hogy az ilyen intellektuális kifogások, akadályok valami mást takarnak: valami titkos bűnt a lélek mélyén, aminek a hatalmában van az illetőember, amit nem is akar tudatosítani magában, mert tudja, hogy úgy sem képes szabadulni tőle és tudja azt, hogyha egyszer őszintén és igazán megtenné a hit döntését, akkor ezzel a bűnnel le kellene számolnia. Inkább azt mondja: „én nem tudok hinni”. Természetes hogy nem, hát ki tud a versenypályán úgy futni, hogy a cipőjéből egy szeg áll ki és minden lépésnél szúrja a lábát. Vagy ki tud a versenypályán úgy küzdeni, hogy súlyos hátizsákot cipel magával? Hát persze, hogy nem tud futni, küzdeni, nem tud harcolni az ilyen versenyző. Rendszerint leül a versenypálya szélén, kritizálja a többi futót, hajótörést szenved szinte. Miért? Mert nem fogadja el a versenyszabályt, amit így mond az Ige: „Félretéve minden akadályt és a megkörnyékezőbűnt...” fuss! Ne törődj az akadályokkal, fuss!

Vagy egy másik nagy terhe, ami nagyon erősen akadályozza sokszor a hivésben az embert, a saját magunk kedves, dédelgetett „én”-je. Sok embert ez akadályoz a hivésben, hogy vagy nagyon rossznak, hitványnak, utolsónak, méltatlannak érzi magát, vagy pedig nagyon jónak, kifogástalannak. Vagy kétségbeesik önmaga felett, vagy nagyon meg van elégedve önmagával. Vagy túl gonosznak érzi magát, vagy túl rendesnek ahhoz, hogy hinni tudjon.

Hadd mondjak el egy egészen rövid kis történetet, egy novellát olvastam valamelyik holland könyvben. Röviden a lényege az, hogy egy javakorabeli, 35-40 év körüli férfi, aki meglehetősen zavaros életet élt, hullámzott az élete, mint általában minden embernek, volt egy furcsa szokása: mindent amit cselekedett, pontosan, precízen leírt egy könyvben, ez a könyv volt a mindene. Ennek a könyvnek azt a címet adta: Életem. Történt egyszer, hogy egy kisebb folyón egy meglehetősen rozoga hídon kellett átmennie. Elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a vízbe. Nem tudott úszni. Már-már fuldoklott. Halászok kimentették csónakkal. Amikor először magához tért, ez volt az elsőszava: hol van a könyvem? Amibe a kevés jócselekedetet és a sok rosszat feljegyezte. Nagy örömére ezt is megmentették a halászok. Mohón kapott utána, elkezdett benne lapozni, lapozott, lapozott, de a víz, amelybe esett, minden lapot tisztára mosott. Hiába kereste a jó cselekedeteit, a rossz cselekedeteit, mind kimosta a víz, nem talált semmit sem. Tiszta fehér lapok voltak csak. A borítólapon látszott csak szép betűkkel a felírás: „Életem.” Testvérek! Ez az, amit az apostoli levél így mond: „Nézvén a hit fejedelmére és bevégzőjére.” Tudniillik hinni nem is egyéb, mint hittel elmerülni Jézus szellemében, Jézus szellemének abban a tengerében, amelyik mindent lemos: a jót is, meg a rosszat is, a szépet is, meg a csúnyát is, az erényeidet, meg a bűneidet is. Elmerülni ebben a szellemben és azután újra élni - de most már úgy, mint akinek az élete könyvét tisztára mosta teljesen Jézus vére, amelyikről meg van írva, hogy

„megtisztítja a lelkünket minden bűntől”. Ezért kell - ha hinni akarunk -, Jézusra néznünk. Tehát, aki hinni akar, sohse a többi hívőre nézzen, mert el fog menni a kedve a hittől, sohse az akadályokra, mert vissza fog torpanni, ne nézzen önmagára sem, mert okvetlenül elbukik, hanem egyedül Jézusra nézzen. Arra, Aki keresztet szenvedett és Isten királyi székén ül. Nem csodálatos dolog ez, hogy a Zsidókhoz írott levél szerzője egyenesen erre hívja fel a figyelmünket, hogy Jézusra nézzen, aki hinni akar, aki hitben akar megküzdeni az élettel, az Jézusra nézzen. Nem azt mondja, hogy Istenre nézzen - próbáljon valaki Istenre nézni, Őt nem látja, Jézusra nézzen! Ezzel mint hogyha valami lelki katasztrófától akarna az Ige megmenteni bennünket. De sokszor előfordul, hogy azt gondolja valaki, hogy hisz Istenben, pedig kiderül, hogy dehogy Istenben hisz, hanem egy bálványba veti a bizalmát, kapkod a hitével. A legtöbb ember elképzeli magának az Istent, hogy van, milyennek kellene lennie. Elképzel valami olyat, hogy „az Isten szeretet” -

igen ám, de ha szeretet, hogyan engedheti meg, hogy ez vagy amaz történjék velem? ... A másik ember elképzeli, hogy „Isten mindenható”. Igen ám, de ha mindenható, miért nem akadályozza meg azt a rengeteg vérontást, gonoszságot, ami ezen a földön van? Nagyon logikusnak látszó okoskodások, mégis hadd mondjam, hogy ez a tipikus példája annak, mikor valaki nem az élőIstenbe, hanem egy sajátmaga által megkonstruált, elképzelt bálvány-istenbe kapaszkodik a maga hitével. Egyet nagyon jól jegyezzünk meg, amit nem győzök 30 esztendeje hirdetni ezen a szószéken, hogy Istenről még csak beszélni sem lehet Jézus nélkül! Mert Ő Jézusban jelenti ki magát. Isten nem úgy szereti ezt a világot, hogy a rajta lévő, élőfiait megkíméli minden szenvedéstől, hanem úgy, hogy az Ő Egyszülött Fiát egyenesen beleadja a legnagyobb testi-lelki szenvedésekbe azért, hogy mi el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Istennek a mindenhatósága nem olyan hatalom, mint az emberi hatalom az „n”-dik hatványon, Istennek a mindenhatóságát egyedül Krisztus keresztjében és feltámadásában lehet látni, érzékelni. Isten olyan hatalmas, hogy le tud mondani minden hatalmáról, mikor Jézust keresztre feszíti. Isten olyan hatalmas, hogy Jézus képes nem megszabadítani Önmagát a keresztfa gyalázatától és kínjától. Ebben a teljes kiszolgáltatottságban benne van Isten mindenhatósága és Krisztus húsvéti feltámadásában, melybe belemerül a hit, benne van a bűn, a halál és minden rossz felett való végsőisteni győzelem bizonyossága. Hadd mondjam így, ha megértitek: anticipációja, előlegezett bizonyossága. Tehát a mi versenypályán való futásunk közben jaj, nehogy valamiféle magunkcsinálta Isten-képben reménykedjünk, nehogy erre nézzünk, mert az az élet mélységeiben, sőt, magasságaiban is cserbenhagy bennünket! Hanem Jézusnak, mint hitünk fejedelmének és bevégzőjének Atyjára - vagy még szemléltetőbben Jézusra nézzünk, Akin keresztül belelátunk Istennek a szívébe... Arra a Jézusra, Akiről a bizonyságok fellegei is tanúskodnak, Akiben a tribünön ülők is hittek és reménykedtek.

Tudjátok, valahogy úgy van a dolog, hogy ha Jézus nem járt volna közöttünk, nem vette volna magára mindazt a nyomorúságot, ami akadályoz bennünket a hitben való járásunkban, a futásunkban, ha Jézus nem járna köztünk úgy, hogy mi szakadatlanul ránézhessünk a hitünkkel, akkor nem is volna érdemes hinni, nem volna lehetősége, nem is érne semmit. De Jézus már előttünk járt és előttünk jár. Ő reá szegezve hitünk tekintetét, most már kitartással futhatjuk meg az előttünk lévőküzdőteret, mert az élet bizony küzdelem, nem könnyűdolog... Nagyon nehéz dolog a küzdelem a külsővilággal magunk körül és a küzdelem a magunk saját belsővilágával. Olyan szépen mondja az író, hogy „Az előttünk lévőküzdőteret”. Az eredeti görög szöveg pontosabb fordítása szerint úgy lehetne mondani, az elénkszabott, a számunkra kimért, megállapított küzdőtért. Tehát nem magunk választjuk meg a pályát, vagy a pályának ezt a szakaszát, amit nekünk be kell futnunk, egyénileg kinek-kinek. Mindannyiunk számára meg van állapítva - az egyik pálya rövidebb, a másik hosszabb. Az egyik nehezebb terepen fut, a másik könnyebb terepen, az egyik útja hegyeken-völgyeken visz keresztül, a másiké majdnem sík vidéken. Ezen nem érdemes rágódni, ki van szabva. Valaki, Aki téged az örökkévaló célhoz akar befuttatni, pontosan kimérte a te pályád szélességét, hosszúságát, mélységét és magasságát, kezdetét és végét és minden méret pontosan akkora, amekkora a te biztos célbaérésedhez feltétlenül szükséges és elégséges.

Tehát meg van szabva a pályád, éppen, pontosan a te képességeidet kibontakoztató, téged az örökkévalóságra megedzőküzdőtér. Ne akarj letérni róla: ezt kell vállalnod, meg kell futnod. Mi ezt a versenyt meg akarjuk nyerni. Nem valaki más elől, mert itt nem úgy van, mint a többi versenynél, hogy ki lesz az első: nem fontos, ki az első. Itt mindenkinek egyénileg kell győznie. Miért hiszünk? Azért, hogy győzelmesen futhassuk meg az előttünk lévőküzdőteret! Győzni megint csak úgy lehet, hogyha hitünkkel Jézusra nézünk, a mi hitünk fejedelmére és bevégzőjére. Próbálj meg, Testvér, csak egyedül Jézusra nézve küzdeni, élni! Ma csak ennyi az üzenete Isten Igéjének hozzád, hogy NÉZZ JÉZUSRA!

Ha a különbözőbűnök terhe nyom, - nézz a megfeszített Jézusra! Ha kísértések vesznek körül, nézz a kísértőfelett már győzelmet aratott Jézusra! Ha bántanak, nézz a megcsúfolt Jézusra! Ha fáradt vagy, vagy szomorú, vagy elesett, nézz az éretted a mennyben könyörgo˝ Jézusra! Ha fáj a lelked a világban lévő sok gonoszság miatt, nézz az ítéletre visszajövo˝ Jézusra! Hogyha a halál közelsége árnyékot borít rád, nézz a feltámadott Jézusra! Hogyha egyáltalán komolyan akarod, vállalod, eredményesen akarod végigküzdeni a Krisztusi életet, ha jól akarod megfutni a versenypályát, nézz Jézusra! A pályán így nézzünk Jézusra! És ha mindent elfelejtesz is egy óra múlva, amiről itt ma szó volt, ezt az egyet ne felejtsd el: Jézus üzeni:

NÉZZ! NÉZZ! ÁLLANDÓAN NÉZZ JÉZUSRA!

Legyen az eljövendőhéten a heti énekünk:

Rád tekint már hitem,
Megváltóm, Istenem, a Golgotán.
Halld könyörgésemet
És vedd el vétkemet,
Mostantól hadd legyek
Tied csupán!

466. ének 1. vers

Ámen.

Dátum: 1968. február 11.